Voltak a nyárnak pillanatai, amikor vártam a szeptembert, amikor végre rendszer költözik az életünkbe, meg nyugis délelőttökről álmodoztam Marcival kettesben (haha). Az persze mindig csak szeptember első hetében jut eszembe, hogy szeptemberben szó nincs rendszerről, csak információözönről, szervezkedésről, intéznivalókról, kitalálni- és megoldanivaló kérdések tömkelegéről. Utálom a szeptembert:) Most ráadásul még színesíti mindezt, hogy Barnus beszokik (nem zökkenőmentes), Dorkának rengeteg elfoglaltságot kell elhelyezni valahova és új tanítónénije van (nagyon nem zökkenőmentes). Hogy Marci se érezze háttérbe szorítva magát ezek mellett, tegnapra gyorsan belázasodott, erre szokás mondani, hogy hab a tortán?
Barnuskának ugye új óvónénije is lett (vagyis neki mindkettő új, csak én éltem meg veszteségnek az egyik csoportbeli óvónő áthelyezését), akit én szerdán láttam először, mert addig Gábor szoktatta be Barnust. De már szerdán meg is nyugodtam, hogy Barnus jó kezekben van. Ő még ezt nem egészen érzi, az első hetet folyamatosan belénk kapaszkodva töltötte, alig lehetett ráismerni. Persze teljes mértékben érthető, épp hazaestünk a nyaralásból, elég éles volt a váltás, és hát egy év alatt most szokik be harmadszor valahova, megértem, ha sok neki. Arról nem is beszélve, hogy azért még messze nem heverte ki Marci érkezését, akivel én itthon héderelek, míg ő oviban van... Pénteken csemetévé avatták, nagyon büszke volt, egész héten várta, hogy mikor veheti fel az ünneplőjét... Jól állt neki:))
Most reggeli sírdogálás van, akármelyikünk viszi, napközben játszik, eszik, alszik, és nagyon boldog, mikor megyek érte. Néha sikerül meglesni, mielőtt észrevenne, amint cuccait pakolja, szandált befűz vagy uzsonnázik, annyira drága, hogy azt alig lehet kibírni. Mindig újra és újra meglepődök rajta, hogy ez az anyaság dolog mennyire szívszorító tud lenni...
Dorkával meg az van, hogy kaptak egy új tanítónénit, aki borzasztó csalódás. Én annyira bíztam benne, hogy a szívüknek kedves tanítónéni távozása miatti szomorúság ellenére (hú, jó hosszú lett) megszeretnek hamar egy jó tanítónénit, de ettől most elég messze vagyunk... Nekem már hétfőn délután, amikor bemutatkoztam neki, volt egy rossz érzésem, de mentegettem, elhessegettem, megmagyaráztam, meg ami ilyenkor szokásos, ez még pár napig működött is, de közben napról-napra jobban utálták a gyerekek és a hét végére már a szülők is nyíltan felvállalták, hogy ő nem az, akire szívesen bízod a gyereked... Tegnap volt szülői, ki is bukott ez a dolog, még a "nagyon szeretjük" régi tanítónéni kedvéért se sikerült ezt elkerülni, mert ilyen helyzetben nehéz türelmesnek lenni. Rossz érzés, hogy Dorka mond valami negatívumot róla, én meg próbálom mentegetni, miközben tudom, hogy Dorkának igaza van és valószínűleg ő is tudja, hogy tudom, nem is érti, hogy akkor miért nem állok mellé. Elég szétszakadós ez a helyzet, mostanra Dorka már inkább nem is mondja, és ez nagyon szomorú. Igazán most érzem először, milyen az, mikor olyan pedagógusra kell bízni a gyereked, akiben nem bízol és nem hiszel...
Szerencsére a tegnapi anyakocsmán azt a jó hírt kaptuk, hogy az igazgatónő is látja, hogy baj van és dolgoznak a megoldáson. Úgyhogy most próbálunk türelmesek lenni még egy picit...
Van persze egyéb vergődnivalóm is, Dorka különóráival kapcsolatban. Most úgy néz ki, heti két szertorna (talán sikerült megtalálni végre a megfelelő helyet, most Dorka nagyon lelkes), heti két szolfézs (amire tavaly ő akart nagyon menni, de mostanra elfogyott a lelkesedés) és heti két furulya (amiről még nincs tapasztalat). Soknak érzem a 26 (!) órájuk mellé, de amin lehetne változtatni (zeneiskolai rész), annak még most adunk egy kis időt, még nem érzem magamat késznek rá, hogy meglépjem... Meg az is lehet, hogy végül jó lesz...
Mindenesetre a nyugis szeptember gondolatát elengedtem, a dolgok meg majd alakulnak, a gyerekek meg majd jeleznek, ha nincsenek jól a bőrükben:))
ps: Kis Marcink ehhez annyit tud hozzátenni, hogy bár láza lement, de tegnap összesen 4-szer negyed órát aludt, és fél 9-kor, mikor az anyakocsmába indultam, még ébren volt, Gábor csak annyit mondott, még jó darabig ringatta és mikor végre elaludt, nem merte megmozdítani, inkább a kanapéra költözött aludni:))
