Marci betegeskedett egy kicsit, apukájával is volt itthon, meg velem is, aludt az ölemben, mint régen... Mindig azt gondolom ilyenkor, hogy biztosan ez az utolsó ölben alvás, de eddig még szerencsére nem lett igazam...
Dorka Erdélyben járt az osztályával, nagyon jól érezte magát. Gáborral félmaratont futottunk, nagyon jó volt, szuper futóidőnk volt...
És amit már nagyon vártam, de várt már azt hiszem Marci is: megtanult végre biciklizni! Barnus 3 éves volt, Marci pont 5... olyan érdekesek ezek a különbségek a fiúk között... persze szokás szerint én már türelmetlen voltam, Marci meg nem is hitte már el magáról, hogy képes rá... anélkül pedig nem megy. Nagyon édes volt, annyira örült ő is, aztán másnap azon aggódott, hogy éjszaka elfelejtette, hogyan kell, de persze nem, sőt, másnap már az elindulás is ment neki. Barnus is nagyon büszke volt az öcsikéjére, rengeteget biztatta, este, mikor hazaértünk, akkor pedig meg is örökítette a nap hírét :)
![]() |
19-ére virradóra meghalt Zsuzsa. Azt hiszem, még sokáig emlékezni fogok arra (is), milyen volt elmondani a gyerekeknek.
Füreden töltöttük a húsvétot, ott töltöttem be a 41-et. A szülinapomra tihanyi futást kaptam, engem könnyű boldoggá tenni :)
A tavaszi szünet utolsó napján Marci 5 éves lett, nem tudom, hova siet ennyire, már ő is kész nagyfiú... Egyre többször előfordul, hogy jól eljátszik egymással a két fiam, és az azért nagy öröm :)
Április 20-án Barnus szerint jó ötlet volt megmártózni a 13 fokos Balatonban. Nem is értem, hogy bírt belemenni, de hát kemény legény, azt tudjuk:)
A tavaszi szünet utolsó napján Marci 5 éves lett, nem tudom, hova siet ennyire, már ő is kész nagyfiú... Egyre többször előfordul, hogy jól eljátszik egymással a két fiam, és az azért nagy öröm :)
Távirányítós autót és könyvet kapott tőlünk, aztán persze a kedves rokonai is elhalmozták ajándékokkal... a családi szülinapot kivételesen anyukámnál tartottuk, előtte kirándultunk Barnus osztályával, sőt én még a könyvfesztiválra is eljutottam megnézni élőben Karl-Ovét :)























