Ahogy DBM dolgai állnak...

Belekukkantottam régebbi bejegyzéseimbe -főleg a terhesesekbe, lásd érthetetlen terhesnosztalgiáról szóló írásomat-, és az egyikben megtaláltam az intéznivalók listáját, amik épp akkor nyomasztottak... Elintéződtek, persze jöttek helyette újak (hogy én ezt mennyire utálom, ezt az intézendő-körforgást). A lényeg, Marcinak lett olyan ágya, ami a miénkhez csatlakozik, piros szekrénye is lett, tele babaruhákkal, a kölcsön babakocsit házhoz hozták nekünk, sőt még ilyen mázli is van: épp azon gondolkodtam, hogy kéne egy babahinta, amiben üldögélve Marci is részt vehetne az étkezéseinkben, amikor már picit nagyobb lesz, mikor is kapok egy sms-t, hogy babahinta érdekelne-e, mert az is van fölösleges ott, ahonnan a babakocsi is jött:)) De szerencsére az intéznivalók nem fogynak el, most hallásvizsgálatot, csipőszűrést és ultrahang vizsgálatokat intézek neki...

Közben lezajlott Dorka hangszer-felvételije, ami szintén nagyon nyomasztott, a szolfézs szülőire Gábor ment, ott azt hiszem ő is szembesült vele, hogy miért nyomasztott, mert az egész olyan kaotikusnak tűnt egyrészt, másrészt mert Dorka nem mutat kiemelkedő zenei tehetséget (de a hangja szép és egyre tisztább, mióta a szolfézson rengeteget énekel) és féltem, hogy végül ez az egész zenetanulás kudarcélmény lesz számára (de egyelőre szerencsére nem az, ő akarja még mindig, és igazából nagyon örülök neki, hogy számára már nem akadály az, hogy nincs kiemelkedő zenei tehetsége). Amúgy a zeneiskola elmehet a francba azzal, ahogy ez a minden évben lezajló eseménysorozat szervezve van, illetve nincs szervezve egyáltalán, a szolfézstanár egymásnak ellentmondó infókat ad, majd még neki áll feljebb, hogy a szerencsétlen szülő nem érti, hogy mit is kéne csinálni, a zeneiskola honlapján tavalyi! infók vannak fent a felvételiről, és egy bácsi veszi fel a telefont, aki semmit se tud, Gábor majdnem felrobbant, miután fél napig nem sikerült kideríteni, hogy mikorra mehetnek furulya felvételire... De végül ez is megvolt, eredmény kb. egy hónap múlva, aztán majd agyalhatok azon, hogy ez a plusz heti két alkalom mégis hova fér az életünkbe... Addig is a nyári táborokon agyalok, amik remélhetőleg színesítik majd Dorka 11 hetes nyári szünetét...
Barnus meg apukájával beiratkozott az óvodába, most már nála is a mit csinálunk a nyári szünetben a téma, na meg az a bizonyos műtét...
Most valahogy úgy érzem, én már semmi mást nem fogok csinálni a következő 20-25 évben, mint menedzselem DBM életét, talán ez majd eltereli a figyelmem arról, hogy az enyémet menedzselni már se időm, se energiám nem marad majd...