"Majd akkor gyógyultál meg, ha leszedem a borogást"

Így hangzik, mikor Barnus a betegsége utáni feldolgozós játékban azt játssza, hogy én vagyok beteg és ő csinál nekem borogatást:))

Marcink, ahogy mászik mindenfelé

Már hét hónapos is elmúlt

a mi Marcink.

Most egy nehéz időszak elé nézünk, mert rettenthetetlenül mászik, Barnus meg folyamatosan vísit, hogy vigyem arrébb a játékaitól, de hiába, mert visszamegy, főleg, ha én is leülök Barnushoz. Kemény hónapok jönnek. Ma kétszer is azon kaptam, hogy ül, még nagyon bizonytalan a dolog, egyszer az utolsó pillanatban fogtam meg, mert nézett rám ilyen "ugye milyen ügyes vagyok" nézéssel és közben kibillent és dőlni kezdett...

Az átaludt négy éjszaka csak véletlen volt, sose többet nem fordult elő, van egy kora hajnali meg egy késő hajnali evés, amik után a visszaalvás kérdéses, miközben Barnus is épp ébredős fázisban van, nálunk most ilyen pezsgő éjszakai élet van:)

Az evés meg egy katasztrófa, pár napja kinyitotta a száját három falat erejéig, de aztán megint megtorpanás jött, Marci továbbra is a tejcsárdára szavaz... Fog sincs még sehol, hova siessen a kajával, nemigaz?

A napközbeni alvások kb. három hete tartó rendszere szerint délelőtt egy rövid, sokszor a kezemben, ebédidőben a teraszon egy hosszabb, Marcihoz képest sokszor extra hosszú (két-kétésfél órás)(kivéve, amikor nem, hogy izgalmas legyen) és még délután 6 körül egy kis bebólintás, 10-20 perc erejéig... Ez teljesen élhető, bár így maradna egy darabig, Marci is sokkal mosolygósabb, mióta van ez a hosszabb alvása, meg én is kisimultabb vagyok, bár ez kit érdekel...

Hol is tartunk épp?

Azon gondolkodtam tegnap, miközben Dorka a Mikulásnak és Jézuskának szóló levelét díszítette, hogy milyen érdekes, hogy egy hete Dorka osztálytársainak anyukáival a nemi érésről és a szexuális felvilágosításról beszélgettünk, amit nem mondanék korainak, mert már túl vagyok Dorkával az első "mi az a szex" megbeszélésen, csak olyan furcsa, hogy ezek a dolgok megférnek egymás mellett egy majdnem 9 éves kis nagylányban vagy nagy kislányban...

Nem várt fordulat

Barnus beteg megint. Én meg naiv vagyok még mindig, azt gondoltam, most gyógyultunk meg, ezért most egy picit gyógyultak leszünk. Hát nem, most izgulhatok, hogy ne kapja el Marci, meg más se és ismét itt vagyok bezárva... Jó, azt nem hallgathatom el, hogy itt járt Gábor anyukája és voltam futni.

Tegnap óta ráadásul rámtört a Mikulás és karácsony para is. Ideje lenne hangulatba lendülni... 

Megszoknivaló

Mostanában mindig megijedek, mert lerakom Marcit valahol, elfordulok és ő közben eltűnik onnan... Majd lassan biztos megszokom, hogy mászik. Szerencsére viszonylag könnyű rátalálni, mert általában elmászik valahova, közben elfárad és elkezd sírni (mostanában mindig négykézláb sír, az ágyában is:)), így csak menni kell a hang után...

Mióta mászik, és párszor felborult és már kevésbé üti be magát, azóta szokott néha a hátára is fordulni. Ha nem is a szokványos módon, de haladunk. A kúszás így kimarad, de azt Dorka is kihagyta, pedig amúgy ő nagykönyv szerint mozgásfejlődött... Barnus meg ennyi idősen, dévényes segítséggel végre átfordult és még jó hosszú út állt előle, majdnem egyéves volt, mire elkezdtek csattogni a térdek a lakásban:))

Ha lenne még öt gyerekem, akkor ők is mind másképp csinálnák? 

Bábszínház

Nagyon jó volt Barnussal a Bábszínházban.

Annyira ritka, hogy csak rá figyelek, és azt hiszem, nagyon hiányzik neki. Végig nagyon cuki volt, szerintem jól érezte magát.

Olyan vicces volt, hogy fogalma se volt, hova megyünk, "ez már a bábszínház?" kérdezgette végig odaúton, szerintem azt se nagyon értette, hogy hogyan jön képbe Boribon és Annipanni, ami ugye egy könyv... Aztán csillogott a szeme végig, nevetett a vicceken, sokszor hozzám bújt, végig figyelt, a végén lelkesen tapsolt, szóval most már érti, mire való a bábszínház... 

Javítás

Voltunk tegnap a Heim Pál kórházban, nincs tüdőgyulladása, van cserébe asztmatikus hajlama a doki szerint, arra készített minket, hogy a jövőben gyakran lesz társunk a ventolin és a babyhaler, mert a betegségeket Marci ilyen fulladozós, beszűkült hörgős köhögéssel fogja fűszerezni...

Marci szegény már bármitől kiakad, amivel az arca felé közelítek, annyi mindent kellett már lenyomni a torkán. Az inhalátort se szereti, de Barnus meg teljesen kiakad tőle, pedig ő csak nézi műveletet...

Mára talán egy picit jobban van Marci, kicsit többet aludtunk éjszaka, meg valamennyit eszik is, de keveset, pedig a melleim nagyon szeretnének újra kiürítve lenni...

Nem mellesleg pedig mászik:))

Ami egyáltalán nem hiányzott így november közepén

Hogy még mindig repkednek és csípnek a szúnyogok.
Hogy a legszebb napsütéses hetet bezárva töltöm egy beteg háromévessel.
Hogy mikor végre jobban van, én vagyok szarul, ezért továbbra se mozgok és emiatt szar a kedvem.
Hogy egy csomó anyuka/apuka nem veszi a fáradtságot, hogy feliratkozzon a levelezőlistára, amivel Gábor és én már csomó időt eltöltöttünk (és fogunk is még) és ami az óvodai kommunikációt hivatott elősegíteni.
Hogy a hat hónapos tüdőgyulladást kapjon, megismerje az antibiotikumot és éjszakánként úgy köhögjön, hogy attól megszakad a szívünk.
Hogy a betegsége miatt azon agyaljak, hogy... szóval mindenféle hülye gondolatokkal viaskodjak a gyerekeim egészségével kapcsolatban.

Tudom, tudom, voltak jó dolgok is, de most nem azok jutnak eszembe... Persze mindent egy perc alatt elfelejtek, csak gyógyuljon meg végre Marci!

Szombati szépítgetés

Szombaton volt Dorka sulijában a hagyományos, évente kétszer megrendezett kertészkedés, amikor a szülők és gyerekek és tanárok nekiesnek az iskola kertjének és rendbe szedik azt. Közben egy asztalos apuka irányításával kerti padok is készültek és közben egy lakberendező anyuka irányításával Dorkáék szőnyeges terme is átvarázsolódott. Ezt a melót öt anyuka végezte, de már voltak előkészületek, amiben a gyerekek is részt vettek. 

Elképzelni se tudtam, hogyan fogjuk kivitelezni, hogy én szombaton fél kilenckor ott legyek munkára készen a teremben, Gábor meg a 3 gyerekkel (köztük egy betegeskedő és hisztis Barnussal) becsatlakozik a kertészkedésbe és ez így hatékony lesz és bírni fogjuk... Hatékony volt, persze hullámvölgyekkel, de nagyon jól bírtuk mind az öten, fél háromkor fejeztük be a munkát. Közben Barnus bandázott és biciklizett, nyávogott és szenvedett, majd egy óra körül kidőlt Dorkáék kanapéján a suli folyosóján. Csodájára jártak az arra tévedők. Marci babakocsizott, szopizott kétszer-háromszor, volt a hátamon is, aludt az udvaron a fúrás és kalapácsolás megnyugtató egyvelege közepette, teljesen jól bírta. Dorka meg bandázott és néha megcsodálta, hogyan haladunk. 

Jó volt a hangulat és jó érzés egy közösséggel egy közösségért együtt dolgozni, ez mostanában kezd egyre fontosabbá válni az életemben. Jól el is fáradtunk, és ma mindenki betegebb, mint tegnap, de erről inkább a november tehet...

Betegség, bezártság, oltás valamint lázak, taknyok és köhögések avagy mikor lesz már tavasz...

Szerintem a cím kábé mindent elmond, 5. napja vagyok bezárva a két fiúval. 

Hétfőn nem voltam sehol, kedden voltam Marcival oltáson, meg utána titkos 20 perc sétát tartottam (azért titkos, mert anyukám, aki Barnusra vigyázott, nagyon sietett), egyszerűen nem tudtam a napsütésnek ellenállni... Szerdán voltam Dorkáért a suliban, meg rollerrel mentünk furulyára, micsoda program:) 

Barnus hétfőn elég rosszul volt, kedden jobban, de szerdán megint rosszabbul, és mára talán jobban.

Marcit is megviselte az oltás és séta híján még kevésbé alszik, tegnap például aludt másfél órát 3 különböző helyszínen, szopi közben aludt el, átraktam az ágyába, ott 20 perc múlva ébredt, az ölemben visszaaludt, de Barnusnak kellett orrot fújni, így a kanapén fejezte be.

Barnussal már teljesen egymás agyára megyünk, unja magát, de nincs energiája játszani, illetve ma már játszott (és úgy megszerelt egy játéktelefont, hogy annak vége), de tegnapig az volt az érzésem, hogy túlságosan fárasztja a játszás. Pedig már tök jól lehet vele memóriásat játszani. Na, mindegy, elképesztő mennyiségű Tűzoltó Sam-et láttunk a héten...
Marci köhög, nyűgös, most az erkélyen fagyasztom épp (jó, nincs is olyan hideg), ott legalább alszik...

Ma erre járt egy nagymama, bicikliztem egy picit és délután talán véget ér a szobafogságom... Este Dorkával lakásvásárra megyünk, olyanon még úgyse voltunk. És végre itt a hétvége.

"Milyen jó, hogy van egy ilyen kisbabánk"

Marci érkezése némileg átrendezte a tesóügyeket, bár erről Marci mit sem sejt, számára a tesókérdés kimerül annyiban, hogy sokkal vidámabb az élet, ha a tesók is itthon vannak, ezért szinte állandó jelleggel mosolyog rájuk. Még az se tántorítja el, hogy Barnus közeledése egyrészt nem mindig jó-szándékú, másrészt ha mégis, attól még ugyanúgy lehet fájdalmas a vége (pl. mikor Barnus a rágókát tömi be nagy elánnal Marci szájába)...

Most az a vicces helyzet van, hogy néha Dorka és Barnus a "nagyok", néha meg Barnus és Marci a "kicsik" (olyankor inkább fiúk gyűjtőnéven futnak), ebből is látszik, mennyire bonyolult dolog középső gyereknek lenni...

A nagyok továbbra is sokat veszekednek, hergelik egymást, megsértődnek (főleg Dorka), visítanak (főleg Barnus), szerencsére tettlegességig ritkán fajulnak. Máskor tök jól eljátszanak. Mikor erről mesélek, több kiskorkülönbséges anyuka is meglepődik, hogy mennyire hasonlóan csinálják így ötésfél év korkülönbséggel is ezt a testvéresdit, pedig ők azt hitték, ez a kis korkülönbség velejárója. Amikor már nagyon fárasztó az állandó huzakodásuk, akkor meg azzal biztatom magam, hogy ez jóban vagyunk-veszekedünk körforgás a testvérlét alapvető jellemzője, mert a testvéredet nem választhatod meg, viszont össze vagy vele zárva és nagyon sok időt töltesz vele... Nem egyszerű, erre határozottan emlékszem gyerekkoromból.
Ugyanakkor annyira tudják szeretni egymást, ez szerintem az egyik legszebb része a többgyerekezésnek.  Pl. amikor Marci kitúrt az anyósülésből, hátraültem a nagyokhoz és láttam, hogy rendszeresen fogják egymás kezét útközben. Vagy amikor reggel megölelik egymást "szeretlek Dorka" hallatszik majd "én is szeretlek"... Vagy amikor a doktornéninél Dorka vetkőzteti Barnust a vizsgálathoz, mutatja, hogyan kell sóhajtozni, fogja a kezét közben, meg amikor Barnus mindenkinek elmeséli, aki Marcit megnézi, hogy van neki ám egy nagyobb testvére is, a Dorka, az oviban is hallottam a beszoktatás alatt, hogy az anyukáknak mindenfélét mesél Dorkáról.
Meg azt is annyira érdekes látni, hogy az utánad jövő tesó a nehéz... Dorkát Barnus érkezése eléggé megviselte, Marci már egyáltalán nem, sőt. Mindig elmondja, ha kisbabát látunk, hogy cuki, cuki, na de Marcinak a közelébe se érhet:)) A minap azt fejtegette, hogy Marci aranyosabb kisbaba, mint Barnus volt. Mondtam neki, hogy Barnus (is) egy édes-drága és cuki kisbaba volt, csak épp Dorka számára egyben egy nagy sokk, érzelmi kavalkád és ambivalencia... Marcinál meg ez már nincs, Marcit lehet szeretni érzelmi viharok nélkül és ez azért sokkal könnyebb így... Szerintem nem is lesz Dorka és Marci kapcsolata soha ilyen hullámzó, ambivalens és végletes, mert ezek Dorka és Barnus kapcsolatának jellemzői... Barnusnak meg megvannak a küzdelmei Marcival (és a szoptatással:)), miközben nagyon tudja szeretni is... Nagyon kell figyelni mindig amikor Barnus Marci körül somfordál. Szerencsére Marci annyira édesen és lelkesen mosolyog Barnusra, hogy az még a bátyus kemény szívét is sikeresen meglágyítja. Annyira, hogy ilyenkor Barnus szájából még akár az is elhangzik, hogy "milyen jó, hogy van egy ilyen kisbabánk".

Egygyerekes

Mindjárt vége az egygyerekes hétvégének, perceken belül teljes lesz a létszám...

Nagyon jó volt amúgy, remélem Dorkának és Barnusnak is. Pénteken adtam le őket Bián, ahol jól eldumcsiztam, aztán Marcival összebújós délutánt tartottunk, rajtam aludt egy csomót, este meg Gáborral Terápiát néztünk. 

Szombaton visszamentünk a Nyakas-kőhöz hármasban, ezúttal meg is találtuk, sajnos Gábor a sziklára nem tudott feljönni, mert Marci a hátán aludt. Nagyon jó kis túra volt, maga a Nyakas-kő mondjuk nem igazán háromgyerekes program, ahhoz túl veszélyes. De a környék nagyon szép még ködös időben is, aztán a túránk végére a nap is kisütött. Délután még futni is elmentem, igazi sportos nap volt. Meg a vasárnap is, akkor Gábort is elcipeltem futni. Reggel mentünk, ha már Marci korán keltett minket. Ő amúgy nagyon szereti a babkocsis futást, irtó jót aludt végig. 

Most izomlázam van és nagyon kipihent vagyok egyszerre. Marcus negyedik éjszaka alszik reggel fél6-fél7-ig ébredés nélkül, ami isteni, remélem megtartja jó szokását. Szombat reggel ráadásul amellett, hogy hatig aludt, szopi után még visszaaludt 8-ig, csudajó dolgok ezek, na.

Néha egészen

kitölti a napjaimat az ambivalencia. Hogy például azon gondolkodom, hogy igazi könnyebbség lesz, ha már nem szoptatok és közben meg fáj a szívem, hogy én már sose fogok többet szoptatni. Vagy azon, hogy majd Marci is elmehet a nagyokkal nagymamázni és néha kettesben lehetünk Gáborral, de közben rám tör a szomorúság is, hogy akkor már nem lesz többet kisbaba...
Aztán azon is sokat gondolkodom, hogy ez normális-e, hogy ez a kettősség van bennem. Valahogy nem oké, hogy az elmúlt dolgokon rágódom és eljövőket várok, ahelyett, hogy a jelenben érezném jól magam. Mert rágódás ide vagy oda, az idő telik és a kisbabák felnőnek. De hiába tudja ezt a racionális felem, mégis nehéz ezt a dolgot elengednem.