Ajándékok

Az mennyire szívás, mikor a hosszú listából, amit a gyermek karácsonyra készített, mindent megveszel, nagyszülőknek szétosztasz, stb., kivéve egyet, ami nagy, drága, nem lehet kapni, vagy ha igen 20e (mondtam, hogy drága) helyett 40e-ért, szóval az az egy kimarad, és akkor a gyermek 3 nappal karácsony előtt elkezdi mondogatni, hogy pont azt az egyet mennyire várja, milyen jó lesz, ha megkapja, annak fog legjobban örülni, nem is emlékszik, mi volt még a listán... Hát pont így jártunk a lego-barátokkal, kapott olyat, de nem a nagy házat anyukával és apukával. Gábor szerint csalódott volt, szerintem nem annyira, bár tegnap még reménykedett, hogy talán a nagyszülőknél megkapja... A nemisemlékszemmivoltmégalistán ajándékoknak örült, már játszott is velük, azért nagy vész talán nincs.

Amúgy szenteste jól sikerült, itthon voltunk négyesben (ez egy új, de nagyon is kedvemre való fejlemény), főztem meg sütöttem is, de nem volt vészes, Dorka kifejezetten fejlődött az ajándékok megpillantása és kibontása közötti időtartam elviselésében, amíg arra vártunk, hogy Barnus felébredjen, almáspite készítéssel vontam el a figyelmét, aztán még három dal eléneklése is belefért:)

Barnus meg a két szem ajándékának olyan nagyon örült, pedig erre egyáltalán nem számítottam, mármint, hogy sikerül felkelteni az érdeklődését. Kapott egy hangot adó műanyag telefont, azt mindig a füléhez tartja, amikor látja, hogy mi telefonálunk, és megkapta a sorozatból az éjszakai böngészőt, amitől teljes izgalomba jött, lapozgatta, mutogatott és közben kiabálta, hogy apa, apa, ha beszélni tudna, még azt is mondta volna, hogy nézd mit kaptam:))

És ha már a beszédnél tartunk, egyre több mindent mond, mi sajnos sokszor nem értjük, mert például a brü - nem tudom milyen logika alapján - általában azt jelenti, hogy enni kér, de ma kb. nyolcan próbáltuk kitalálni, hogy mit jelent, amikor nem azt jelenti... Ma azt jelentette, mint nagy nehezen végül megfejtettük, hogy ő is részt akar venni a nagyok játékában, de eddigre Barnus már eléggé mérges volt az őt körülvevő felnőttek értetlensége miatt. Ha elesik, azt mondja oppá, vagy nyomatékosítva oppá-oppá, ha menni akar valahová, akkor megfogja a kezed és odavezet, néha azt is hozzá teszi, kissé dallamosan, hogy éáu, éáu...

Tesó-hullámvasút

Arról már írtam, milyen érzelmi hullámvasúton ücsörgök anyaként, hogyan tudok az elolvadástól az idegzsábáig jutni akár 10 percen belül is, ugyanattól a gyerektől. Közben rájöttem, hogy Dorka ugyanilyen hullámzóan éli meg az öccsét, nála is simán megfér egymás mellett, a halkan megyek be a szobába, nehogy felbébresszem ezt a drága csöppséget, majd közvetlenül utána a kedves becézés, miszerint Barnus a bolond Tóbiás, kicsivel később hallom, hogy odahuppan mellé, szia te kis tök, majd eljutunk odáig, hogy abból tudom, hogy Barnus Dorka közelébe merészkedik, hogy egy vérfagyasztó neeeeeeeeeeeeeeeeeeeee kiáltás tölti be a lakást, majd estére, elalvás előtt már ott tartunk, hogy vigyétek ki a szobából ezt az őrültet! Múltkor Dorka kiakadt azon, hogy nem tudott az apjával társasozni, mert Barnus állandóan rájuk mászott és elszedte a játékukat, én meg vigasztaltam Dorkát, hogy ez most egy nehéz időszak Barnussal, de nem lesz ez mindig így, mire Dorka rávágta, ja, csak még két évig... Erre nem nagyon tudtam mit mondani, mert hát tényleg...

Persze Barnust se kell félteni, olyanokat lekever néha Dorkának, a legfőbb fegyvere pedig a hajtépés, amit nekem szinte soha nem csinál... biztos a bolond Tóbiás miatt áll bosszút...
Ami változatlan, hogy Dorka mindenféle bolondozásra kész, hogy megnevettesse az öccsét. Étkezések végén rendszeresen az asztal alá mászik és Barnus etetőszékből lógázó lábait csiklandozza, ma pedig, bevállalva némi térdfájást, egymás után vagy tízszer "elesett" ugrókötelezés közben, csak mert az Barni szerint nagyon vicces volt.

Estére általában elcsitulnak a kedélyek és lefekvés előtt Dorka többnyire alaposan megpuszilgatja az öccsét. Barnus pedig élete első három pusziját Dorka arcára cuppantotta... És bár még inkább nyálas, és nem cuppanós az a puszi, azért Dorka nagy örömmel nyugtázta a fejleményt:))

Jézuska-mese

Milyen abszurd is az, amikor két ateista szülő Jézus keresztre feszítéséről (szó szerint idézve keresztre akasztásáról, ez volt a konkrét kérés, miután Dorka tegnap este megkérdezte, hogyan halt meg Jézus, én meg válaszoltam) próbál meg esti mesét összehozni a kíváncsi gyermeknek... Végül ketten összeraktuk nagy nehezen. De a kérdésre, hogy akkor most Jézus él vagy nem él, és ha nem él, hogyan hoz ajándékot... hát azt hiszem csak mérsékelten kielégítő választ sikerült adnunk...

Meglepődések

Bár azt mindenki tudja, hogy gyerekekkel az élet tele van váratlan fordulatokkal, még én is, azért így is sokszor naivan meglepődök azon, hogy a gyerekeim újra meg újra tudnak meglepetést okozni.

Barnus például tegnapelőtt éjjel egy enyhe, de azért ijesztő kruppos rohamot produkált, pedig este még kutya baja nem volt. Szerencsére hamar túl volt rajta, de még így is igazolta azt, hogy a krupp a gyereket magát is eléggé megijeszti, mert nem tudtam az ágyába visszatenni, és végül kettőnk között, mérsékelt légvételi zörejekkel tudott csak újra elaludni...

Dorka pedig egyrészt mostanában azzal lep meg állandóan, hogy borzasztóan adakozó kedvében van, szétosztogatja dolgait a szerinte rászorulóknak (zuzu hörcsögöt, pónit, üveggolyót), még az augusztus óta vágyott (akkor kapott Barnus olyat a szülinapjára) nagyszemű állatát is rögtön aznap reggel, hogy 4 hónap vágyakozás után meghozta a Mikulás, kölcsön is adta napokra a sorban álló barátnőinek... Ehhez képest aztán még jobban meglepett, hogy tegnap, hazaérve a suli után az osztálytársánál tett vendégségből, elmesélte hogy miközben játszottak, egyszercsak eltűnt egy legóbarát (legóbarátból van neki, de a hiányzókra is régóta vágyik), amitől Gábor gyanút fogott, és végül Dorka kabátzsebéből előkerült az a bizonyos nagyon keresett figura... Az ilyen helyzeteket én elég nehezen tudom kezelni, Gábornak általában jobban megy, sikerült nagyon türelmesen kiszednie a zokogó Dorkából, hogy vajon tényleg úgy került-e a zsebébe, ahogy mi azt gondoltuk (úgy), majd rávette a még mindig zokogó Dorkát, hogy visszavigyék, persze ahogy odaértek, Dorka elbújdokolt... Majd F. anyukája felhívott, hogy nehogy megbüntessük Dorkát, hiszen ez csak egy gyerekcsíny volt, de megnyugtattam, hogy nem hiszünk a büntetésben. Hogy a két lány egymás között rendezi-e valamilyen módon ezt a dolgot, valószínűleg sosem tudjuk meg. Hogy Dorka mit értett meg az egészből, azt talán megtudjuk egyszer, az mindenesetre kiderült, hogy rájött közben, hogy a barátságukat veszélyeztette egy kis mütyürért... Miután visszajöttek, Dorka odajött hozzám a konyhába egy üveggolyóval és közölte, hogy mielőtt azt hinném, hogy azt is lopta, elmondja, hogy az az övé, és most csak visszakapta... Pedig a lopás szó egészen biztosan nem hangzott el sem Gábor szájából, sem az enyémből az esettel kapcsolatban...

Amúgy az este arról szólt volna, és szólt is a kis intermezzo után, hogy ehető ajándékot készítünk a tanító néniknek. Keksz és díszítés:

 

 

A nem a tervek szerint alakult vasárnap

az ellenpontja a múlt hétvégi jól sikerült szombatnak...

Úgy kezdődött ugyanis, hogy Gábor belázasodott, Barnus elviselhetetlenül visítós hangulatban ébredt, Dorka szimplán unatkozott, én meg, mindezeknek hála, kissé szétcsúsztam. Alig tudtuk Dorka leckéjét megcsinálni, mert Barnus nem aludt délelőtt, Barnus nem értette, hogy az apja miért nem kommunikál vele, én pedig rosszul viseltem, hogy vasárnap is egyedül vagyok a két gyerekkel... Aztán elmentem sétálni Barnussal és Dóráékkal, a gyerekek elaludtak a babakocsiban (szerintem Barnus hónapok óta nem csinált ilyet, és sokszor már nem is fog), jót dumáltunk, és ettől némileg helyrejöttem. Meg amúgy is tisztában vagyok vele, hogy kellenek a rosszabb napok ellenpontnak, csak amikor benne vagyok a közepében, nem ellenpontnak érzem, hanem szívásnak... Van még mit tanulnom:))

Barnus egyre viccesebb

és fárasztóbb, de ezt csak zárójelben teszem hozzá...

Tavaly szeptemberben, mikor 6 hetes volt és én jeleztem anyósomnak, hogy én viszem Dorkát hétfőnként a táncra, Barnus meg jön velünk, anyósom többféle módon kifejezte kétségeit azzal kapcsolatban, hogy én ezt bírni fogom. Pedig ahhoz képest, hogy most milyen fárasztó egy ilyen hétfő délután, a tavalyi kész üdülés volt. Barnust felkötöttem, Dorkát oviban összeszedtük, elsétáltunk, átöltözött, többiekkel rohangászott, bement a táncra, Barnust kicsomagoltam, fél órát szopizott (a régi FMH-ban volt két kényelmes kanapé), nézelődött, visszacsomagoltam, Dorka visszaöltözött, eddigre általában odaért Gábor, hazajöttünk. Ehhez képest idén: már nem bírom el hosszabb úton Barnust, ezért babakocsi, amit alig bírok felrakni a villamosra... Megérkezünk, Barnus rögtön vísitani kezd valamiért, ki akar szállni a babakocsiból, de ha kiveszem és szélnek eresztem, akkor ...ki tud menni az utcára, eléri a lift hívógombját és beszáll, elindul le vagy föl a lépcsőn, ledönti a karácsonyfát az aulában, megpróbál a büfé meletti asztalokról kaját szerezni ...soroljam még? Kukucskálni szeretne a paravánnál (ezt tőlem tanulta), de ha nekitámaszkodik, akkor eltolja, ezért megpróbálom arrébb vinni, erre ő természetesen vísit (Dorka szokta mesélni tánc után, hogy megint hallotta Barnust), az öltözőben a rózsaszín ruhahalmok között mindenféle kincset talál, amit magával szeretne vinni, ha nem engedem, lást föntebb a vísitásról szóló részt:)). Múlt héten talált egy almát, beleharapott, majd visszarakta, sétálni vitt egy plüssmacit, majd beleszeretett egy táskába és azzal grasszált fel-alá a folyosón...

 

 

Az öltözőben várakozó anyukákat szórakoztatja, akinél telefon vagy pénztárca van, azoktól az összes Barnus-bűbáj bevetésével megpróbálja elvenni, bemegy a vécébe körülnézni (és tapogatna is, ha hagynám), kb két percig leköti a könyve és kb. öt percig valami kaja, na de a tánc egy órás, én a végére már teljesen kész vagyok, és még haza is kell jutni, bár szerencsére általában jön a felmentő sereg...

Szóval a gyerek rendeltetésszerűen működik, én meg tankönyvi módon elfáradok tőle, de hogy írjak biztatót is, már tud egyedül enni kanállal (mondjuk abba is beleőszülök), megérti azt, hogy vidd vissza a helyére és készségesen visszaviszi a kihozott pelenkát, vödröt, Dorkaruhákat stb. nagyjából oda, ahonnan kihozta, érti, hogy segíts összepakolni és nekiáll összepakolni, érti, hogy ezt add oda Dorkának/apának és odaadja...

 

 

 

Mondtam már, hogy nagyon cuki?:))

Hangulat

Ez a bejegyzés nem a karácsonyi hangulatról szól, mert az még csak alakulóban, hanem a suli hangulatáról. Történt ugyanis, hogy ma ebéd után mentem Dorkáért, és annyira tetszett, ahogy az ebéd és a mese közötti "szabad időt" töltötték a gyerekek. Nem volt benne semmi különleges, egy csapat lány fogat mosott, egy másik csapat egy kupacban rajzolt, néhányan magukban ténykedtek, nyugi volt, a fiúk sem rohangáltak vagy ugráltak, a két tanítónéni pedig egymással beszélgetett... Olyan meleg, kedves hangulata volt, teljesen átéreztem, hogy miért nincs kedve Dorkának idő előtt eljönni...

Ami meg a nem hétköznapi történéseket illeti, az adventi éneklés, amitől én eleinte ódzkodtam, annyira szép, hogy csak giccsesen tudok róla írni:)) Most volt a második, az elsőnél csak az elsősök voltak, most nagyobbak is, és egy apuka által volt zongorakíséret is... Most épp mézeskalács-sütés után volt az osztály, annak az illata töltötte be a sulit, volt egy csomó kistestvér, az egyik szopizott, a másik kendőben aludt, a harmadik az iskolás nővére ölébe bújt, a nagyobb kistestvérek mászkáltak vagy üldögéltek... Az énekről legyen elég annyi, hogy Barni mindkét alkalommal az elején körülbelül 20 percig az ölemben ült(!), időnként más ölében, néha ringatta magát a ritmusra, vagy a kezembe nyomta a mézeskalácsát, hogy legyen szabad keze tapsolni... Dorka tőlünk kicsit távolabb, a többi lánnyal egy kupacban üldögélt, de amikor odanéztem, szinte mindig énekelt.

Ilyenkor eszembe jut az a sok gyerek, aki nem szeret iskolába járni, miközben olyan kevés is elég (lenne) ahhoz, hogy a gyerekek szeressék az iskolájukat...

Csúszda

Ma Barnus ismét egy üres játszótéren botladozott jó meleg szkafander-szerű ruhájában, amiben felállni sem tud egyedül:)), majd arra lettem figyelmes, hogy megtáltosodva majdnem feljutott a csúszdához vezető létra alsó fokára... Segítettem neki feljutni, majd fent rávettem, hogy forduljon meg és hason csússzon le. Ebben az a jó, hogy végig látom az arcát, ahogy rájön, hogy mi következik, megörül neki, de az örömbe némi izgalom is vegyül, megkérdezem, hogy elengedhetem-e, jelzi, hogy igen... és amikor leér, még szélesebben mosolyog... Szereti a csúszdát, ez a mai napi tanulság, sajnos csúszdás kép nincs.

 

Lehet, hogy indítok egy új blogot üres játszóterek címmel, és minden nap új játszótérre megyünk, ahol lefotózom Barnust, mint az Amelie-ben a légiutaskísérő a kerti törpét:)) Na jó, ez csak vicc volt, igazából inkább abba kéne hagynom a fotózgatását. Régebben annyira idegesített, mikor anyukák, meg még gyakrabban apukák azzal töltötték az időt a játszótéren, hogy a gyereküket fotózták/videózták. Nem akarom ezt csinálni, de nehéz megállni, és helyette fél vagy akár egy egész órán keresztül csak simán a gyerekeddel lenni, nem csak testben, hanem minden figyelmeddel is...

Egy nagyon hétköznapi szombat

ami egy nem hétköznapi, Kecskeméten töltött pénteket követett...

Reggeli után nem sokkal Barnus nagy nehezen elalszik, Dorka Gáborral leckét csinál (régóta ez az első szombat délelőtt, amit Gábor itthon tölt), én csak néha belekukkantok, mert közben ebédet főzök. Aztán lemegyünk az (üres) játszótérre négyesben, Dorka ugrálókötelezik, tologatja Barnust a traktorban, közben eléggé fázunk:))

Ebéd (egész finom lett), Dorka néz néhány magyar népmesét, Barnus egy órán keresztül szenvedve nem alszik, mikor végre elalszik, közkívánatra nekiállunk Dorkával a linzersütésnek. Hátha kicsit karácsonyibb hangulatba kerülünk tőle:)) Az a baj a linzerrel, hogy másfél óra megcsinálni (lemértem), plusz a takarítás, majd általában öt perc alatt fogy el...

 

 

 

 

Barnus az egy órás szenvedés után aludt szűk egy órát (mostanában ez a kedvenc szórakozása, teljesen szétszedi a kiságyat, a pelenkázót és amit még ér, ahelyett hogy aludna, majd alszik egy rövidet, végül tök álmosan és nyígva tölti a nap további részét), majd összeszedelőzködtünk, és elindultunk Dorkát leadni éjszakára a nagymamájának.

Dorka többször is elmondta, hogy ez mennyire egy jó nap volt:)) Szerintem is - semmi extra és mégis... Vagy pont azért...

Üres játszótereken

töltjük Barnival a délelőttöket. Akármelyik közeli játszótérre megyünk (3 is van), nincs ott senki. Ma mondjuk volt még egy totyogó rajtunk kívül, de hol van a többi gyerek??? Novembertől márciusig ki se jönnek a lakásból? Játszóházba mennek? Sétálnak? Bölcsisek? Nem igazán értem, én nagyon rosszul viselem, ha nem tudunk kimenni, ezért megyünk hidegben is. Ma tényleg téli idő volt, Barni keze még fél órával hazaérkezésünk után is hideg volt, mert a kesztyűt persze leveszi a drága...

Ezek a képek két napja készültek az egyik üres játszón:

 

Voltunk a kedvenc társasjáték-beszerző helyünkön is, mert végül megtartjuk a játékot, amit a pénteki zsúrra vettem és a boltban kipróbáltam:)) Úgyhogy kellett új játék a zsúrra, ami végül ugyanaz lett. Remélem az ünnepek alatt lesz idő játszani is, mert mostanában arra nemigen jut... 

Kérdések és kételyek Mikulás ügyben

Egy Mikulás van, vagy több? Lehet, hogy minden országban másik? Mindenki ma kap ajándékot, vagy van ahová csak holnap vagy holnapután jut el? Hogy megy be a boltba ajándékot venni, hogy ne ismerjék fel? Mit csinál, ha pisilnie vagy kakilnia kell? (ez volt a kedvencem) Mit csinál az idő maradék részében? És ez csak az idei termés Dorka Mikulással kapcsolatos kérdéseiből.

Szerencsére szinte mindegyikre jó válasz, hogy ezt mi se tudjuk, mi se láttuk még soha a Mikulást. Emlékszem, engem az a kérdés izgatott legjobban gyerekként, hogy hogyan nyitja ki a Mikulás kivülről az ablakot...

Bármennyire is szereti és várja azonban Dorka a Mikulást, a kitisztított csizmák (Dorka idén az öccséét is kipucolta) végül a mi szobánkba kerültek, gyanítom azért, mert Dorka fél az éjszakai látogatóktól, még akkor is, ha ajándékot hoznak:))

A ma reggeli bónusz: miután kiörömködte magát az ajándékokon, megkérdezte tőlem a müzlije fölött, hogy nem lehet-e, hogy mi hozzuk neki az ajándékot és nincs is Mikulás? Némileg váratlanul ért a kérdés, Gábor zuhanyzott, egyedül kellett eldöntenem, hogy véget vetek-e ennek a történetnek (alig pár nappal Jézuska érkezése előtt), végül csak annyit kérdeztem vissza, hogy ezt miből gondolja. Kis gondolkodás után megvonta a vállát és visszatért a mikulásos verzióhoz. Az az érzésem, hogy már sejt valamit, de még szeretne hinni ezekben a csodás ajándékhozókban, legalább egy kis ideig...

 

A majdnem 16 hónapos

pedig töretlen lelkesedéssel tanul járni, és töretlen lelkesedéssel fedezi fel a lakásunkat. Vagy mások lakását. Vagy az utcát. Vagy a játszóteret...

Bár még billegve és vállát a nyakába húzva, de jár, és már csak alig-alig mászik. Úgy tűnik utolérte magát, de azért a kisördög nem alszik. Jó lenne tudni, hogy mire kell nála figyelni és mire lehet számítani, ezért hamarost újra megmutatom egy hozzáértőnek.  

Amúgy pedig: jókedvű és annyira huncut, hogy öröm nézni... Mostanában kedvenc időtöltése a konyha feltérképezése sámliról, amit szükség szerint ide-oda tologat, hogy a legjobb pakolóhelyhez jusson. Másik kedvence pedig apja vagy Dorka ruháinak magára aggatása. Továbbra is imádja a sapkákat is, és nagyon boldog akkor, amikor nevetünk az új szerelésén.

 

Mostanában megfigyeli és leutánozza, hogy egyes tárgyakat hogyan használunk, így a telefont nyomkodja, az egeret húzogatja, a játék hajszárítóval a haját szárítja, a fésűvel a haját fésüli, a fülpiszkálóval a fülét piszkálja, a zsebkendővel orrot töröl, a porszívó csatlakozóját a konnektorba dugdossa, a ceruzával a papírra irka-firkákat készít.

 

 

Ha megkérdezzük, hol van Barni, magára mutat, megmutatja a fülét és az orrát, bár azt néha eltéveszti. Enni továbbra is nagyon szeret. Imád Dorka székére felmászni és azon üldögélni.

 

 

Mostanra az összes formát be tudja rakni a formabedobón, nagyon szereti az autós könyvét nézegetni és néha megmutatja, hogy melyik a piros és a kék busz. Mondja, hogy ató, még egy fontos szó:). Imád gombokat és kapcsolókat nyomkodni. Rajong az apjáért és Misipapáért. Járás közben szeret valamilyen hegyes tárgyat magával cipelni, pl. ceruzát, ettől égnek áll a hajam. Túléli, ha nélkülünk kell töltenie az éjszakát, remélem ezt a jó szokását meg is tartja.

Fellépésével akár hároméveseket is elbizonytalanít, vele egyidős kezéből simán kicsavarja a kakaós csigát, nem érdemes ujjat húzni vele...Felnőttekkel incselkedve ismerkedik, búcsúzásnál integet, arra érdemeseknek puszit dob. A játszótéren beül a homokba és lapátol, szereti a hintát, a csúszdát a libikókát, szóval kábé mindent. Persze mindez csak akkor igaz, ha jó passzban van... Ha nem, akkor jajj nekem:))

Töretlen lelkesedéssel

és kitartó gyakorlással tanul Dorka új mozgásformákat, alig győzzük követni. A cigánykereket az úgrókötelezés követte, két hete még nem tudott egy fordulatot sem, most már harminc felett jár. Az iskolában állandóan összeveszett öt lány az ugróköteleken (mert csak kettő van), úgyhogy Dorka vitt be sajátot, és a Mikulásnak írt listán is szerepel az ugrókötél. A suliban az udvaron mostanában semmi mást nem csinálnak (azóta nem szakadnak a gatyák térdnél:)). Kiváncsi vagyok, mikor unják meg, és mi lesz a következő kitűzött cél.

A rajzolás is nagy sláger még mindig, nem nagyon telik el nap újabb művek nélkül. Ezt például egy szomszédolás során készítette, gondolom néha ki kellett pihennie a két fiút:))

 

 

A koncert

is, meg a körítés is jó volt nagyon... Csütörtökön átvittük Barnust a nagyihoz, ahol megnéztünk pár részt a terápiából indulás előtt. Az érzékeny búcsú csak részemről(részünkről?) volt érzékeny, Barnus elég lazán vette... A szállodánk ablakából látni lehetett a koncert helyszínét, ami nagyon jól jött, mivel egyáltalán nem andalgós idő volt, inkább tomboló szélvihar. A bárban ittunk egy koktélt, aztán átmentünk a helyszínre, ott is ittunk még valamit, mert elég sokára kezdtek. Jó volt nagyon a koncert, jobban élveztem, mint azt a bizonyos elsőt a múlt században:)), 1999. novemberében. Jó sok minden történt velünk azóta, voltak elég mély völgyek, meg dombok és hegyek, mostanában szerencsére sokkal több a hegy...

 

 

 

Jó volt a reggel sokáig alvás, a reggeli, az andalgás helyetti karácsonyi ajándék beszerzés és a hangulat is, egy mélypontot leszámítva. Még ikeában is voltunk, majd szétváltunk gyerekeket begyűjteni. Én egy helyett három lánnyal jöttem el a suliból, akik kamaszokat megszégyenítő vihorászást adtak elő egész hazaúton és az itthoni idő nagy részében is. Az elején még öcsimentes övezet volt a lakás (mindhárom lánynak öccse van), majd hazaért Barnus, onnantól ő lett szegény a vihorászás fő célpontja, nézett is nagy szemekkel, hogy mi ütött a lányokba...

 

 

 

 

Kimenők

terén mostanában el vagyok kényeztetve. Volt egy-két hónap, hogy nem mentem sehová, de aztán jól beindultam. Volt ugye októberi anyatalálkozó, novemberben meg, lássuk csak: csopi, ahol nagyon jól éreztem magam, színház Gáborral, amiről eljöttünk, de az is valami, foguk rá emlékezni:)), vacsi Katival, az nagyon-nagyon jól esett, főleg, hogy Kati már a kapcsolatunk végét vízionálta (szó sincs róla), aztán jött Bécs, az is szupi volt, csak rövid:)), és tegnap Adriennel - aki kicsodám is...? még nincs meg a definícióm erre az alakuló munka- és kitudjamégmilyen kapcsolatra - vacsoráztam. Lehet, hogy jövő hétvégén Szilvihez megyek Kecskemétre, ottalvás és lelki támasznyújtás céljából... A héten kétszer voltam futni és még egy alalkulóban... Jó dolgom van, tudom, és ki is élvezem:))

Talán végre

kikászálódunk az oltásból, tegnap végre játszótérre is tudtunk menni, és még a nap is kisütött, nem is tudom mennyi idő után... A játszótér azért jó, mert nagyon hosszú tud lenni Barnussal egy délelőtt bezárva a lakásba, mindenre hamar ráun és csupa veszélyes és tilos dolgot szeretne csinálni... Nem tudom, hogy az oltás hatása-e, de eléggé nyűgös még mindig. Ami viszont minden bizonnyal nem az oltás hatása, hogy a kedves mosolygós gyerekem mostanában erőszakos és visítós. Még nincs 16 hónapos, de már a toporzékolást is gyakorolja. Sajnos elég jól megy neki, egyszer-kétszer földön fekve is előadta, jaj nekem...

Ami miatt ez az egész nagyon nehéz, hogy Dorkával szinte semmit se tudok csinálni délutánonként, mert folyton Barni miatt kell ugrálni... Tegnap egyedül voltam velük, nagyon fárasztó volt, Barnus többek között kiöntötte az ecetet a fürdőszobában, majd eltört egy befőttesüveget a konyhában... Emiatt Dorka nem is szeret itthon lenni, ha meg itthon van, bezárkózik a szobájába, mert tudja, hogy reménytelen, hogy rá is tudjak figyelni. És ez még így lesz egy darabig és nem tudom, hogyan tudnék változtatni rajta...

Aztán amikor nyugi van, szeretgetik egymást, Dorka Barnus nyakát puszilgatja, játszik vele és olvas neki a kedvenc könyvéből, akkor persze egészen más színben látom a világot:))

A jó hír, hogy holnap megyünk Bécsbe, koncertre, már nagyon várom. Mindketten elég fáradtak vagyunk, de remélem azért nem alusszuk át ezt a másfél napot:))

Tánc és kérdések

Tegnap volt Dorka nyitott órája, Eszternek hála, Nagyi és én el tudtunk menni. Elég kemény óra volt, csomó nyújtással, koncentrálni kellett sokat, és amiket Dorka szeret, pl. a cigánykerék, az kimaradt. Egészen pontosan persze nem tudom, mit szeret Dorka, de az biztos, hogy sokat lógatta a nyelvét és mondta is utólag, hogy nehéz volt... Szóval szerintem ezt a sok nyújtást nem szereti. Ennek kapcsán pedig az merült fel bennem, hogy vajon biztosan ez-e az, ami Dorkának való, lehet, hogy valami dinamikusabb és akrobatikusabb dolog jobban bejönne neki... Múltkor kérdezte, hogyan kell megtanulni kézenállásból hídba menni és szaltózni. Fogalmam sincs, hogyan kell, úgyhogy ebben nem tudok neki segíteni. Kicsit tanácstalannak érzem magam most, mivel nem értek a tánchoz, nem tudom, alkatilag mi való neki, és azt sem tudom, ebben ki tudna segíteni... Andi néni?

Viszont ez volt az első nyitott óra, ahol végig azt csinálta, amit kellett, mégha időnként hibásan is:)) Koncentrálásban határozottan fejlődik. Mondjuk az továbbra is látszik a teljesítményén, hogy mit nem szeret... Sajnos csak telefonos képek vannak:

 

 

Még mindig az oltás

szóval aki épp az MMR oltás előtt áll, ne olvassa el ezt a bejegyzést, meg az előző hármat se...

Péntek reggelre lement végre Barnus láza, már szinte fellélegeztünk, amikor is megjelentek a pöttyök, a hasán, fenekén, hátán, nyakán... Kanyaró-pöttyök, legalábbis kép alapján, mert élőben olyat még nem láttam, lehet az is, mondta a dokinénink, vagy valamit összeszedett, pl. háromnapos láz, a vírusos kiütések elég hasonlók...

Ma reggelre elhalványodtak a pöttyök, de Barnus továbbra is keveset eszik, rosszul alszik, nyűgös, mindenen elsírja magát, ráadásként pedig ma reggel óta néha keserves sírás közben a fülét fogdossa... Lehet leadni tippeket, mi lesz a folytatás:(

Ami még fontos

hogy Barnusnál megvolt hétvégén az áttörés, egyre többet sétált, látszott rajta, hogy ráérzett és élvezi, persze még mindig sok eséssel tarkítva. Sajna a láz megjelenése óta visszatért a mászáshoz azon ritka pillanatokban, amikor önálló helyváltoztatásra adja a fejét... Remélem, azért nem felejti el tudományát ezekben a kómás napokban:))

Dorkának pedig megvan a tankönyvi cigánykerék, és már egy kézzel is megy... Nagyon szép, és ezt nem az anyai elfogultság mondatja velem:))

És még mindig

lázas Barnus, kicsit több, mint két napja, már nagyon elfáradtam... Mondjuk ebben az is benne lehet, hogy tegnap kimenőt kaptam. Nehéz volt elindulni egy anyahiányos és egy lázas gyerek mellől, de aztán nagyon jól éreztem magam. Egy óra körül értem haza, Barnus nagyon meleg volt, adtunk neki lázcsillapítót, majd ott maradt az ágyunkban. Így egy kissé mocorgós és szuszogós kályha mellett aludtam nem valami sokat...

Dorkát tegnap Emeséék istápolták suli után, ma a nagyi megy érte. Barnusnál tegnap a hűtőfürdő, ma a borogatás volt a sláger. És ha holnapig nincs javulás, akkor már orvosi ránézés szükséges... Szóval igazán vége lehetne már ennek a "kis hőemelkedés"-nek:))

Oltás, fáradtság és szoptatáshoz utószó

Azon éjszakán még volt alvás, egyszer kelt csak Barnus, így reggel összekapartam magam a futáshoz. Jól is esett. Délelőtt látogatóban voltunk Mesiéknél, mert Barni jól volt, aztán délben, órára pontosan egy héttel az oltás után, elindult felfelé a láza, egészen 39.1-ig... Ezt hívja az oltást beadó doktornéni kis hőemelkedésnek, vicces, pontosan emlékszem, hogy Dorkánál se kis hőemelkedés volt. Barnus egész délután az ölemben pihegett, valamennyit evett közben, néha apukája hazaérését hallucinálta, még integetett is neki... Dorkát szerencsére Fanniék elhozták a suliból, reggel mondtam neki, hogy ez benne van a pakliban, így nem lepődött meg, amúgy is általában örül az ilyen fordulatoknak. Amikor fél hét körül hazaért, már mondta is, hogy ugye Barni nincs jól?, majd megszeretgette.

Barnusnak a lázcsillapítóval és hűtőfürdővel együtt se nagyon ment le a láza, nem aludt túl jól, sokszor kért inni, és jól esett neki a ringatás. Most délelőtt is így aludt el a kezemben, tartottam amíg bírtam, néztem, ahogy piheg a karjaimban, mostanra leraktam. Arra sajnos nem emlékszem, Dokánál meddig tartott az oltás hatása, remélem lassan túl leszünk rajta...

A szoptatással kapcsolatban meg néha eszembe jut, hogy még akár szoptathatnék is (tejem is van még), mostanában ráadásul állandóan a másfél-kétévest szoptatók jönnek szembe, hogy vívódásom növeljék. Szerencsére olyan nagyon nem növelik, mert az a közös bennük, hogy elvesztették a kontrollt a dolog felett, és ezt hol jobban-hol rosszabbul viselik. Én idáig nem akartam eljutni soha, hogy a gyerek szolgálja ki magát a melleimmel, olyankor is, amikor az nekem egyáltalán nem esik jól. Az összebújás viszont nagyon jól esik, még így is, hogy betegen szinte egész napos... Úgy tűnik, Barnusnak is jól esik, napközben velem, amikor Gábor hazaér, akkor pedig átugrik az ő karjaiba:))

Nem olyan vészes

Gábor szerint ez a tesó ügy, mint ahogy én látom. Lehet, hogy igaza van, ma például minden máshogy volt... Dorkát elvittük táncra, 7 körül értünk haza, amíg a vacsihoz készülődtünk, Dorka agyonpuszilással szórakoztatta az öccsét. Aztán Gábor elment kocsmázni, Barnus esett egy nagyot Dorka lábában, ezt most láttam és tényleg véletlen volt, Dorka rögtön mondja is, hogy már megint ő a hibás (ez mostanában kedvenc önostorozása), elmeséli, hogyan esett el Barnus a lábában, de azért örül, hogy nem haragszom rá, befogja a szemét és fülét, amíg a vérző szájat vizsgálom, aztán együtt fürödnek, Barnust lefektetem mese utám - már kéri a mesét:)) -, olvasok Dorkának, közben Barni egyre hangosabban nyöszörög, majd sír. Dolgozik benne az MMR oltás, holnap lesz egy hete... Az ötlettől, hogy Barnus kúpot kapjon, Dorka teljesen kiakad, úgyhogy nem Barnust kell nyugtatni, aki egész jól bírja, hanem Dorkának mesélek az ő MMR oltásáról. Hány fokos lázam volt? Én is kúpot kaptam? Miért nem? Kiköptem az eperízű lázcsillapítót? záporoznak a kérdések, közben Barniban már benne van a kúp, megölelgetem, lerakom. Köszönök Dorkának is, aki kijövet utánam szól, hogy Barni épp nyom... Mivel Barnus nem nyugszik meg, visszamegyek, terjengő kakiszag... Barnust és a pelenkázó cuccot kiviszem, hogy ne kelljen lámpát gyújtani a szobában, Hova viszed, anya kérdezi Dorka félálomban, de azt hiszem, arról már lemarad, hogy újabb kúp következik... Most már alszanak. És a nagy kérdés: fogunk-e aludni éjszaka:)) Remélem, mert reggel futni megyek...

A tesó-ügy

most úgy áll, hogy Dorkának elege van az öccséből. Nagyon... Az itthoni idő nagy részét a szobájába zárkózva tölti. Hangosan vísit, ha az öccse felé közeledik, hogy neee mááár. Akkor is bezárja a szobáját, ha ő épp a nappaliban van, hogy Barnus lehetőleg soha ne tegye be oda a lábát. És nagyon undok tud lenni az öccsével, gyakori a "véletlen" baleset, sokszor nem is tudom meg, mi történt pontosan, mert Dorka hallgat. Valahol értem is, mert Barni cuki, nagyon cuki ráadásul, elvarázsolja a szüleit, közben meg nagyon fárasztó is. Megy Dorka után, ott akar lenni, ahol ő van, de még nem lehet vele igazán játszani, se beszélgetni. És amíg szeptemberben a nagy iskolás volt a középpontban, most az épp járni tanuló kicsi van a középpontban.

Persze nem folyamatos a szenvedés, vannak jó pillanataik is, Dorka is drukkol a részegesen tántorgó öccsének, hogy célba érjen, játszani is szokott vele, este az ágyukból vigyorognak egymásra, mert Barni addig nem alszik el, amíg Dorka be nem fekszik az ágyába, szóval vannak anyai szívet melengető pillanatok is, most éppen kevesebb...

Tegnap azt találtam ki, amikor Dorka megint az öccsére panaszkodott, hogy megmutatom neki, milyen volt ennyi idősen. Szerencsére ebből a korszakból vannak videók, meg van örökítve Dorka részeges tántorgása is, meg ahogy fogja a teli tányérját és huncut képpel a magasba emeli, amire mi Gáborral kórusban rákiáltunk... Jó pár dologra rá is ismert Dorka, nagyon viccesnek találta, hogy mennyire hasonló dolgai voltak neki is:)) Aztán megint kizárta az öccsét a szobából, csak most odadobott neki egy kulcscsomót... és Barni 10 percig ügyködött azon, hogy lábujjhegyre állva megpróbálta a kulcsokat a kulcslyukba bedugdosni, hátha ki tudja nyitni az ajtót... Ilyen nehéz most nálunk kistestvérnek lenni. Meg nagynak is. A tesó-ügy jelenlegi állása: bonyolult.

 

 

Apalánya és könnyebbségek

Vigyázat, az első bekezdés nyálas lesz... Csak erős idegzetűeknek ajánlom:))

Az van ugyanis, hogy nagyon szeretem az ablakból nézni, mikor apa és lánya mennek reggel a suliba. Kézen fogva sétálnak, messziről is látszik, hogy Dorka mondja a magáét, Gábor meg biztosan nagyon figyel rá, az mondjuk messziről nem látszik:) Nagyon édesek, aztán kifordulnak a kapun és eltűnnek...

A könnyebbség pedig az, ha... egygyerekes koromban az volt, ha az az egy gyerek néha nem volt otthon. Akkor még nem igazán hittem el a barátnőmnek, hogy neki az a könnyebbség, ha az egyik gyereke nincs otthon a kettőből... Aztán hazahoztuk Barnust a kórházból, és két nap múlva már értettem, miről beszélt:)) Akkor Dorka nagyon szét volt csúszva és nagy segítség volt, hogy nagyiék elvitték két napra Siófokra. Ezután is jó darabig még könnyebbséget jelentett, ha Dorka nem volt itthon, de mostanra megint változott a dolog. Igazi nyugis délutánunk volt itthon Dorkával tegnap, mert Barnus a nagyinál volt. Délután négy és fél hét között suliból hazafelé bevásároltunk, itthon megcsináltuk Dorka leckéjét hétfőre, Dorka rajzolt, én vacsit főztem, rendet raktam, befejeztük az Ózt... és még csak el se fáradtam:))

Persze mindez nem azt jelenti, hogy nem jó itthon a két gyerekkel, csak épp ahogy nőnek és változnak, a kapcsolatuk is folyamatosan változik, és hát most éppen megint egy nehezebb időszak van... de erről majd a következő posztban...

A 15 hónapos

már tud járni, csak még nem akar... Már volt, hogy 10 lépés is megvolt, de messze nem gyakorolja olyan lelkesen, mint például anno a kanapéra és az ágyunkra való feljutást:))

Tud és nagyon szeret integetni, puszit dobni, a simogatás továbbra is inkább pofonra hasonlít. Egyedül iszik a pohárból, majd lerakja szépen az asztalra. Ki tudja oldani a telefon billentyűzárát, be tudja kapcsolni a zenét a lejátszónkon, és ha meghallja a zenét, táncolásba kezd. Egyedül hintázik a nagy hintán, kapaszkodva. Imád fejjel lefelé lógni, ha erre vágyik, lefekszik a hátára és a lábát emelgeti, ha nem reagálunk, akkor a hangját is kiereszti. Miután tegnap láttuk apát az ablakon keresztül, ma többször odament az erkélyajtóhoz és mondta, hogy apa, apa... A mosogatógépből már a tányérokat is kirámolja, és még csak egy tört el:)) Elállítja a mosogatógépen és a mosógépen a programot. Felmászik a székre, hogy csipeszt szerezzen a fregoliról. A csipeszt szétszedi és elhagyja valahol. Felmászik a székre, csak úgy üldögélni. Felmászik az ágyra, ott dobálja magát és nevet, ami felhívás a keringőre, azt jelenti, menjek oda és vele foglalkozzak... Mászókázni próbál, az még nem megy. Villával döfködi az ételt, ami néha rajtamarad a villán, ilyenkor nagyon boldog. Felveszi Dorka hajpántját és a nagyi sapkáját, illetve bármilyen sapkát, amit ér. Apa pólóit előszedi, kiválaszt egyet, és a nyakába rakja, a többit meg megpróbálja visszatömködni a szekrénybe. Ha kutyát lát, vava, ha gyereket, baba szavakkal üdvözli. A hinta palintát dúdolja. Imádja a ceruzákat és filceket, rendeltetésszerűen használja őket. A cipőinkbe mindenféle meglepetéseket dugdos. A járókában 5 percet simán, kis elégedetlenséggel akár negyed órát is eltölt, ez pont elég arra, hogy a konyhában a legforróbb dolgokat elintézzem. Állandóan valahová felmászik, poharat ledob, kávét kiönt, almába beleharap, táskámat kirámolja, vagy simán csak egyensúlygyakorlatokat végez a magasban... És vísit, vísit, vísit, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy ő szeretné, vagy nem eléggé gyorsan alakulnak úgy, ahogy ő szeretné...

 

 

Lányos nap, fiúk egymás közt és cigánykerék újra

A lányos nap nagyon jó volt, iskolai kertészkedéssel kezdődött, amit el akartam bliccelni, de aztán győzött a lelkiismeret... Nyolckor már gereblyéztem és gazoltam, 9 körül az egyik anyukával meglógtunk egy kávéra, de aztán folytattuk a munkát. 10kor csatlakoztak a gyerekek, minden gyerek össze-vissza virághagymákat ültetett, tiszta káosz volt az egész, de a lelkesedés nem hiányzott, nagyon jól nézett ki a sok gyerek, ahogy mindenféle kerti szerszámmal szorgoskodott. Dorka megmutatta, hogyan tud a homokozó 20 centis peremén cigánykerekezni. Jól. De nem biztos, hogy én akarok erről tudni:))

Aztán rántott húsos szendviccsel kedveskedett a suli, hazajöttünk, megtisztultunk, és elindultunk kabátot venni. Három bolt, gyorsan végeztünk, kiderült, hogy eléggé hasonló kezd lenni az ízlésük, Dorka nem akart se hellokittys, se csillogó ezüst, se prémes gallérú csodakabátot venni... Beugrottunk még a könyvesboltba, hogy a tavalyi névnapi ajándékot levásároljam, így egy héttel az idei névnapom előtt:)), még Eszter és az öcsém közös ajándéka volt, hát idén már nem lesz ilyen. A könyvesboltban összefutottunk mégegy Dorkával, aki még két hónapig megszakítás nélkül anyanapot tart:)) Az én Dorkám kikönyörgött egy könyvet, amit másfél óra alatt ki is választott, nagyon jól érezte magát a könyvesboltban, ebben is hasonlítunk. Jó volt vele, kifejezetten pihentető ahhoz képest, hogy Barnussal néha azt se tudom, fiú vagyok vagy lány.

A fiúkkal meg az van, hogy nagyon odavannak egymásért, a kisfiam rám se hederít, ha az apja is ott van a közelben, az apukája pedig osztja ezt a rajongást, de kicsit gyorsabban elfárad benne, mint Barnus:))

Vasárnap Királyréten voltunk Katiékkal, az is nehezen indult és tök jó lett, Dorka ott is cigánykerekezett, nem tud betelni a dologgal, aztán patakon átgázoltak, Dani barlangokat mutatott a lányoknak, és szerencsére a két lány a nyári mosolyszünet után kezd újra egymásra találni... Barnus mindeközben aktuális kedvenc időtöltésének, a nyűglődésnek hódolt, igazán nem tudom mi a baja, én a járás körüli nehézségeknek tulajdonítom, szerintem neki is nehéz, hogy ilyen lassan halad a dolog. De lehet, hogy valami egészen más az oka. Arra mindenesetre kiválóan alkalmas a nyűglődés, hogy Gábor és én is falra másszunk tőle, a felgyülemlett feszültséget pedig sajna sokszor egymás irányában vezetjük le...

 

 

 

Tánc

Dorka kiscsoportos kora óta táncol, természetesen ez nem az ő ötlete volt, hanem az enyém, de azért kértem Gábort, hogy állítson le, ha nagyon erőltetném a dolgot (én ugyanis sajnálom, hogy sosem táncoltam) :)) Eleinte nem is volt Dorka túl lelkes, a nyitott órákon leginkább az látszott, hogy csak azt csinálja, amit szeret, de azt se mindig, mert a figyelme is gyakran elkalandozott...

Közben azért foglalkoztatta a dolog, mert időről időre előadta itthon a tudományát, híd, gyertya, egyebek, még eléggé billegősen... Közben tánctanárt váltottunk, aztán a tánctanár váltotta a csoportot, Dorka barátkozni kezdett a csoportban, a lelkesedése valamivel megnőtt.

A tanárcserék után Andi néninél állapodott meg a csoport, azt hiszem, vele nagyon jól jártak. Kicsit megijedtünk, mikor kiderült, hogy gyermeket növeszt a hasában, de aztán kiderült, hogy ez nem tántorítja el, a gyermeket elintézte a nyári szünetben:)) Dorka egyre lelkesebb volt, csak akkor bizonytalanodott el, amikor a csoport először fellépni készült. A dologhoz hozzá tartozik, hogy Andi néni se volt túl boldog, mert nem tartja jó dolognak a fellépést ebben a korban... A bizonytalankodás eredménye az lett, hogy Dorka az első fellépésen nem vett részt.

Végül a második fellépés lett Dorkának az első, ezen is hetekig vívódott, végül pedig teljes másfél percet töltött a színpadon (mondjuk azt kétszer) és borzasztóan izgult végig:)) Ez volt a kínai tánc a Diótörőből:

 

Az egész család jelen volt az előadáson, még Blanka is eljött anyukájával:))

Közben itthon és a nyitott órákon időről-időre megnézhettük, hogy ügyesedik Dorka, de nagyon sokat nem foglalkoztatta a dolog. Szinte észrevétlenül lett hibátlan a híd, egyenes a gyertya, a spárga is alakult. Nyár óta a kertben is folyamatosan tornáztak, egymás derekát fogva mentek hídba, kézen állni és cigánykerekezni tanultak, egymást tanították és biztatták. Mikor egyszer megdicsértem itthon a bemutatott hidat, Dorka megmutatta, milyen hidat tudott régen. Majd közölte, hogy én már azt a régi, béna hidat is megdicsértem, de miért? Úgyhogy beszélgettünk róla, hogy a béna híd egy négyéves esetében bizony ügyes dolog, mert előtte semmilyen hidat nem tudott. Hatévesen már más az ügyes, mint négyévesen. Rájöttem újra, hogy milyen fontos Dorkának a dicséret, és nem lehet csak úgy bele a világba osztogatni, mert emlékszik rájuk:))

A következő fellépés tavasszal volt, de nem haladtak elég jól, pótórák kellettek, Andi néni ideges volt, az egész tele volt feszültséggel. A gyerekek ezt talán annyira nem érezték, Dorka lelkes volt és talán kevésbé izgult, mint az elsőnél... Ez volt A tavasz ébredése:

 

Ekkor elbúcsúztunk a régi FMH-tól is, amit azóta le is bontottak...

Nyáron egyre gyakrabb lett a kerti torna óra, szeptemberben pedig Dorka nagyon akart menni táncra. Andi néni szeptember elején mondta a lányoknak, hogy szeretne év végére spárgát látni, lazítsanak otthon. Dorka néha lazított, lehet, hogy gyakrabban, mint láttam, mert a spárga majdnem megvan:)) A cigánykerék gyakorlást láttam, több száz cigánykerék megvolt szeptember-októberben...

A héten, két hét szünet után Andi néni nem győzőtt csodálkozni a spárgán és a cigánykeréken, megkérte Dorkát mutassa meg a többieknek, mit lehet elérni gyakorlással:)) Andi néni szerencsére nem fukarkodik a dicsérettel, Dorka pedig nem fél megkérdezni óra végén, hogy ügyes volt-e... Anya, Andi néni azt mondta, hogy én mindig ügyes vagyok, meséli csillogó szemmel az öltözőben:)) Egyelőre tehát a tánc marad...

 

Barnus tologat

mivel járni még mindig nem tud, illetve nem mer... A tolit mostanában visszük magunkkal a kertbe, már egész nagy távokat megtesz vele, persze nem arra, amerre éppen mennénk. Ja és simán elindulna vele lépcsőn lefelé, ha pedig elakad az első kerék pl. a fűben, mérgesen rángatja... ennél már csak akkor mérgesebb, ha megpróbálom kivenni a kezéből, hogy arrébb vigyem őket, ilyenkor általában visítani kezd, magyarázhatom én, hogy csak egy másodpercre venném ki a kezéből... Pont mint egy 15 hónaposhoz illik:))

A képen épp a mélygarázsban süvít vele:)) Eddig viszonylag balesetmentes volt a járgány, de ma állásból úgy elesett vele, hogy a toli felborult és arcon csapta Barnust... szerencsére a fogak maradtak, véres, feldagadt szájjal megúsztuk a balesetet...

Ahogy Dorka növekszik

egyre élvezetesebb számomra a vele való beszélgetés. Én amúgy is olyan típus vagyok, akinek a beszélgetés fontos ahhoz, hogy jól érezze magát. Mikor Dorka kisebb volt, és annapetit kellett olvasni esténként, vagy a Dorka nevű kislányt mesélni, azt inkább megerőltetőnek és fárasztónak éreztem, mostanában viszont kifejezetten élvezem az esti műsort. Persze akkor is jó az esti összebújás, ha Dorkának csak egy ölelésnyi ereje van, aztán megy aludni, de most, hogy őszi szünet volt, kicsit tovább tartott az esti szeánsz, aminek részeként Óz a nagy varázslót olvastunk, majd biológiai ismeretek következtek:))

Óz onnan jött, hogy nagyi el akarta vinni Dorkát színházba, az Ózra, én meg nem annyira támogattam az ötletet, mert Dorkát ismerve féltem, hogy már a forgószeles résznél - ami ugye eléggé az eleje:)) - ki kell majd jönniük. Mondtam Dorkának, hogy nekem megvan könyvben, szívesen elolvasom neki. Úgyhogy most fejezeteket olvasok neki belőle esténként, ami tök jó, mert nagyon szerettem ezt a könyvet régen és jó újraolvasni... Lehet, hogy a Dorka név iránti vonzódás is innen gyökerezik? Mindenesetre, mivel sok mindenre nem emlékszem, én is alig várom a folytatásokat:)) Ja, és nem mellesleg Dorka megjegyezte, hogy ahhoz képest, hogy a madárijesztőnek nincs esze, minden ötlet tőle származik:)) Okos gyerek, nemdebár? Na, és miközben az Ózt kerestük a könyvespolcon, kezembe akadt egy másik könyv, "Ilyen vagyok kívül belül" címmel, Dorkának nagyon megtetszett, így került képbe a biológia, és ezt is nagyon élvezem, csak néha nehéz kérdéseket kapok... Pedig még nem is tartunk a szaporítószerveknél:))

Barnust persze nehéz távol tartani az esti szeánsztól, biztos ő is érzi, hogy ez valami jó dolog... Ő most tart a kettes fázisnál (első volt a szoptatás), a Barnabás nevű kisfiú kalandjainál, előttünk még sok-sok estényi annapeti... utána pedig meg kell majd találnunk a közös nevezőt az élvezetes estékhez, ezt még egy fiúval nehezen tudom elképzelni:))

Vannak dolgok

amiktől olyan jó lenne megkímélni a gyerekem. Nyilván főleg nagyobb dolgok, de néha olyan apróságok is, mint a mai, semminemjönössze napunk. A terv az volt, hogy délután Blanka csatlakozik hozzánk a kertben, majd amikor már nagyon fázunk, vendégül látjuk. Ebéd körül telefonált Zsófi apukája, hogy Zsófi ma szeretne levelet gyűjteni a préseléshez, és szeretné, ha Dorka csatlakozna. Mivel a két lány viszonya eléggé ziláltnak tűnik így kívülállóként, a legjobb barátnőtől az utálomig a skála minden pontját bejárta, nagyon örültem a felvetésnek, csak hát ugye a másik program. Na így lett az, hogy Zsófival nem jött össze az idő rövidsége miatt, viszont a Blankás program meg elúszott, és Dorka ott maradt hoppon. Én nagyon ideges voltam, meg nagyon sajnáltam is, neki meg a hoppon maradás mellett még azt is el kellett viselnie, hogy nagyon ideges vagyok:((

Persze azért átvészeltük a délutánt hármasban, Dorka igazából nagyon jól viselte a dolgot, nekem meg azt hiszem meg kéne tanulnom, hogy ennyire ne akarjak belemászni az ő dolgaiba és kapcsolataiba, mert ez az ő dolga és az ő kapcsolatai...

Kis lépések

avagy Barnus mozgásfejlődése újabb lépcsőhöz érkezett, a türelem itt is kulcsszó, nem baj, anyának úgyis van mit tanulnia ebből a leckéből:))

Az van, hogy Barnus vasárnap óta, azaz már négy napja, lép egy-kettőt, néha hármat, de valahogy mégse indul be a dolog. Nem akarok hasonlítani, csak érdekes, hogy Dorka minden egyes fázist úgy intézett, hogy rájött, kipróbálta, másnap emelte a tétet, és harmadnapra ment a dolog. Mondjuk nála nem is figyeltünk az egészre, evidens volt, hogy így megy ez. Barnus pedig a papírforma szerint ugyan későn, de eljut oda, hogy már tudja, próbálgatja, közben viszont az látszik rajta, hogy bizonytalan és fél, küzd a dologgal. Így volt a mászásnál is, másfél hónapig ment a mármindjártmászik, elég idegölő volt. Az viszont szuper, hogy lassan 3 hónapja nem voltunk dévényen, most magától jutott el idáig, hogy már mindjártmegy, illetve telefonos segítséggel, ahol tisztázva lett, hogy mivel segítünk és mivel ártunk... Ma, mivel elég hideg van a mászáshoz, levittünk a tologatót, azzal rótta a köröket, esze ágában se volt mászni. Még a lifttel is saját lábán (megtoldva négy kerékkel) jött föl.

Szóval várunk, a gyógytornászunk még adott neki két hetet, amiből egy már el is telt, de van haladás is. Jó lesz már, ha megy, ilyen hidegben mégiscsak, meghát a ruhanyúzás is bonyolítja az életünk (hány fess kantárosnadrágot adtam vissza hordatlanul, mert nem volt szívem ráadni a ruhanyúzó gyermekemre). Lassan, de biztosan azt hiszem azért búcsúzunk a mászástól, és ezektől a térdnél alaposan helybenhagyott (egyiket még megfoltoztam, hogy újra a startvonalhoz állhasson) nadrágoktól, melyeket nem fogok tudni visszaadni a kedves kölcsönadóknak... A golfcipőt lehet, hogy elrakom emlékbe...

 

 

Hullámok

Reggel bohóckodtunk Barnival az ágyban, Dorka még aludt. Mondtam Gábornak, hogy néha már-már érthetetlen, hogy hogy lehet ennyire szeretni egy gyereket... Szép és jó, igaz is, de azért némileg árnyalja, hogy 10 percen belül meg valami miatt annyira ki tudok akadni rá, mikor már nem tudom hanyadik csínyt követi el, hogy az elég messze van a korábbi szeretehullámtól. Ilyen hegyes-völgyes az élet egy 14 hónapossal:))

Aztán valahogy az életkor előrehaladtával csökkenek az amplitúdók, a hullámzás persze megvan a hatévesnél is... Gondolom újabb nagyobb amplitúdók valamikor (hamarosan) kamaszkor körül várhatók...

Őszi szünet

van a héten, amit Dorka úgy kezdett, hogy két napot a nagyinál aludt. Már mindkettőjüknek hiányzott ez, azt hiszem. Így tegnap kettesben voltam Barnival, illetve volt egy látogatóm, aki egy Dorkát növesztget a hasában, mese nincs, ez egy szép név:)) Bár az én Dorkám ma kifejtette, hogy őt sokan Dórinak szólítják és jobb is lenne, ha az lenne a neve...

Ma aztán itthon volt mindkét gyerek, és arra lettem figyelmes, hogy egyáltalán nem nehezebb kettejükkel, mint Barnussal egyedül, sőt... Ezen azért kissé elcsodálkoztam, lehet hogy ez csak a reggeli futás utóhatása, ami az egész napom bearanyozza:)) Voltunk vásárolni, játszótéren, szétfagytunk az udvaron, Dorka szomszédolt és két részletben elolvasott nekem egy Boribont... Már egész jó tempóban nyomja az olvasást. Barnival nagyon aranyosan eljátszik, de csak rövid ideig hajlandó rá, aztán inkább bezárkózik a szobájába. Most épp megint együttfürdési időszak van, ez Dorka hangulától függően változik.

 

Úgy tűnik, a babakacajtól nemcsak a felnőttek agyát borítja el a lila köd, hanem a hatévesek is szinte bármire képesek, hogy előcsalogassák... Dorka ebből a szempontból már komoly sikereket könyvelhet el. Barnus például azt is irtó viccesnek találja, amikor Dorka a szivacsot a szájában tartja, majd úgy köpi ki, hogy Barnit eltalálja vele. Mondjuk a nevettetésnek ez a módja asszem egy épeszű felnőttnek eszébe sem jutna:))

 

 

 

Velem meg az van

hogy folyamatosan agyalok azon, hogy mihez kezdjek magammal, ha már nem leszek itthon. Közben szerencsére megtalálnak feladatok, amik egy időre elterelik erről a figyelmem, például esténként virtuális fürdőszobát csempézünk Gáborral, vagy van az a bizonyos lektorálás... Nem tudom, ez utóbbiból mi lesz, tegnap ezen gondolkodtam, mikor hazafelé tartottam az első megbeszélésről, mindenesetre agymunkának jó, újra szakmai könyveket olvasgatok és egy csomó kutakodni valóm is akadt... Remélem, valamikor ennél több is lesz belőle, de ha nem, akkor is tanulok belőle... A mi lesz velem agyalás pedig azt hiszem, még egy jó darabig elkísér majd...

A négy napos

hétvége pedig jól sikerült, csak nagyon gyorsan vége lett...

Szombaton volt az a bizonyos vadlibás, meg kulcsunk is lett és ezzel rengeteg új feladatunk:)) Vasárnap délelőtt punnyadás, aztán ebéd a Remizben, délután lakásoztunk. Hétfőn délelőtt punnyadás, de már kicsit kevesebb, így maradt idő egy kis erdős játszóterezésre, aztén ebéd a szüleimnél, és újabb lakásozás, gyerekek nélkül, de sajnos egyelőre megoldások nélkül is:)) Aztán kedden libegő, évente egyszer az nagyon jól tud esni, jó is volt, bár nem csak nekünk jutott eszünkbe a városban... erről legalább van fénykép is. Délután így már csak a kertig jutottunk, ahol egy jótét lélek felszerelt egy függőágyat, a gyerekek nagy örömére. Huss, el is telt.

 

 

 

 

Leszokások

Van Dorkának péntek óta egy trénere, amit a szájában kell hordania. Sokat, csukott szájjal. Szokja, de nehezen megy, főleg, hogy alig tudunk arról, mi történik vele, de ha mostantól még ennyit se tud mesélni...

A tréner a fogai és a beszéde miatt kell, de nem mellesleg, nem tudja szopni az ujját, ha a cucc a szájában van. Mivel mostanában amúgy is foglalkoztatta a leszokás kérdése, ráadásul ezt a tréner dolgot már tudjuk pár hete, volt ideje felkészülni lelkileg. Ennek ellenére nagyon megörült pénteken, hogy első pár nap még nem kell éjszaka hordani:)) De aztán tegnapelőtt este eljött az is, elbúcsúzott a hüvelykujjától és elaludt nélküle... Persze a tréner kiesik, még szokni kell, az éjszaka folyamán többször is kerestük az átlátszó cuccot az ágyban, de majd belejövünk. Reggel hozzánk bújt, de az ujja nem volt a szájában, mikor rákérdeztem, azt mondta, már nem is hiányzik:))

A többes szám meg azért, mert múlt héten Barni is leszokott, méghozzá a cicimről, úgy tűnik, nem is hiányzik neki a dolog... Még néha elfelejtem, hogy már nem szoptatok és véletlenül koffeinmentes kávét iszom, de hamarost, azt hiszem, én is túlteszem magam a dolgon és leszokok... a gondolatról, hogy szoptató anya vagyok. Mert már nem.

Sulis kirándulás

volt tegnap, jól éreztük magunkat, bár Barnusnak volt pár mélypontja. Eredetileg vadlibát néztünk volna, de a vadlibák elköltöztek a Dinnyési fertőről, mert az kiszáradt:(( Volt viszont ehelyett madáreregetés, marhák, rackák, rengeteg gyerek, emiatt zaj, ebből látszott, hogy gyerekek élvezték a kirándulást, mondjuk a helyről így nem sokat tudtunk meg...