Ajándékok

Az mennyire szívás, mikor a hosszú listából, amit a gyermek karácsonyra készített, mindent megveszel, nagyszülőknek szétosztasz, stb., kivéve egyet, ami nagy, drága, nem lehet kapni, vagy ha igen 20e (mondtam, hogy drága) helyett 40e-ért, szóval az az egy kimarad, és akkor a gyermek 3 nappal karácsony előtt elkezdi mondogatni, hogy pont azt az egyet mennyire várja, milyen jó lesz, ha megkapja, annak fog legjobban örülni, nem is emlékszik, mi volt még a listán... Hát pont így jártunk a lego-barátokkal, kapott olyat, de nem a nagy házat anyukával és apukával. Gábor szerint csalódott volt, szerintem nem annyira, bár tegnap még reménykedett, hogy talán a nagyszülőknél megkapja... A nemisemlékszemmivoltmégalistán ajándékoknak örült, már játszott is velük, azért nagy vész talán nincs.

Amúgy szenteste jól sikerült, itthon voltunk négyesben (ez egy új, de nagyon is kedvemre való fejlemény), főztem meg sütöttem is, de nem volt vészes, Dorka kifejezetten fejlődött az ajándékok megpillantása és kibontása közötti időtartam elviselésében, amíg arra vártunk, hogy Barnus felébredjen, almáspite készítéssel vontam el a figyelmét, aztán még három dal eléneklése is belefért:)

Barnus meg a két szem ajándékának olyan nagyon örült, pedig erre egyáltalán nem számítottam, mármint, hogy sikerül felkelteni az érdeklődését. Kapott egy hangot adó műanyag telefont, azt mindig a füléhez tartja, amikor látja, hogy mi telefonálunk, és megkapta a sorozatból az éjszakai böngészőt, amitől teljes izgalomba jött, lapozgatta, mutogatott és közben kiabálta, hogy apa, apa, ha beszélni tudna, még azt is mondta volna, hogy nézd mit kaptam:))

És ha már a beszédnél tartunk, egyre több mindent mond, mi sajnos sokszor nem értjük, mert például a brü - nem tudom milyen logika alapján - általában azt jelenti, hogy enni kér, de ma kb. nyolcan próbáltuk kitalálni, hogy mit jelent, amikor nem azt jelenti... Ma azt jelentette, mint nagy nehezen végül megfejtettük, hogy ő is részt akar venni a nagyok játékában, de eddigre Barnus már eléggé mérges volt az őt körülvevő felnőttek értetlensége miatt. Ha elesik, azt mondja oppá, vagy nyomatékosítva oppá-oppá, ha menni akar valahová, akkor megfogja a kezed és odavezet, néha azt is hozzá teszi, kissé dallamosan, hogy éáu, éáu...

Tesó-hullámvasút

Arról már írtam, milyen érzelmi hullámvasúton ücsörgök anyaként, hogyan tudok az elolvadástól az idegzsábáig jutni akár 10 percen belül is, ugyanattól a gyerektől. Közben rájöttem, hogy Dorka ugyanilyen hullámzóan éli meg az öccsét, nála is simán megfér egymás mellett, a halkan megyek be a szobába, nehogy felbébresszem ezt a drága csöppséget, majd közvetlenül utána a kedves becézés, miszerint Barnus a bolond Tóbiás, kicsivel később hallom, hogy odahuppan mellé, szia te kis tök, majd eljutunk odáig, hogy abból tudom, hogy Barnus Dorka közelébe merészkedik, hogy egy vérfagyasztó neeeeeeeeeeeeeeeeeeeee kiáltás tölti be a lakást, majd estére, elalvás előtt már ott tartunk, hogy vigyétek ki a szobából ezt az őrültet! Múltkor Dorka kiakadt azon, hogy nem tudott az apjával társasozni, mert Barnus állandóan rájuk mászott és elszedte a játékukat, én meg vigasztaltam Dorkát, hogy ez most egy nehéz időszak Barnussal, de nem lesz ez mindig így, mire Dorka rávágta, ja, csak még két évig... Erre nem nagyon tudtam mit mondani, mert hát tényleg...

Persze Barnust se kell félteni, olyanokat lekever néha Dorkának, a legfőbb fegyvere pedig a hajtépés, amit nekem szinte soha nem csinál... biztos a bolond Tóbiás miatt áll bosszút...
Ami változatlan, hogy Dorka mindenféle bolondozásra kész, hogy megnevettesse az öccsét. Étkezések végén rendszeresen az asztal alá mászik és Barnus etetőszékből lógázó lábait csiklandozza, ma pedig, bevállalva némi térdfájást, egymás után vagy tízszer "elesett" ugrókötelezés közben, csak mert az Barni szerint nagyon vicces volt.

Estére általában elcsitulnak a kedélyek és lefekvés előtt Dorka többnyire alaposan megpuszilgatja az öccsét. Barnus pedig élete első három pusziját Dorka arcára cuppantotta... És bár még inkább nyálas, és nem cuppanós az a puszi, azért Dorka nagy örömmel nyugtázta a fejleményt:))

Jézuska-mese

Milyen abszurd is az, amikor két ateista szülő Jézus keresztre feszítéséről (szó szerint idézve keresztre akasztásáról, ez volt a konkrét kérés, miután Dorka tegnap este megkérdezte, hogyan halt meg Jézus, én meg válaszoltam) próbál meg esti mesét összehozni a kíváncsi gyermeknek... Végül ketten összeraktuk nagy nehezen. De a kérdésre, hogy akkor most Jézus él vagy nem él, és ha nem él, hogyan hoz ajándékot... hát azt hiszem csak mérsékelten kielégítő választ sikerült adnunk...

Meglepődések

Bár azt mindenki tudja, hogy gyerekekkel az élet tele van váratlan fordulatokkal, még én is, azért így is sokszor naivan meglepődök azon, hogy a gyerekeim újra meg újra tudnak meglepetést okozni.

Barnus például tegnapelőtt éjjel egy enyhe, de azért ijesztő kruppos rohamot produkált, pedig este még kutya baja nem volt. Szerencsére hamar túl volt rajta, de még így is igazolta azt, hogy a krupp a gyereket magát is eléggé megijeszti, mert nem tudtam az ágyába visszatenni, és végül kettőnk között, mérsékelt légvételi zörejekkel tudott csak újra elaludni...

Dorka pedig egyrészt mostanában azzal lep meg állandóan, hogy borzasztóan adakozó kedvében van, szétosztogatja dolgait a szerinte rászorulóknak (zuzu hörcsögöt, pónit, üveggolyót), még az augusztus óta vágyott (akkor kapott Barnus olyat a szülinapjára) nagyszemű állatát is rögtön aznap reggel, hogy 4 hónap vágyakozás után meghozta a Mikulás, kölcsön is adta napokra a sorban álló barátnőinek... Ehhez képest aztán még jobban meglepett, hogy tegnap, hazaérve a suli után az osztálytársánál tett vendégségből, elmesélte hogy miközben játszottak, egyszercsak eltűnt egy legóbarát (legóbarátból van neki, de a hiányzókra is régóta vágyik), amitől Gábor gyanút fogott, és végül Dorka kabátzsebéből előkerült az a bizonyos nagyon keresett figura... Az ilyen helyzeteket én elég nehezen tudom kezelni, Gábornak általában jobban megy, sikerült nagyon türelmesen kiszednie a zokogó Dorkából, hogy vajon tényleg úgy került-e a zsebébe, ahogy mi azt gondoltuk (úgy), majd rávette a még mindig zokogó Dorkát, hogy visszavigyék, persze ahogy odaértek, Dorka elbújdokolt... Majd F. anyukája felhívott, hogy nehogy megbüntessük Dorkát, hiszen ez csak egy gyerekcsíny volt, de megnyugtattam, hogy nem hiszünk a büntetésben. Hogy a két lány egymás között rendezi-e valamilyen módon ezt a dolgot, valószínűleg sosem tudjuk meg. Hogy Dorka mit értett meg az egészből, azt talán megtudjuk egyszer, az mindenesetre kiderült, hogy rájött közben, hogy a barátságukat veszélyeztette egy kis mütyürért... Miután visszajöttek, Dorka odajött hozzám a konyhába egy üveggolyóval és közölte, hogy mielőtt azt hinném, hogy azt is lopta, elmondja, hogy az az övé, és most csak visszakapta... Pedig a lopás szó egészen biztosan nem hangzott el sem Gábor szájából, sem az enyémből az esettel kapcsolatban...

Amúgy az este arról szólt volna, és szólt is a kis intermezzo után, hogy ehető ajándékot készítünk a tanító néniknek. Keksz és díszítés:

 

 

A nem a tervek szerint alakult vasárnap

az ellenpontja a múlt hétvégi jól sikerült szombatnak...

Úgy kezdődött ugyanis, hogy Gábor belázasodott, Barnus elviselhetetlenül visítós hangulatban ébredt, Dorka szimplán unatkozott, én meg, mindezeknek hála, kissé szétcsúsztam. Alig tudtuk Dorka leckéjét megcsinálni, mert Barnus nem aludt délelőtt, Barnus nem értette, hogy az apja miért nem kommunikál vele, én pedig rosszul viseltem, hogy vasárnap is egyedül vagyok a két gyerekkel... Aztán elmentem sétálni Barnussal és Dóráékkal, a gyerekek elaludtak a babakocsiban (szerintem Barnus hónapok óta nem csinált ilyet, és sokszor már nem is fog), jót dumáltunk, és ettől némileg helyrejöttem. Meg amúgy is tisztában vagyok vele, hogy kellenek a rosszabb napok ellenpontnak, csak amikor benne vagyok a közepében, nem ellenpontnak érzem, hanem szívásnak... Van még mit tanulnom:))

Barnus egyre viccesebb

és fárasztóbb, de ezt csak zárójelben teszem hozzá...

Tavaly szeptemberben, mikor 6 hetes volt és én jeleztem anyósomnak, hogy én viszem Dorkát hétfőnként a táncra, Barnus meg jön velünk, anyósom többféle módon kifejezte kétségeit azzal kapcsolatban, hogy én ezt bírni fogom. Pedig ahhoz képest, hogy most milyen fárasztó egy ilyen hétfő délután, a tavalyi kész üdülés volt. Barnust felkötöttem, Dorkát oviban összeszedtük, elsétáltunk, átöltözött, többiekkel rohangászott, bement a táncra, Barnust kicsomagoltam, fél órát szopizott (a régi FMH-ban volt két kényelmes kanapé), nézelődött, visszacsomagoltam, Dorka visszaöltözött, eddigre általában odaért Gábor, hazajöttünk. Ehhez képest idén: már nem bírom el hosszabb úton Barnust, ezért babakocsi, amit alig bírok felrakni a villamosra... Megérkezünk, Barnus rögtön vísitani kezd valamiért, ki akar szállni a babakocsiból, de ha kiveszem és szélnek eresztem, akkor ...ki tud menni az utcára, eléri a lift hívógombját és beszáll, elindul le vagy föl a lépcsőn, ledönti a karácsonyfát az aulában, megpróbál a büfé meletti asztalokról kaját szerezni ...soroljam még? Kukucskálni szeretne a paravánnál (ezt tőlem tanulta), de ha nekitámaszkodik, akkor eltolja, ezért megpróbálom arrébb vinni, erre ő természetesen vísit (Dorka szokta mesélni tánc után, hogy megint hallotta Barnust), az öltözőben a rózsaszín ruhahalmok között mindenféle kincset talál, amit magával szeretne vinni, ha nem engedem, lást föntebb a vísitásról szóló részt:)). Múlt héten talált egy almát, beleharapott, majd visszarakta, sétálni vitt egy plüssmacit, majd beleszeretett egy táskába és azzal grasszált fel-alá a folyosón...

 

 

Az öltözőben várakozó anyukákat szórakoztatja, akinél telefon vagy pénztárca van, azoktól az összes Barnus-bűbáj bevetésével megpróbálja elvenni, bemegy a vécébe körülnézni (és tapogatna is, ha hagynám), kb két percig leköti a könyve és kb. öt percig valami kaja, na de a tánc egy órás, én a végére már teljesen kész vagyok, és még haza is kell jutni, bár szerencsére általában jön a felmentő sereg...

Szóval a gyerek rendeltetésszerűen működik, én meg tankönyvi módon elfáradok tőle, de hogy írjak biztatót is, már tud egyedül enni kanállal (mondjuk abba is beleőszülök), megérti azt, hogy vidd vissza a helyére és készségesen visszaviszi a kihozott pelenkát, vödröt, Dorkaruhákat stb. nagyjából oda, ahonnan kihozta, érti, hogy segíts összepakolni és nekiáll összepakolni, érti, hogy ezt add oda Dorkának/apának és odaadja...

 

 

 

Mondtam már, hogy nagyon cuki?:))

Hangulat

Ez a bejegyzés nem a karácsonyi hangulatról szól, mert az még csak alakulóban, hanem a suli hangulatáról. Történt ugyanis, hogy ma ebéd után mentem Dorkáért, és annyira tetszett, ahogy az ebéd és a mese közötti "szabad időt" töltötték a gyerekek. Nem volt benne semmi különleges, egy csapat lány fogat mosott, egy másik csapat egy kupacban rajzolt, néhányan magukban ténykedtek, nyugi volt, a fiúk sem rohangáltak vagy ugráltak, a két tanítónéni pedig egymással beszélgetett... Olyan meleg, kedves hangulata volt, teljesen átéreztem, hogy miért nincs kedve Dorkának idő előtt eljönni...

Ami meg a nem hétköznapi történéseket illeti, az adventi éneklés, amitől én eleinte ódzkodtam, annyira szép, hogy csak giccsesen tudok róla írni:)) Most volt a második, az elsőnél csak az elsősök voltak, most nagyobbak is, és egy apuka által volt zongorakíséret is... Most épp mézeskalács-sütés után volt az osztály, annak az illata töltötte be a sulit, volt egy csomó kistestvér, az egyik szopizott, a másik kendőben aludt, a harmadik az iskolás nővére ölébe bújt, a nagyobb kistestvérek mászkáltak vagy üldögéltek... Az énekről legyen elég annyi, hogy Barni mindkét alkalommal az elején körülbelül 20 percig az ölemben ült(!), időnként más ölében, néha ringatta magát a ritmusra, vagy a kezembe nyomta a mézeskalácsát, hogy legyen szabad keze tapsolni... Dorka tőlünk kicsit távolabb, a többi lánnyal egy kupacban üldögélt, de amikor odanéztem, szinte mindig énekelt.

Ilyenkor eszembe jut az a sok gyerek, aki nem szeret iskolába járni, miközben olyan kevés is elég (lenne) ahhoz, hogy a gyerekek szeressék az iskolájukat...

Csúszda

Ma Barnus ismét egy üres játszótéren botladozott jó meleg szkafander-szerű ruhájában, amiben felállni sem tud egyedül:)), majd arra lettem figyelmes, hogy megtáltosodva majdnem feljutott a csúszdához vezető létra alsó fokára... Segítettem neki feljutni, majd fent rávettem, hogy forduljon meg és hason csússzon le. Ebben az a jó, hogy végig látom az arcát, ahogy rájön, hogy mi következik, megörül neki, de az örömbe némi izgalom is vegyül, megkérdezem, hogy elengedhetem-e, jelzi, hogy igen... és amikor leér, még szélesebben mosolyog... Szereti a csúszdát, ez a mai napi tanulság, sajnos csúszdás kép nincs.

 

Lehet, hogy indítok egy új blogot üres játszóterek címmel, és minden nap új játszótérre megyünk, ahol lefotózom Barnust, mint az Amelie-ben a légiutaskísérő a kerti törpét:)) Na jó, ez csak vicc volt, igazából inkább abba kéne hagynom a fotózgatását. Régebben annyira idegesített, mikor anyukák, meg még gyakrabban apukák azzal töltötték az időt a játszótéren, hogy a gyereküket fotózták/videózták. Nem akarom ezt csinálni, de nehéz megállni, és helyette fél vagy akár egy egész órán keresztül csak simán a gyerekeddel lenni, nem csak testben, hanem minden figyelmeddel is...

Egy nagyon hétköznapi szombat

ami egy nem hétköznapi, Kecskeméten töltött pénteket követett...

Reggeli után nem sokkal Barnus nagy nehezen elalszik, Dorka Gáborral leckét csinál (régóta ez az első szombat délelőtt, amit Gábor itthon tölt), én csak néha belekukkantok, mert közben ebédet főzök. Aztán lemegyünk az (üres) játszótérre négyesben, Dorka ugrálókötelezik, tologatja Barnust a traktorban, közben eléggé fázunk:))

Ebéd (egész finom lett), Dorka néz néhány magyar népmesét, Barnus egy órán keresztül szenvedve nem alszik, mikor végre elalszik, közkívánatra nekiállunk Dorkával a linzersütésnek. Hátha kicsit karácsonyibb hangulatba kerülünk tőle:)) Az a baj a linzerrel, hogy másfél óra megcsinálni (lemértem), plusz a takarítás, majd általában öt perc alatt fogy el...

 

 

 

 

Barnus az egy órás szenvedés után aludt szűk egy órát (mostanában ez a kedvenc szórakozása, teljesen szétszedi a kiságyat, a pelenkázót és amit még ér, ahelyett hogy aludna, majd alszik egy rövidet, végül tök álmosan és nyígva tölti a nap további részét), majd összeszedelőzködtünk, és elindultunk Dorkát leadni éjszakára a nagymamájának.

Dorka többször is elmondta, hogy ez mennyire egy jó nap volt:)) Szerintem is - semmi extra és mégis... Vagy pont azért...

Üres játszótereken

töltjük Barnival a délelőttöket. Akármelyik közeli játszótérre megyünk (3 is van), nincs ott senki. Ma mondjuk volt még egy totyogó rajtunk kívül, de hol van a többi gyerek??? Novembertől márciusig ki se jönnek a lakásból? Játszóházba mennek? Sétálnak? Bölcsisek? Nem igazán értem, én nagyon rosszul viselem, ha nem tudunk kimenni, ezért megyünk hidegben is. Ma tényleg téli idő volt, Barni keze még fél órával hazaérkezésünk után is hideg volt, mert a kesztyűt persze leveszi a drága...

Ezek a képek két napja készültek az egyik üres játszón:

 

Voltunk a kedvenc társasjáték-beszerző helyünkön is, mert végül megtartjuk a játékot, amit a pénteki zsúrra vettem és a boltban kipróbáltam:)) Úgyhogy kellett új játék a zsúrra, ami végül ugyanaz lett. Remélem az ünnepek alatt lesz idő játszani is, mert mostanában arra nemigen jut... 

Kérdések és kételyek Mikulás ügyben

Egy Mikulás van, vagy több? Lehet, hogy minden országban másik? Mindenki ma kap ajándékot, vagy van ahová csak holnap vagy holnapután jut el? Hogy megy be a boltba ajándékot venni, hogy ne ismerjék fel? Mit csinál, ha pisilnie vagy kakilnia kell? (ez volt a kedvencem) Mit csinál az idő maradék részében? És ez csak az idei termés Dorka Mikulással kapcsolatos kérdéseiből.

Szerencsére szinte mindegyikre jó válasz, hogy ezt mi se tudjuk, mi se láttuk még soha a Mikulást. Emlékszem, engem az a kérdés izgatott legjobban gyerekként, hogy hogyan nyitja ki a Mikulás kivülről az ablakot...

Bármennyire is szereti és várja azonban Dorka a Mikulást, a kitisztított csizmák (Dorka idén az öccséét is kipucolta) végül a mi szobánkba kerültek, gyanítom azért, mert Dorka fél az éjszakai látogatóktól, még akkor is, ha ajándékot hoznak:))

A ma reggeli bónusz: miután kiörömködte magát az ajándékokon, megkérdezte tőlem a müzlije fölött, hogy nem lehet-e, hogy mi hozzuk neki az ajándékot és nincs is Mikulás? Némileg váratlanul ért a kérdés, Gábor zuhanyzott, egyedül kellett eldöntenem, hogy véget vetek-e ennek a történetnek (alig pár nappal Jézuska érkezése előtt), végül csak annyit kérdeztem vissza, hogy ezt miből gondolja. Kis gondolkodás után megvonta a vállát és visszatért a mikulásos verzióhoz. Az az érzésem, hogy már sejt valamit, de még szeretne hinni ezekben a csodás ajándékhozókban, legalább egy kis ideig...

 

A majdnem 16 hónapos

pedig töretlen lelkesedéssel tanul járni, és töretlen lelkesedéssel fedezi fel a lakásunkat. Vagy mások lakását. Vagy az utcát. Vagy a játszóteret...

Bár még billegve és vállát a nyakába húzva, de jár, és már csak alig-alig mászik. Úgy tűnik utolérte magát, de azért a kisördög nem alszik. Jó lenne tudni, hogy mire kell nála figyelni és mire lehet számítani, ezért hamarost újra megmutatom egy hozzáértőnek.  

Amúgy pedig: jókedvű és annyira huncut, hogy öröm nézni... Mostanában kedvenc időtöltése a konyha feltérképezése sámliról, amit szükség szerint ide-oda tologat, hogy a legjobb pakolóhelyhez jusson. Másik kedvence pedig apja vagy Dorka ruháinak magára aggatása. Továbbra is imádja a sapkákat is, és nagyon boldog akkor, amikor nevetünk az új szerelésén.

 

Mostanában megfigyeli és leutánozza, hogy egyes tárgyakat hogyan használunk, így a telefont nyomkodja, az egeret húzogatja, a játék hajszárítóval a haját szárítja, a fésűvel a haját fésüli, a fülpiszkálóval a fülét piszkálja, a zsebkendővel orrot töröl, a porszívó csatlakozóját a konnektorba dugdossa, a ceruzával a papírra irka-firkákat készít.

 

 

Ha megkérdezzük, hol van Barni, magára mutat, megmutatja a fülét és az orrát, bár azt néha eltéveszti. Enni továbbra is nagyon szeret. Imád Dorka székére felmászni és azon üldögélni.

 

 

Mostanra az összes formát be tudja rakni a formabedobón, nagyon szereti az autós könyvét nézegetni és néha megmutatja, hogy melyik a piros és a kék busz. Mondja, hogy ató, még egy fontos szó:). Imád gombokat és kapcsolókat nyomkodni. Rajong az apjáért és Misipapáért. Járás közben szeret valamilyen hegyes tárgyat magával cipelni, pl. ceruzát, ettől égnek áll a hajam. Túléli, ha nélkülünk kell töltenie az éjszakát, remélem ezt a jó szokását meg is tartja.

Fellépésével akár hároméveseket is elbizonytalanít, vele egyidős kezéből simán kicsavarja a kakaós csigát, nem érdemes ujjat húzni vele...Felnőttekkel incselkedve ismerkedik, búcsúzásnál integet, arra érdemeseknek puszit dob. A játszótéren beül a homokba és lapátol, szereti a hintát, a csúszdát a libikókát, szóval kábé mindent. Persze mindez csak akkor igaz, ha jó passzban van... Ha nem, akkor jajj nekem:))

Töretlen lelkesedéssel

és kitartó gyakorlással tanul Dorka új mozgásformákat, alig győzzük követni. A cigánykereket az úgrókötelezés követte, két hete még nem tudott egy fordulatot sem, most már harminc felett jár. Az iskolában állandóan összeveszett öt lány az ugróköteleken (mert csak kettő van), úgyhogy Dorka vitt be sajátot, és a Mikulásnak írt listán is szerepel az ugrókötél. A suliban az udvaron mostanában semmi mást nem csinálnak (azóta nem szakadnak a gatyák térdnél:)). Kiváncsi vagyok, mikor unják meg, és mi lesz a következő kitűzött cél.

A rajzolás is nagy sláger még mindig, nem nagyon telik el nap újabb művek nélkül. Ezt például egy szomszédolás során készítette, gondolom néha ki kellett pihennie a két fiút:))

 

 

A koncert

is, meg a körítés is jó volt nagyon... Csütörtökön átvittük Barnust a nagyihoz, ahol megnéztünk pár részt a terápiából indulás előtt. Az érzékeny búcsú csak részemről(részünkről?) volt érzékeny, Barnus elég lazán vette... A szállodánk ablakából látni lehetett a koncert helyszínét, ami nagyon jól jött, mivel egyáltalán nem andalgós idő volt, inkább tomboló szélvihar. A bárban ittunk egy koktélt, aztán átmentünk a helyszínre, ott is ittunk még valamit, mert elég sokára kezdtek. Jó volt nagyon a koncert, jobban élveztem, mint azt a bizonyos elsőt a múlt században:)), 1999. novemberében. Jó sok minden történt velünk azóta, voltak elég mély völgyek, meg dombok és hegyek, mostanában szerencsére sokkal több a hegy...

 

 

 

Jó volt a reggel sokáig alvás, a reggeli, az andalgás helyetti karácsonyi ajándék beszerzés és a hangulat is, egy mélypontot leszámítva. Még ikeában is voltunk, majd szétváltunk gyerekeket begyűjteni. Én egy helyett három lánnyal jöttem el a suliból, akik kamaszokat megszégyenítő vihorászást adtak elő egész hazaúton és az itthoni idő nagy részében is. Az elején még öcsimentes övezet volt a lakás (mindhárom lánynak öccse van), majd hazaért Barnus, onnantól ő lett szegény a vihorászás fő célpontja, nézett is nagy szemekkel, hogy mi ütött a lányokba...

 

 

 

 

Kimenők

terén mostanában el vagyok kényeztetve. Volt egy-két hónap, hogy nem mentem sehová, de aztán jól beindultam. Volt ugye októberi anyatalálkozó, novemberben meg, lássuk csak: csopi, ahol nagyon jól éreztem magam, színház Gáborral, amiről eljöttünk, de az is valami, foguk rá emlékezni:)), vacsi Katival, az nagyon-nagyon jól esett, főleg, hogy Kati már a kapcsolatunk végét vízionálta (szó sincs róla), aztán jött Bécs, az is szupi volt, csak rövid:)), és tegnap Adriennel - aki kicsodám is...? még nincs meg a definícióm erre az alakuló munka- és kitudjamégmilyen kapcsolatra - vacsoráztam. Lehet, hogy jövő hétvégén Szilvihez megyek Kecskemétre, ottalvás és lelki támasznyújtás céljából... A héten kétszer voltam futni és még egy alalkulóban... Jó dolgom van, tudom, és ki is élvezem:))