Ha friss levegőre megyünk, az mostanában nem a relax babakocsis séta, mert azt unja a lelkem:))
Ügyintézünk, bevásárolunk, dévényezünk (az most épp nincs) vagy Dorkáért megyünk az iskolába (még mindig szokatlan, hogy nem oviba). Délutánonként, amíg tart a jó idő, középen őrizzük a bandázó Dorkát. Szerencsére Barni itt nem unatkozik, villámgyorsan száguld a biciklisek között, megnézi a parkoló autókat jó közelről, a parkoló bicikliket megpróbálja magára dönteni, néha csak üldögél és nézi a forgatagot, és az sem ritka, hogy ismerkedik... Ma egy nagypapát csavart az ujja köré, akitől megpróbálta elszedni a kismotort. A legnagyobb boldogság azonban, ha a nagyfiúk ottfelejtik a focilabdát valahol, akkor nagy lelkesedéssel kergeti a labdát. Nem gondoltam volna, hogy ehhez még járni se kell tudni... Ahogy azt se gondoltam, hogy ilyet fogok mondani valaha: Kisfiam, ne edd meg a labdát...
Délelőtt játszótérre járunk: ott Barni hintázik, megpróbál felmászni a csúszdán (sikertelenül), üldögél a rugós játékon és néha egészen jól elszöszmötöl a homokozóban, főleg, ha jut mindkét (három??) kezébe egy lapát. A legjobban viszont motorozni és háromkerekűn biciklizni szeret, kár, hogy ez nélkülem még nem megy: ő mutogat a motor felé, én mondom, hogy nem, ő mutogat még jobban, elégedetlenségét fejezi ki válaszommal kapcsolatban, én mondom - kevésbé határozottan -, hogy most nem, ő visít, ha arrébb viszem, akkor még jobban visít, én sóhajtok, gyermeket motorra ráültetem, körben tologatom, helyette kormányzok, ő élvezi a száguldást, nekem leszakad a derekam...fergeteges... Végül figyelemelterelő hadművelettel leszedem a motorról és hazaindulunk... Aztán otthon kezdi azt a bizonyos kört, kivéve, ha főznöm kéne, mert akkor csakis a konyhában téblábol.
Ja, és egyre ügyesebb a formabedobós játékkal, teljesen jól nyomonkövethető a fejlődés... Érdemes leülni vele játszani, pedig nekem ez a gyenge pontom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése