A bölcsis, az iskolás meg a terhes:))

A bölcsis kérem szépen még nincs két és fél, de már saját, külön bejáratú programjai vannak, most hétvégén például játszóházas szülinapi buliba ment a drágám... Fura érzés volt, láttam Dorkán, hogy neki is nehezen emészthető, hogy az öccsének van olyan programja, amire ő nem hivatalos, ez ugye fordítva szokott lenni. Barnus is nehezen indult el így, hogy a nővére itthon maradt. Mi ketten Dorkával ugyanis itthon tengtünk-lengtünk ebben a furcsa helyzetben, miközben Gábor kúszott-mászott a kisfiával a játszóházi labirintusban:)) 

Szerencsére a bölcsis továbbra is szereti a bölcsit, de azért mostanság kicsit labilisabb lelkileg, mint azt megszoktuk. Hajnalonként továbbra is az ágyunkban szokott landolni, többször bemutatta mostanában a lábamba kapaszkodós, "anya ne menj el" műsorszámot, ha meg itthon vagyunk, sokat sírdogál amiatt, hogy amit szeretne azt nem lehet/nem lehet azonnal/nem kapja meg elég gyorsan, majd ezt még tetézi azzal, hogy tovább sír azon, hogy a sok sírástól folyik az orra... igazi ördögi kör:))

Az iskolásnak a héten nincs iskolája, mert síszünet van és csak csütörtökön indulunk síelni. Addig meg az a program, hogy Barnus nélküli napokat töltünk együtt, hol itthon, hol a munkában. Ma mondjuk, amióta a barátnője megérkezett kb. két órával ezelőtt, még öt percnél többet nem láttam belőle, ennyit arról, hogy együtt leszünk és majd a farsangra készülnek és portékákat gyártanak:)) Ki se dugják az orrukat a szobából, illetve az előbb kijött Dorka és mondta, hogy nagyon jót játszanak és rakjam már át az íróasztali lámpáját az ágyához... Amúgy meg, milyenanyaazilyen, nagyon várom a márciust, a február nekem Dorka szülinapjával, a zsúrral meg a farsanggal egy merő stressz, amit jelenleg a lelki instabilitásom és a fizikai határaim miatt még sötétebben látok. Merugye a farsangra készülnie kéne a portékáknak, amit engem, mint kézműves antitalentumot igazi kihívások elé állít (nem mondom, fejlődtem valamennyit, de akkor is), közben meg a vulkanikus iskolai hangulatban Dorka naponta más elképzelésekkel áll elő azzal kapcsolatban, hogy hány lányt hív meg, kiket, hova, és persze bónuszként az "itt aludhatnak-e" tematikával súlyosbítva... Szeretnék túl lenni rajta, na...

A terhes meg nagyon terhes. A jógára már úgy kell összekaparnom magam, aztán mikor ott vagyok, azon gondolkodom, hogy hogyan fogom ezt (mármint a jógát és a mindennapokat) még a hátralévő x (x=nagyon sok) hétig bírni... Továbbra is tudok bármin bőgni, szegény gyerekeim már kezdik megszokni... Ma megyek a doktornénihez, kíváncsian várom, milyen fejet vág, ha meglátja, mekkora a hasam és milyen programokat talál ki nekem ebből kifolyólag. Csütörtökön megyünk síelni, ottlétünk alatt orvosi utasításra felfüggesztem a diétám, hogy utána elmehessek egy újabb terheléses cukorvizsgálatra, ami nálam mindig tankönyvi értékeket ad, hogy ennek így mi értelme van, nem tudom, remélem valaki tudja... 

Kinek az élete...

Igazából tudom, hogy a lassan nyolc éves gyerekemnek már saját élete van, de közben meg, ha valami gondja van vagy gond van vele, akkor mégiscsak azt érzem, hogy nekem lépnem kell, még akkor is, ha fogalmam sincs, hogy mit... Voltunk a tanítónéniknél, jó velük beszélgetni nagyon, és ők is megerősítették, amit éreztünk, hogy Dorka kapcsolata a barátnőjével egyrészről nincs túl jó hatással a két lányra, és úgy tűnik, hogy nincs túl jó hatással még egy jó pár lányra az osztályban. Pár nappal később, az osztálykiránduláson ezt más anyukák is megerősítették, sőt a helyzet még rosszabb, mint gondoltam, így nyilván felmerült, hogy jó lenne, ha ez változna, de közben meg nem is tudom, hogy a helyzet pontosan micsoda és hogyan tudnék rá hatással lenni, amikor az egész az iskolában zajlik...

Szóval az elmúlt hétnek főként ez a témája, mármint én elég sokat rágódok rajta, meg hát szokásomhoz híven beszélgetek róla emberekkel, mert úgy tűnik, nekem ilyenkor mindig az a késztetésem támad, hogy beszélgessek a gondomról emberekkel... Aminek van hátránya is, például, hogy túlzottan elragadnak az érzelmeim és nem fontolom meg eléggé, hogy mit mondok, és esetleg megbántok más érintettet az ügyben, de van előnye is, mert ilyenkor szembejönnek a történetek a régi népszerűekről és nem annyira népszerűekről, a főnökökről és a nyuszikról, és ez nagyon érdekes, mert ezek sokszor köszönő viszonyban sincsenek az illető felnőttkori énjével... És ilyenkor azt érzem, hogy minek ezen problémázni, nyolc évesen a világ legtermészetesebb dolga barátkozni és barátokat lecserélni, bántani és megbántódni, szeretni és utálni akár egy napon belül, mert így tanuljuk meg, hogy milyen emberek vagyunk valójában, mit hoznak ki belőlünk bizonyos helyzetek és milyen egy igazán jó barátság... A cél legalábbis az lenne, hogy megtanuljuk, nem sikerül mindig maradéktalanul... És az is teljesen természetes, hogy szeretnéd, ha a saját gyereked ezekben a helyzetekben megállná a helyét és közben még jól is érezné magát a világban... és az is, hogy van egy saját élete, amiről nagyon keveset tudsz csak és bizony néha fájdalmas azzal szembesülni, hogy a saját közegében egészen másképp viselkedik és él meg dolgokat, mint amilyennek ismered őt...

Terhességi ezmegaz

Jól elkiabáltam pár poszttal ezelőtt, hogy ezt a terhességet komolyabb hangulatingadozások nélkül viselem, hát erre azóta úton-útfélen elbőgöm magam valamin, állandóan kínos helyzetekbe hozva ezzel magamat... Na mindegy, ez már csak ilyen, remélem legalább rosszabb nem lesz... Szerencsére minden komolyabb gond nélkül zajlik a terhességem, mert így is elég fárasztó:)) A hasam akkora a 24. héten, amekkorával mások szülni mennek, naponta átlag egyszer leesik a vérnyomásom úgy, hogy majdnem koppan a fejem a legközelebbi vízszintes felületen, átlag naponta egyszer jelentkezik a légszomjam is, elég durván, akkor muszáj leülnöm, a séta már nehezen megy - basszus, 4 hónappal a szülés előtt - na és ott van még a cukros vagy nem cukros játék is, aminek jelenlegi állása, hogy bár nem cukros, de azért tegyünk úgy mintha az lenne. Szóval fél szívvel diétázom, az elméleti rész jobban megy, mint a gyakorlati:)) Legalább tanulom a szénhidrát számítgatásokat, azt hiszem, az hosszú távon is javamra válik majd... 

A gyerkőcnek még nincs neve, ez apukáját egyre jobban aggasztja, én még úgy érzem, hogy van időnk. Nyugis gyerek, általában minden evés után bejelentkezik, meg esténként, amikor a tesói már alszanak, szereti a Diótörő zenéjét, hagy engem aludni és a hólyagomon se ugrál túl gyakran:)) 

Lassan ideje szembenéznem azzal, hogy ez a gyerek is szüléssel fogja elhagyni a méhem, őszintén szólva ezzel még nem annyira van kedvem szembenézni... szerencsére addigra annyira elegem lesz a terhességből, hogy már az is lehet, hogy várni fogom a szülést:)) Addig meg bízom benne, hogy továbbra is ilyen eseménytelen marad ez az utolsó (?) terhességem...