és még a fiúkról annyit

hogy Barnus sajnos egyre jobban tolódik a szeretetteljes megnyilvánulásoktól a bántóak felé, ami az öccsét illeti... Úgy tűnik, most kezd leesni neki, hogy a kistesó játszásra alkalmatlan, cserébe túl gyakran és mindig rosszkor van valamelyik szülője kezében... Eleinte csak gondosan betakargatta a fejét is, majd felvetette, hogy hagyjuk itthon egyedül sírni, múltkor képeskönyv nézegetés közben megemlítettem, hogy ott a képen egy kisbaba, mire közölte, hogy ő utálja a kisbabákat. Ha szoptatok, rendszeresen megpróbál az ölembe mászni Marcin keresztül (és az elég szar érzés tud lenni, hogy én meg le/ellököm őt, hogy Marci testi épségét megvédjem, mert egy kézzel másra esélyem sincs), jobb napokon legalább meg lehet győzni róla, hogy mellém is tud bújni... vagy lerakom Marcit, aki ennek örömére fülsüketítő aláfestő zenével kíséri, amíg gyors összebújást tartunk Barnussal:))

Néha Barnus kéri, hogy rakjam Marcit az ölébe, amit én meg is teszek (tettem), annak ellenére, hogy többször is közölte, ő el fogja dobni Marcit, ha sír. Hát, tegnap tényleg eldobta, szerencsére a kanapéra, és hiába voltam ott mellettük, annyira váratlanul ért a dolog, hogy esélyem se volt elkapni... hát ezért a múlt idő...
Úgyhogy mostanában ritkulnak az ilyen idilli pillanatok, és ez nehéz, még ha tudom is, hogy Barnus reakciói természetesek, és a kapcsolatuk nem marad örökre ilyen, mint most...