Már régóta terveztem, hogy írok az aggódó anyukákról egy bejegyzést, de közben a lányom aggódása feletti aggodalmam fontosabb lett.
Nem is gondoltam, hogy a hatévesek aggódni tudnak/szoktak, de most már látom. A dolog a levegőben van egy ideje, ha bármi rossz dolog történt velünk vagy a környezetünkben, arról Dorkával elég sokat kellett beszélgetni, lassan tudta csak feldolgozni. Ha valami rossz dolog történik, megpróbál kivonulni belőle, ha az öccse megüti magát, Dorka bezárkózik a szobába, ha barátai komolyabb balesetet szenvednek, akkor is menekülőre fogja a dolgot. Aztán augusztus végén Tibi elment, hirtelen-váratlan, ez mindenkit megviselt, és Dorka szorongása felerősödött. Fél a rossz hírektől, amikor valakivel telefonon beszélek, már érti, hogy a rossz dolgok sokszor váratlanul következnek be, és egy telefonhívás után előfordulhat, hogy már semmi nem olyan, mint előtte volt...
Ha Gábor későn jön haza, Dorka aggódni kezd, ha tudja, hogy nem jön haza este, akkor amiatt is tud aggódni, hogy miért nem hívta fel őt. Tudom anya, hogy nincs semmi baj, de... mostanában így vezeti fel a dolgot, mert tudja, hogy mit fogok mondani, de úgy tűnik, megnyugtatni nem igazán tudom. És valahol tényleg, ha gondolkodom a dolgon, én sem vagyok nyugodt, mert minden annyira törékeny, de közben meg ezzel valahogy együtt élek, mert más megoldás nincs. Az is biztos, hogy mióta anya lettem, borzasztóan kiszolgáltatottnak érzem magam, mégha a felszínen nyugi is van. Nem tudom viszont, hogyan kellene kezelnem Dorka aggódását és hogyan tudok valami megnyugvást adni neki abban, amiben én sem tudok igazán megnyugodni. Sokat foglalkoztat ez a kérdés mostanában, mert látom Dorkán, hogy nehéz neki és nem szeretném, ha nagyon beleragadna ebbe a dologba...
Közben meg még rá is teszünk néha egy lapáttal - tudom, tudom, a szülő is ember - és megijesztjük őt, majd mi sem értjük, miért csináltuk. Pl. amikor apja nem mozdult meg vagy amikor azt mondtam, hogy Barni feje kilyukadt, mindkettőre zokogás volt a reakció, teljesen jogosan egyébként... Azt sem mondom már neki, hogy rossz hírem van, mert mindig rosszabbra gondol, mint ami van. Sőt, hallani sem akarja ilyenkor. Azon tűnődik a biciklilopások óta, hogy mit fognak még ellopni, majdnem mindennap előjön a félelme a tűztől és a betörőktől, közben attól is fél, hogy valakinek a családban baja esik... Ennyit arról, hogy mennyit látnak és értenek a gyerekek a világból. Sokkal többet, mint amit hinni szeretnénk ezzel kapcsolatban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése