2015. november 26., csütörtök

Barnus meg síel

és nagyon lelkes, mindenki tudja már, hogy síelni jár:))
Kétszer volt eddig, nagyon ügyes, remélem januárban fog rajta érződni a megszerzett tudás. Tegnap majd megfagytunk az egy órás edzés alatt a pálya mellett álldogálva, nekem ezzel vette kezdetét a tél:) 




Marci tereget és más érdekességek

Annyira édes, nagyon koncentrál, addig bíbelődik, míg valahogy fennmarad a teregetőn a ruhadarab... mondjuk a ruhadarab sokszor tiszta és Barnus szekrényéből kerül elő, máskor meg koszos és a szennyestartóból, de azért van olyan is, hogy azt teregeti, amit teregetni kell:))







Szép lett, ugye?
A mosogatógép kipakolás is nagyon megy, addig nem hagyja abba, míg minden evőeszközt be nem ügyeskedik a fiókba. Ha a nyúl tálja a földön marad, felteszi a pultra, rend a lelke mindennek:)
A vasúti síneket először csak nem szedte szét, már ez nagy előrelépés volt, majd elkezdett rajta vonatot tologatni, most meg már építi őket össze, fáradhatatlanul. Mindezt két hét alatt.




És ami még nagy öröm nekem, hogy elkezdett nyitni, "szóba" áll emberekkel, persze még csak szavak nélkül. Meg persze, csak ha olyan kedve van, de azért már másoknak is feltűnt...

2015. november 21., szombat

Menni jó

Voltunk Gáborral a túrán, nagyon jó volt, gyönyörű időnk volt, kényelmes tempóban öt óra alatt tettük meg a 18 km-t. Csillaghegyről mentünk a Nagy Kevélyre, aztán vissza. Gábor megígértette velem, hogy nem sóhajtozom a futás miatt (mert ez egy futóverseny is volt, de azért a 18 km még nagyon-nagyon nehezen menne), úgyhogy nem sóhajtoztam csak arra gondoltam, azért jó lenne egyszer lefutni. Sokat beszélgettünk, az esett a legjobban, de nem volt rossz a kilátás sem:)






2015. november 10., kedd

Tanulékony

Anya képzeld - kiáltja Barnus, miközben az öccsével egy ideje gyanús csendben üldögélnek a fürdőkádban - a Marci már becsukja a szemét, amikor mosom a haját*!   

*mossa a haját = a fejére önt egy csomó vizet

2015. november 9., hétfő

Őszi szünetelés

Most kicsit előbb kapcsoltam, hogy kellene rá készülni valamicskét, úgyhogy most végül tele lett programmal. Pedig 23-án Barnus lázasan ébredt, de aztán egy nap alatt letudta a dolgot és másnap délután már korcsolyázni tanult velünk és a nagypapájával. Úgyhogy idei év első korcsolyázása pipa:) Vasárnap meg kalandpályára mentünk, kalandos volt így ötösben, de szerintem elég jól vettük az akadályt. Amelyikünk Barnust kísérte a gyerekpályán, ő közben fél kézzel Marcit is terelgette, másikunk meg mászhatott Dorkával, aztán cseréltünk. Mostanra Barnus is megérett erre a műfajra. 

       


                 
Hétfőn ment Barnus oviba, Marci meg a "bölcsisnénijéhez", Dorkával nagyon nyugis délelőttünk volt, programnak a Csodák Palotáját választotta, ahol végre volt időnk rendesen körülnézni, sőt a fizika kísérletekre is beültünk, az volt a legjobb, szárazjég, meg folyékony nitrogén meg ilyenek, még a mai napig emlegetjük:) 
Kedden pihenőnapot tartottunk hármasban, játszótereztünk, Marcit tornáztattuk, amíg Marci aludt, Dorka tanult kicsit, nekem a legnagyobb élmény az volt, hogy Dorka és Marci mennyire nagyon jól megvannak együtt és Dorka a kisebbik öccsével milyen irtó türelmes... mondjuk közben fájt a szívem, hogy Barnusnak meg mennyire nem jut ebből a türelemből... Ja, és Marci megtette első métereit a motoron.



Aztán Dorka kedden torna után anyukámnál aludt, szerdán meg már nem ment Barnus oviba, úgyhogy szokásos kétfiús napok következtek, játszótér meg Kopaszi gát, ilyesmik. Dorka közben a Nemzeti Galériában is járt a nagyszüleivel, valami jó kis ruhákkal és színekkel kapcsolatos foglalkozáson. Pénteken meg Marci nagymamázott, amíg én a nagyokkal a Mezőgazdasági Múzeumba látogattam el, ahol jó kis társasjátékot játszottunk a szavannával kapcsolatban. 

 



Előtte megnéztük a Hősök terét is, így aztán elő kellett vennem összes nem létező történelemtudásom, hogy a záporozó kérdéseket István királlyal és Koppánnyal, a kereszténységgel meg a pogánysággal kapcsolatban meg tudjam válaszolni... Délután játszótereztünk és közben szereztünk egy nagy tököt.
Szombaton szintén a két naggyal bábszínházban voltunk, Barnus továbbra is nagyon élvezi a színházat. Út közben igyekszem a város nevezetességeivel is ismertetni őket, mert annyira ritkán járunk a belvárosban. Remélem ragad rájuk valami... Este tököt faragtunk, egész jó lett. Vasárnap meg már nem is tudom, mit csináltunk, annyira elfáradtam...