Az úgy volt, hogy nagy lelkesen belevetettem magam a futásba, mert szeretek futni, az már ismerős terep nekem, egy óra alatt megjárom és lehet fogyni tőle... Még anyósom pulzusmérő óráját is elcsakliztam (mentségemre legyen mondva, nem használja), hogy megfelelő tempóban fussak, pulzustartományokról olvasgattam meg ilyenek (én se győzök csodálkozni magamon...).
Aztán a hasizmaim szánalmas állapota miatt elmentem gyógytornászhoz, aki adott egy szuper hasizom gyakorlatsort, viszont eléggé lebeszélt a futásról még legalább Marci fél éves koráig. Én meg nagyon összezuhantam, mert nem tudtam elképzelni, hogy az alternatívák (gyors gyaloglás, bicaj) működni fognak. Kipróbáltam a gyaloglást, de nem szerettem, meg nem is volt elég a pulzusomnak. Aztán valaki említette a Duna parti bicikliutat és most úgy tűnik, ez lesz a megoldás. Eddig kétszer voltam, 50 perc alatt megjárható, amiből negyven a bicajozás és el is fáradok. Sajnos piros lámpák, huppanók, kutyasétáltatók miatt nem annyira egyenletes mozgás, mint a futás, viszont tök jó a Duna mellett bambulva biciklizni. Eléggé el is fárad a lábam, ha tartani akarom azt a tempót, amit a pulzus alapján belövök... Úgyhogy őszig ez lesz most, esti biciklizés (sajnos egyre korábban kell majd indulni), napközbeni torna. Nagyon kíváncsi vagyok, mennyire leszek kitartó, a gyógytornász is mondta, csak rajtam múlik innentől. Én ehhez elég fegyelmezetlen vagyok, de majd beszámolok...
És mit szólnak ehhez a gyerekek? A nagyok tök jól elfogadták, már a készülődésből tudják, hogy elmegyek, ha korán elindulok, megvárnak ébren és a címbeli kérdéssel fogadnak. Marcinál a dolog rapszodikus, volt az is, hogy fél nyolckor beájult és fel sem tűnt neki, hogy elmentem, volt, hogy miután jóllakott, még cummogott volna a mellemen, de gyengéden lebeszéltem róla, ilyenkor képes volt ébren várni rám egy órát (nagyrészt Gábor kezében, pihenő puma pózban), hogy folytathassa a cummogást még kb. öt percig, majd elaludjon... Mostanában már néha előfordul, hogy ébren rakom le őt az ágyba és némi vergődés után elalszik, ilyenkor a vergődés végét nem vártam meg, mert sötétedés miatt vagy focimeccs kezdés miatt vissza kellett érnem, de a vergődés után szerencsére elaludt... Nyugodt szívvel mehetek el, mert megetetve és megszeretgetve egy órát simán elvan nélkülem, ráadásul tudom, hogy Gábor sosem hagyná, hogy sírdogáljon és nála tényleg mindig megnyugszik... úgyhogy nincs kifogás:))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése