Amikor a nevtanban dolgoztam, mentorom mindig mondta bizonyos gyerekeim kapcsán, hogy az igazi testvérféltékenység sokszor nem az elején van, amikor a szülők számítanak rá. Van akkor is, de igazából a kicsi egyéves kora körül tetőzik. Mert addigra a kicsi megy a nagy után, mindig és mindenol ott van, mindent magának akar, és a nagytesónak nagyon nehéz előle elvonulnia... Hát ilyesmi van nálunk most. Otthon is, meg hát Barnit, jobb híján, mindenhova viszem magammal, ha Dorkával táncra, fogorvoshoz vagy valamilyen iskolai programra megyünk. És mostanában sűrűn elhangzik a kérdés, utoljára a szüreti mulatság kapcsán, hogy Barnit is hozod? Az igenlő válasz utáni arckifejezés sokatmondó, kitörő öröm például nem jellemzi. Utolsó próbálkozásként egy nem tudnád esetleg elvinni valakihez, például a nagyihoz? kérdés következik, majd a válasz lemondó tudomásul vétele.
Megértem Dorkát, mert tényleg nehéz most, hogy Barni egy percre se marad nyugton, és állandóan szemmel kell tartani, és emiatt nem tudok Dorkára (meg másra sem, iszonyú szétszórt lettem) igazán figyelni, ezt Dorka nyilván érzi is. Csak Dorkával menni valahová, az annyira pihentető tud lenni mostanság:))
Végül a szüretre Barni nélkül mentem (Dorka első kérdése erre vonatkozott), így igazán élvezhető volt. Később Barni és Nagyi utánunk jöttek, Barni a pogácsát tömte be a szájába, Dorka meg a finom házisütiket:))
Hát, nem könnyű nagytesvérnek lenni, én már csak tudom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése