Kimenőt

kaptunk, voltunk DM koncerten (sajna ez Budapesten volt, így a másnap sokáig alvás elmaradt...), most nem áztunk el, mint utoljára, viszont jól éreztük magunkat, pont mint utoljára:))

Dorka és a totyogók

Nem tudom, amúgy is működne-e vagy csak azért megy neki ilyen jól, mert van itthon is egy belőle, mindenesetre Dorka jól ért a totyogók nyelvén és van is türelme a dologhoz (legalábbis, ha nincs a közelben valamelyik fontos barátnője:))

Legutóbb egyik barátnőm kislányával, majd másik barátnőm kisfiával figyeltem ezt meg, és nagyon jó érzés volt látni. Az is igaz, hogy a lakóparki és sulis gyerekek nagy része hasonló szeretettel fordul a mi totyogónk felé. És persze ez utóbbit is jó érzés átélni...

Ráadásul a barátnőm kisfia nem az a nagyon barátkozós típus, mégis nagy szemekkel nézett Dorkára, és itta  a szavait. Dorka a fenekénél fogva segített feljutni a két fiúnak a csúszdára, majd fent elrendezte őket, nehogy összevesszenek azon, hogy ki csúszik le előbb... és aki látott már másfél-két éves gyerekeket, az tudja, hogy az elrendezés nem egyszerű feladat, mert ez a korosztály nem a türelméről és együttműködéséről híres:)) 

Nagyon szeretem azt is hallgatni, ahogy Dorka az épp visító gyereknek nyugodt hangon magyaráz (úgy egyébként, ahogy tőlünk hallotta, de valahogy mégis jobb hatásfokkal) és a sírás az esetek nagy részében abbamarad... Ami még nem megy olyan jól, hogy nemet mondjon: általában, ha a nemet hiszti követi, akkor inkább beadja a derekát, úgyhogy most próbálom rávenni Dorkát, hogy a nem legyen nem... persze aki látott már hisztis gyereket, az tudja, hogy ez a felnőtteknek is csak nagy nehézségek árán szokott sikerülni:))

Létszámellenőrzés

Barnus mostanában azt szereti, ha a család mind a négy tagja együtt van. Ilyenkor jól érzi magát a bőrében, olykor-olykor létszámellenőrzést tart, Apa, Deda, Anya... mindenkinek be kell jelentkeznie, még a kocsiban is, pedig ott nem nagyon tudunk elbújni:))

Méltatlankodik, ha a létszám hirtelen csökkenni kezd, mint múltkor, amikor Dorkával mentünk valahova és végig a folyosón hallgattuk, ahogy kétségbeesetten magyarázza Gábornak, hogy Deda, Anya...

A szokásos reggeli indulásokat már egész rezignáltan fogadja, de a nap folyamán gyakran meg kell beszélni, hogy Deda iskolában van, Apa dolgozik. Még a bölcsit is így tudja legjobban elfogadni, hogy Deda iskolában van, Apa dolgozik, Baba bölcsibe megy, úgyhogy már a gondozónők is szorgosan részt vesznek a  névsorolvasásban:))

Nehéz feladatra vállalkozott kis családösszetartónk, mert mostanában sajnos ritka az, hogy mind a négyen egy helyen vagyunk...

Együtt

A bölcsit jól elkiabáltam, kedden megint sírás volt, anya-anya és nyakszorongatás... Remélem nem járok hasonlóan, ha most leírom, hogy mostanában nagyon szeretik egymást a gyerekeim:)) Van róla képem is, mert nagyon örülök neki és ezért fényképezgetem őket, meg persze Gábor is...

Barnus egész nap a nővérét emlegeti, minden fontos dolgot neki is "elmesél", végre a nővéréhez is bújik,

elalvásnál Dorkát is hívja búcsúpuszilkodásra, és cumizós merengésre Dorka ölét választja,

néha már együtt játszanak, például békaetetőst,

mesét néznek együtt,

fürdés után együtt száradnak,

szóval úgy tűnik, hogy most egymásra találtak, ami nem jelenti azt, hogy Dorka a délutáni bandázás során különösen foglalkozna Barnussal, de tegnap a játszótéren, miután Barnus két nagyot esett, mindkétszer Dorkához akart menni hüppögni, és ilyenkor Dorka ölbe veszi és a tőlem hallott szavakkal vigasztalja Cukit... hogy aztán két perccel később őrült bikának nevezze:))

Tegnap este együtt játszottak, a szőnyegek voltak a szigetek, körülötte víz volt, Dorkának és a plüssmaciknak meg kellett mentenie a világot valami jóslat szerint (milyen filmet láthatott?), Barnusnak mondjuk csak annyi szerepe volt, hogy nyugton kellett ülnie a szőnyegen, és néha Dorka átcipelte egy másik szőnyegre, de hát ugyebár arról nem Dorka tehet, hogy még csak ilyen statiszta szerepekre alkalmas az öccse:))

Majd mesélek arról is, amikor véget ér ez az idill...

Bölcsis és sulis

Bölcsi ügyben úgy tűnik, túl vagyunk a nehezén... A 3. és 4. alkalom volt a mélypont, akkor már a kapuban görbült a száj, majd szívszaggató sírás kezdődött a lépcsőn felfelé, ami az átöltözés alatt is tartott, egészen addig, amíg valamelyik gondozónőnek sikerült Barnust rávenni, hogy induljanak el a játszószobába... Onnantól már nem volt sírás, küldtek fényképet is, hogy tényleg nem sír, az viszont néha előfordult, hogy az elalvás határán táncolt - mondjuk ezt itthon is előadja sokszor... Az 5. alkalommal már csak könnybe lábadt szemek voltak sírás nélkül, aztán az is elmaradt, átöltözés után indul játszani. Hazamenetelkor pedig cuppanós puszit dob a szívének kedves gondozónőnek... azt még nem tudtam kideríteni, hogy ebbe a kategóriába hányan tartoznak:))

Sulis ügyekből meg annyi van, hogy alig győzöm fejben tartani... Túl vagyunk a mezei futóversenyen, bár lelkileg még nem biztos, akadályversenyen is voltak, közben zeneiskolai felvételi is volt, Dorka jövőre úgy néz ki, hogy szolfézsra fog járni, erre azért kíváncsi leszek... Közben zsúrok, barátnőnél alvás-tervek, délutáni kerti konfliktusok, táncutálat, amit súlyosbít, hogy a fellépés miatt nem tudunk osztálykirándulásra menni... Állandó egyeztetések, ez szülős program, az nem szülős, vagy mégis, mégsem, csak sütit kell sütni rá, legyen náluk aznap x, y és z, ja közben Dorka logopédiára is jár, arra vázlatfüzet kell és persze itthoni gyakorlás, de az olvasást is kéne itthon gyakorolni, ja meg kellene egy szemvizsgálat... És közben már a nyári 11 hetes szünetre készülve anyukákkal egyeztetés, táborokkal kapcsolatos szervezkedés, hú, hát ez majdnem főállás már egy gyerekkel is...

És akkor még a gyermek(ek) lelkéről nem is beszéltem, meg a családi élet se mindig fenékig tejfel, ezekre mind időt és energiát kell szánni, vagyis kellene, de nagyon... Nem árt jó szervezőkével bírni, ha az ember gyerekre, pláne gyerekekre vállalkozik. Nekem még van hova fejlődnöm... Meg azt hiszem, lazaságban is:))

A képek viszont épp lazsálósak, egy nemrégen zajlott siófoki hétvégéről:

Tűnődések

Mostanában gyakran tűnődöm azon, hogy Dorka nem lesz-e mérges később, hogy írogatok róla és képeket rakok fel, mert azt nagyon nem szereti, ha olyan dolgokat mesélek róla, ami szerinte nem elmesélendő... De lehet, hogy közben meg azért lesz mérges, hogy Barnusról gyakrabban írok. Pedig csak azért írok gyakrabban, mert egyrészt ő kéznél van, másrészt meg vele kapcsolatban a dolgok nem olyan bonyolultak...

Azon is szoktam tűnődni, hogy vajon magamról tudnék-e írni, mert néha úgy érzem mostanában, hogy velem csak a gyerekeim "történnek", és én egy mellékszereplő vagyok a saját életemben, valahogy észrevétlenül ki lettem túrva... Néha megijedek, hogy mi van, ha már másról se tudok beszélni, csak róluk és észre se veszem, vagy mi van, ha teljesen elbutulok és mindent elfelejtek, miközben itthon töltöm az időmet... Tegnap beszélgettem egy négy gyerekes anyukával, aki még sosem dolgozott, de most lassan itt az ideje, jó volt kimondani ezeket a félelmeket... Máskor meg optimista vagyok és arra gondolok, hogy a feladatom úgyis megtalál majd, akár rágódom ezen, akár nem. 

Azért legközelebb írok majd Dorkáról és talán képet is mellékelek, készült egy, ami nagyon tetszik... Jobb napjaimon amúgy is bízom benne, hogy nem fog haragudni a mesélésért:))

Cuki avagy boldog gyerek a homokozóban

Egy játszótéri délelőtt: nagyon meleg volt, megengedtem neki, hogy vizet vigyen a homokozóba...

 Ez némi lelki rákészülést igényel tőlem, pedig nem vagyok higiénia mániás...

Tehát eldöntöm, hogy sarazhat és onnantól nem nézem a ruha- és gyerekkoszosság alakulását...

 Amikor már nagyon koszos, akkor végre én is elengedem magam teljesen, egyrészt mert vigyorog, másrészt mert úgyis mindegy már...

A koszos gyerek a boldog gyerek ugyebár...

 Természetesen meg is kóstolta a vizes homokot, ez már csak a hab a tortán:))

Ráadásul mire hazasétáltunk, meg is száradt... No para, Anya:))