Vigyázat, az első bekezdés nyálas lesz... Csak erős idegzetűeknek ajánlom:))
Az van ugyanis, hogy nagyon szeretem az ablakból nézni, mikor apa és lánya mennek reggel a suliba. Kézen fogva sétálnak, messziről is látszik, hogy Dorka mondja a magáét, Gábor meg biztosan nagyon figyel rá, az mondjuk messziről nem látszik:) Nagyon édesek, aztán kifordulnak a kapun és eltűnnek...
A könnyebbség pedig az, ha... egygyerekes koromban az volt, ha az az egy gyerek néha nem volt otthon. Akkor még nem igazán hittem el a barátnőmnek, hogy neki az a könnyebbség, ha az egyik gyereke nincs otthon a kettőből... Aztán hazahoztuk Barnust a kórházból, és két nap múlva már értettem, miről beszélt:)) Akkor Dorka nagyon szét volt csúszva és nagy segítség volt, hogy nagyiék elvitték két napra Siófokra. Ezután is jó darabig még könnyebbséget jelentett, ha Dorka nem volt itthon, de mostanra megint változott a dolog. Igazi nyugis délutánunk volt itthon Dorkával tegnap, mert Barnus a nagyinál volt. Délután négy és fél hét között suliból hazafelé bevásároltunk, itthon megcsináltuk Dorka leckéjét hétfőre, Dorka rajzolt, én vacsit főztem, rendet raktam, befejeztük az Ózt... és még csak el se fáradtam:))
Persze mindez nem azt jelenti, hogy nem jó itthon a két gyerekkel, csak épp ahogy nőnek és változnak, a kapcsolatuk is folyamatosan változik, és hát most éppen megint egy nehezebb időszak van... de erről majd a következő posztban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése