Ma Barnus ismét egy üres játszótéren botladozott jó meleg szkafander-szerű ruhájában, amiben felállni sem tud egyedül:)), majd arra lettem figyelmes, hogy megtáltosodva majdnem feljutott a csúszdához vezető létra alsó fokára... Segítettem neki feljutni, majd fent rávettem, hogy forduljon meg és hason csússzon le. Ebben az a jó, hogy végig látom az arcát, ahogy rájön, hogy mi következik, megörül neki, de az örömbe némi izgalom is vegyül, megkérdezem, hogy elengedhetem-e, jelzi, hogy igen... és amikor leér, még szélesebben mosolyog... Szereti a csúszdát, ez a mai napi tanulság, sajnos csúszdás kép nincs.
Lehet, hogy indítok egy új blogot üres játszóterek címmel, és minden nap új játszótérre megyünk, ahol lefotózom Barnust, mint az Amelie-ben a légiutaskísérő a kerti törpét:)) Na jó, ez csak vicc volt, igazából inkább abba kéne hagynom a fotózgatását. Régebben annyira idegesített, mikor anyukák, meg még gyakrabban apukák azzal töltötték az időt a játszótéren, hogy a gyereküket fotózták/videózták. Nem akarom ezt csinálni, de nehéz megállni, és helyette fél vagy akár egy egész órán keresztül csak simán a gyerekeddel lenni, nem csak testben, hanem minden figyelmeddel is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése