Kicsit több, mint 30 órája

fekszik Barnus a hátán, keze-lába kikötve, sajnos nincs enyhítés, felülnie sem szabad, és mint ma megtudtuk, még napokig ez lesz. Hétfőn vagy kedden veszik ki a katétert. Vigasztalt az egyik nővér, hogy ez nehéz, de még nehezebb, ha egy rossz mozdulattal tönkretesz ennyi munkát és energiát...
Nagyon nagyon ügyesen viseli, tényleg elképesztő, nemrég skype-oltunk, még viccelődni is van kedve/ereje.
Szobatársa Peti, kamasz fiú, tegnap szegényt éheztették kora délutánig, majd hazaküldték, ma már sorra került, úgyhogy ma ő is bent alszik. Barnusnak nagyon tetszik, "szép a haja Petinek" mondta, meg később kérdezte (nem lát rá, csak ha kicsavarja magát), hogy miért van ilyen csöndben Peti, anyukája nevetett, hogy háromévesen még Peti is beszédesebb volt, mostanában ilyen hallgatag...

Mindenki nagyon kedves velünk, anyukám mesélte, hogy a fiatal nővér teljesen elbájolta Barnust a fürdésnél, pedig nagyon tiltakozott ellene. Ma ketten is voltak, akik még dolgoztak Gábor apukájával, meséltek róla Gábornak, egyikőjük mondta, hogy miatta lett Ágnes a lánya, meg meséltek történeteket, Barnus nekik Barni-baba, kedvesek és mosolygósak, le a kalappal előttük, tényleg.

Szegény Barnus háton fekve semmi értelmeset nem tud csinálni, egész nap telefonozna, például tűzoltó sam-et néz vagy bekapcsol zenéket és mondja, hogy melyik kinek a csengőhangja, meg képeket is nézegettünk, félek, nehezen fog lejönni a szerről:)

Gábor állja a sarat, bár ez a hétfő-kedd azért nem esett jól egyikünknek sem. Nehezemre esik bevallani, de örülök, hogy nem én vagyok ott Barnussal, nem tudom, hogy bírnám. Így is szar, mert Marci is hiányzik, ha bent vagyok, itthonról meg úgy érzem, Barnus mellett kellene lennem. Rajta ezt nem érzem, neki ez természetes, hogy annyi mindent csinál apával, ez is olyan apás program...

Amúgy meg, nagyon helyretesz ez a hely. Pedig pici osztály, nem a durvábbak közül való. Egy héten háromszor (amikor műtenek) ott éhezik egy csomó gyerek, ma egy egyévesforma kisbaba majdnem egyig, megszakadt a szívem, aztán ébredéskor sírnak, vergődnek, majd sírnak az éhségtől, mert néha még órákig nem ehetnek, és közben ma kivették egy kisbaba fél veséjét és beszélgettem egy anyukával, aki már rutinos műtétre váró volt és amúgy meg csontvelő donorra várnak a négyéves kisfiúnak, hogy legyen esélye, és ha meglesz az átültetés, két évig tart majd, hogy a kissrác felépüljön, ez a két év az ára annak, hogy utána egészségesen élhessen. Amúgy is sokat agyalok ilyeneken, de ilyenkor meg pláne, hogy mennyire nagyon jó dolgunk van és mennyire védett búrában élünk...