kitölti a napjaimat az ambivalencia. Hogy például azon gondolkodom, hogy igazi könnyebbség lesz, ha már nem szoptatok és közben meg fáj a szívem, hogy én már sose fogok többet szoptatni. Vagy azon, hogy majd Marci is elmehet a nagyokkal nagymamázni és néha kettesben lehetünk Gáborral, de közben rám tör a szomorúság is, hogy akkor már nem lesz többet kisbaba...
Aztán azon is sokat gondolkodom, hogy ez normális-e, hogy ez a kettősség van bennem. Valahogy nem oké, hogy az elmúlt dolgokon rágódom és eljövőket várok, ahelyett, hogy a jelenben érezném jól magam. Mert rágódás ide vagy oda, az idő telik és a kisbabák felnőnek. De hiába tudja ezt a racionális felem, mégis nehéz ezt a dolgot elengednem.
Aztán azon is sokat gondolkodom, hogy ez normális-e, hogy ez a kettősség van bennem. Valahogy nem oké, hogy az elmúlt dolgokon rágódom és eljövőket várok, ahelyett, hogy a jelenben érezném jól magam. Mert rágódás ide vagy oda, az idő telik és a kisbabák felnőnek. De hiába tudja ezt a racionális felem, mégis nehéz ezt a dolgot elengednem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése