Tesóvárás

Sokan kérdezgetik mostanában, hogy miképp zajlik a tesóvárás a gyerekeimnél. Dorkánál, akárhogy is keresem, nem sok nyomát találom. Néha beleborzong a gondolatba, hogy lesz két öccse - főképp olyankor, mikor a meglévő egy is túl sok neki, de amúgy az az érzésem, hogy ő úgy áll hozzá, hogy ezt már egyszer végigcsinálta, mindent tud a dologról. Ha rajtakap, hogy a hasamat simogatom, megkérdezi, hogy mozog-e, mivel azonban csak ritkán sikerült eddig olyan jól az időzítés, hogy tényleg érezte is, ezért elkönyvelte őt lustának. Én meg átkereteztem ezt a dolgot nyugisnak és mondtam is neki, ők is ilyen nyugisak voltak bent, ezt én jó jelnek tekintem, mert azért az igazán sírós gyerek kategóriát eddig szerencsére nem ismerem és szívesen kihagynám most is:)) Ez biztos hatott valamennyire, mert tegnap Dorka mellém ült és megkérdezte, mennyit sír egy sírós baba... Mondtam neki, hogy sokat. "Például fél éjszaka sír?" Hát igen, valami ilyesmi, de őszintén szólva, azonkívül, hogy tudom, hogy iszonyatosan borzalmasan nehéz egy ilyen babával, elképzelni nem tudom, hogy milyen lehet... 

Barnust sokkal jobban foglalkoztatja a tesóvárás, nagy örömmel készül a tesóra, remélem, nem lesz nagy csalódás neki... Simogatja a hasam, puszilgatja, sokszor emelgeti a pólóm, hogy megnézze, megvan-e még a hasam, kérdezgeti, mikor fog látszani a tesója, illetve most már azt is tudja, hogy tavasszal fog, de arról fogalma sincs, hogy az mikor lesz:)) Néha simogatás közben megkérdezi, hogy "örül a kisbaba, ha simogatom?" vagy ha hozzám bújik, ami a hasam miatt egyre nehezebb, akkor azt kérdezi, hogy a kisbabának nem baj-e. Készül rá, hogy az ágya majd a kisbabáé lesz, mostanában a kinőtt ruháiról vagy az előkerülő kisbabaruhákról is megállapítja, hogy a kistesóé lesz. Ha valami új helyen vagyunk, akkor általában először azzal dicsekszik el, hogy Dorka az ő testvére (erre láthatóan nagyon büszke), majd utána bejelenti azt is, hogy a kistesója anya pocakjában van... Ha megkérdezik tőle, hogy fiú lesz vagy lány, azt válaszolja, hogy sima baba, mint ahogy arra a kérdésre is ez a válasz, hogy mi lesz a neve... Ehhez nagyon is ragaszkodik, talán pont azért, mert érzi, hogy bizony a kistesó nem egy sima baba lesz, hanem sokkal inkább vetélytárs, és az egész ügy nem lesz annyira sima, mint azt szeretné:)) 

8 éves

Dorka a héten 8 éves lett, és bár ő folyamatosan bánkódik rajta, hogy ő a legfiatalabb az osztályban (sokan mostanában töltik a 9-et), én közben próbálom feldolgozni, hogy már 8 éve anyuka vagyok... Múltkor az egyik blogon egy anyuka két pici gyerekkel azt fejtegette, hogy mennyit gondol arra, milyen lenne az élete a gyerekek nélkül, szuper munka, szabadidő, utazás stb. Ennek kapcsán én is megpróbáltam elképzelni, milyen lenne az életem gyerekek nélkül és rá kellett jönnöm, hogy nyolc év túl nagy idő ehhez, fogalmam sincs, hol lennék most nélkülük, de annyira szerencsére nem is érdekel:)) Az is igaz, hogy 8 évvel ezelőtt semmilyen nagy karrierről nem kellett lemondanom, sőt, karrierről még Barnusnál sem, de azt a munkát eléggé sajnáltam/sajnálom, mert azt még csináltam volna és lett is volna hová továbblépnem...

Visszatérve nagylányomra, szerintem ez egy tök jó kor, én legalábbis nagyon szeretem, minden nehézségével együtt, izgalmas váltakozásban a megértő, világ dolgain gondolkodó, empatikus, gondoskodó nagylány és az önző, csak magára gondoló és saját világából ki nem látó gyerek... Szeretem, hogy saját ügyei vannak, próbálja az érdekeit képviselni, dönt az őt érintő dolgokról, szeretem, ha itt vannak a barátnői és teljes egyetértésben elvonulnak játszani, meg azt is szeretem, ha kijönnek hozzám a konyhába beszélgetni és közben elfogy egy tepsi sütemény:)) Azt a bánatát pedig, hogy ő a legfiatalabb az osztályban, sokkal ritkábban emlegeti, mióta mondtam neki, hogy lehetne ő az egyik legidősebb a mostani elsőben... azóta jobban szeret legfiatalabb másodikos lenni:))

Négyesben már megünnepeltük Dorkát, még a szent gyurmalint nem kapta meg, de hétvégére az is tervben van, aztán most hétvégén lesz családi buli (amire még tortát kell sütni), utána hétvégén zsúr (8 meghívottal), mindezt úgy, hogy Dorka köhög és taknyos, a fél osztály hiányzik, mára Barnus is kidőlt, meg persze én is, bár az a legkisebb veszteség:))
Egyik bulin...

Másik bulin...

Mégis miből gondolom...

...hogy könnyebb lesz, amikor a harmadik is kint lesz? Mert nagyon várom már, mint ahogy mindig várom azt is, hogy ezen vagy azon a dolgon túl legyek és mondogatom magamnak, hogy akkor majd könnyebb lesz... Hát dehogy is, micsoda naivitás ez, így két gyerek után ezt már igazán tudhatnám...

Most ugye várom, hogy túl legyünk Dorka szülinapi ünnepségsorozatán, aztán a farsangon, meg hogy már ne dolgozzak, de program és intézendő mindig lesz, a kisbaba előkészületek, orvosi programok, óvodai beiratkozás, Dorka fitneszversenye, ha összejön, a beígért ittalvós buli, hangszerválasztás és zeneiskolai felvételi (amiről még fogalmam sincs, mit takar pontosan), és bár ezek terhesen se könnyűek, de egy pici újszülöttel se lesznek éppen azok:)) Fogalmam sincs, hogy a szülés utáni napokban, hetekben ki fogja összeszedni délutánonként a gyerekeimet, ki viszi Dorkát edzésre, meg ilyenek... Mégis úgy telnek napjaim, hogy ezek a dolgok balladai homályba vesznek, én meg várom a terhesség végét. Persze vannak tiszta pillanataim is, mint ez a bejegyzés is bizonyítja, de előbb-utóbb mindig visszatérek a balladai homályhoz:)) Ideje összeszednem magam, azt hiszem...

Bonyodalmak

A múlt héten volt némi bonyodalom, egyrészt Dorka zsúrja körül, azaz hányan, mikor, hol, itt alszanak-e, persze ebből főként a "kit nem hívunk meg" témakör okozott nekem fejtörést. Mert én már csak ilyen vagyok, mindent túlbonyolítok, nem akarok megbántani senkit, ezért is lesz végül péntek helyett szombaton a zsúr, hogy a nem-meghívottaknak ne kelljen végignézni, ahogy a meghívottak elvonulnak bulizni... A meghívottak listájába pedig kicsit beleavatkoztam, remélem végül is egy vállalható kompromisszum született, ma el is küldtem a meghívókat, hogy ne lehessen tovább variálni. Cserébe ígértem Dorkának egy kislétszámú, ittalvós bulit tavaszra... 

A másik bonyodalom elég rosszul érintett, kedden arra mentem a bölcsibe Barnusért, hogy bezár a bölcsi, mert kevés a gyerek. Eléggé kiakadtam, szerdán egész nap bölcsiket nézegettem (és rájöttem, hogy több bölcsis "protekcióm" is van), mivel csütörtökön indultunk síelni és fogalmam se volt, hogy hazaérésünk után hova teszem Barnust... Meg hát milyen szívás 4 hónapra beszoktatni valahová, meg amúgy is rosszul viselem a búcsúkat, és ez egyszerűen túl gyors volt és felkészületlenül ért. Na végül is a bölcsi maradt, remélem nyárig ez már így is lesz, de nagy bánatunkra a mizériának köszönhetően Barnus legjobb barátja is elment oviba... Őt sokat emlegetjük azóta... 

Én meg épp nem diétázom, pénteken megyek vérvételre, utána eredménytől függetlenül diétázom tovább, és az a furcsa, hogy már várom, hogy visszaálljak, mert sokkal fegyelmezettebb vagyok diétával... A síelésen, mondanom se kell, minden fegyelmezettségem elillant... 

A bölcsis, az iskolás meg a terhes:))

A bölcsis kérem szépen még nincs két és fél, de már saját, külön bejáratú programjai vannak, most hétvégén például játszóházas szülinapi buliba ment a drágám... Fura érzés volt, láttam Dorkán, hogy neki is nehezen emészthető, hogy az öccsének van olyan programja, amire ő nem hivatalos, ez ugye fordítva szokott lenni. Barnus is nehezen indult el így, hogy a nővére itthon maradt. Mi ketten Dorkával ugyanis itthon tengtünk-lengtünk ebben a furcsa helyzetben, miközben Gábor kúszott-mászott a kisfiával a játszóházi labirintusban:)) 

Szerencsére a bölcsis továbbra is szereti a bölcsit, de azért mostanság kicsit labilisabb lelkileg, mint azt megszoktuk. Hajnalonként továbbra is az ágyunkban szokott landolni, többször bemutatta mostanában a lábamba kapaszkodós, "anya ne menj el" műsorszámot, ha meg itthon vagyunk, sokat sírdogál amiatt, hogy amit szeretne azt nem lehet/nem lehet azonnal/nem kapja meg elég gyorsan, majd ezt még tetézi azzal, hogy tovább sír azon, hogy a sok sírástól folyik az orra... igazi ördögi kör:))

Az iskolásnak a héten nincs iskolája, mert síszünet van és csak csütörtökön indulunk síelni. Addig meg az a program, hogy Barnus nélküli napokat töltünk együtt, hol itthon, hol a munkában. Ma mondjuk, amióta a barátnője megérkezett kb. két órával ezelőtt, még öt percnél többet nem láttam belőle, ennyit arról, hogy együtt leszünk és majd a farsangra készülnek és portékákat gyártanak:)) Ki se dugják az orrukat a szobából, illetve az előbb kijött Dorka és mondta, hogy nagyon jót játszanak és rakjam már át az íróasztali lámpáját az ágyához... Amúgy meg, milyenanyaazilyen, nagyon várom a márciust, a február nekem Dorka szülinapjával, a zsúrral meg a farsanggal egy merő stressz, amit jelenleg a lelki instabilitásom és a fizikai határaim miatt még sötétebben látok. Merugye a farsangra készülnie kéne a portékáknak, amit engem, mint kézműves antitalentumot igazi kihívások elé állít (nem mondom, fejlődtem valamennyit, de akkor is), közben meg a vulkanikus iskolai hangulatban Dorka naponta más elképzelésekkel áll elő azzal kapcsolatban, hogy hány lányt hív meg, kiket, hova, és persze bónuszként az "itt aludhatnak-e" tematikával súlyosbítva... Szeretnék túl lenni rajta, na...

A terhes meg nagyon terhes. A jógára már úgy kell összekaparnom magam, aztán mikor ott vagyok, azon gondolkodom, hogy hogyan fogom ezt (mármint a jógát és a mindennapokat) még a hátralévő x (x=nagyon sok) hétig bírni... Továbbra is tudok bármin bőgni, szegény gyerekeim már kezdik megszokni... Ma megyek a doktornénihez, kíváncsian várom, milyen fejet vág, ha meglátja, mekkora a hasam és milyen programokat talál ki nekem ebből kifolyólag. Csütörtökön megyünk síelni, ottlétünk alatt orvosi utasításra felfüggesztem a diétám, hogy utána elmehessek egy újabb terheléses cukorvizsgálatra, ami nálam mindig tankönyvi értékeket ad, hogy ennek így mi értelme van, nem tudom, remélem valaki tudja... 

Kinek az élete...

Igazából tudom, hogy a lassan nyolc éves gyerekemnek már saját élete van, de közben meg, ha valami gondja van vagy gond van vele, akkor mégiscsak azt érzem, hogy nekem lépnem kell, még akkor is, ha fogalmam sincs, hogy mit... Voltunk a tanítónéniknél, jó velük beszélgetni nagyon, és ők is megerősítették, amit éreztünk, hogy Dorka kapcsolata a barátnőjével egyrészről nincs túl jó hatással a két lányra, és úgy tűnik, hogy nincs túl jó hatással még egy jó pár lányra az osztályban. Pár nappal később, az osztálykiránduláson ezt más anyukák is megerősítették, sőt a helyzet még rosszabb, mint gondoltam, így nyilván felmerült, hogy jó lenne, ha ez változna, de közben meg nem is tudom, hogy a helyzet pontosan micsoda és hogyan tudnék rá hatással lenni, amikor az egész az iskolában zajlik...

Szóval az elmúlt hétnek főként ez a témája, mármint én elég sokat rágódok rajta, meg hát szokásomhoz híven beszélgetek róla emberekkel, mert úgy tűnik, nekem ilyenkor mindig az a késztetésem támad, hogy beszélgessek a gondomról emberekkel... Aminek van hátránya is, például, hogy túlzottan elragadnak az érzelmeim és nem fontolom meg eléggé, hogy mit mondok, és esetleg megbántok más érintettet az ügyben, de van előnye is, mert ilyenkor szembejönnek a történetek a régi népszerűekről és nem annyira népszerűekről, a főnökökről és a nyuszikról, és ez nagyon érdekes, mert ezek sokszor köszönő viszonyban sincsenek az illető felnőttkori énjével... És ilyenkor azt érzem, hogy minek ezen problémázni, nyolc évesen a világ legtermészetesebb dolga barátkozni és barátokat lecserélni, bántani és megbántódni, szeretni és utálni akár egy napon belül, mert így tanuljuk meg, hogy milyen emberek vagyunk valójában, mit hoznak ki belőlünk bizonyos helyzetek és milyen egy igazán jó barátság... A cél legalábbis az lenne, hogy megtanuljuk, nem sikerül mindig maradéktalanul... És az is teljesen természetes, hogy szeretnéd, ha a saját gyereked ezekben a helyzetekben megállná a helyét és közben még jól is érezné magát a világban... és az is, hogy van egy saját élete, amiről nagyon keveset tudsz csak és bizony néha fájdalmas azzal szembesülni, hogy a saját közegében egészen másképp viselkedik és él meg dolgokat, mint amilyennek ismered őt...

Terhességi ezmegaz

Jól elkiabáltam pár poszttal ezelőtt, hogy ezt a terhességet komolyabb hangulatingadozások nélkül viselem, hát erre azóta úton-útfélen elbőgöm magam valamin, állandóan kínos helyzetekbe hozva ezzel magamat... Na mindegy, ez már csak ilyen, remélem legalább rosszabb nem lesz... Szerencsére minden komolyabb gond nélkül zajlik a terhességem, mert így is elég fárasztó:)) A hasam akkora a 24. héten, amekkorával mások szülni mennek, naponta átlag egyszer leesik a vérnyomásom úgy, hogy majdnem koppan a fejem a legközelebbi vízszintes felületen, átlag naponta egyszer jelentkezik a légszomjam is, elég durván, akkor muszáj leülnöm, a séta már nehezen megy - basszus, 4 hónappal a szülés előtt - na és ott van még a cukros vagy nem cukros játék is, aminek jelenlegi állása, hogy bár nem cukros, de azért tegyünk úgy mintha az lenne. Szóval fél szívvel diétázom, az elméleti rész jobban megy, mint a gyakorlati:)) Legalább tanulom a szénhidrát számítgatásokat, azt hiszem, az hosszú távon is javamra válik majd... 

A gyerkőcnek még nincs neve, ez apukáját egyre jobban aggasztja, én még úgy érzem, hogy van időnk. Nyugis gyerek, általában minden evés után bejelentkezik, meg esténként, amikor a tesói már alszanak, szereti a Diótörő zenéjét, hagy engem aludni és a hólyagomon se ugrál túl gyakran:)) 

Lassan ideje szembenéznem azzal, hogy ez a gyerek is szüléssel fogja elhagyni a méhem, őszintén szólva ezzel még nem annyira van kedvem szembenézni... szerencsére addigra annyira elegem lesz a terhességből, hogy már az is lehet, hogy várni fogom a szülést:)) Addig meg bízom benne, hogy továbbra is ilyen eseménytelen marad ez az utolsó (?) terhességem...