Kimenős és kétfiús

Gábor még magához sem tért a meglepetéstől, hogy már három gyerekes apuka, máris itthon hagytam őt egy este a sok gyerekkel. Mindenki túlélte. Sőt, én még jól is éreztem magam, mint általában az anyakocsmázáson, ezért is nem akartam kihagyni. Dorka oldalát fúrja a kíváncsiság, miről is beszélgetünk ilyenkor, de sose elégedett a válasszal, mert nem tartja kielégítőnek:)) Pedig tényleg az is téma volt, hogy mit kapjanak a tanítónénik év végén...

A kimenő gyakorlati megvalósításában segített, hogy Siófokon Marcit a szokásos esti szeánsza (szopi, ágyba lerakás, felébredés, szopi..., néha csak fél-, de van, hogy két óra hosszan) közben egyszer (vagy az is lehet, hogy kétszer) anyósom vette fel, és láss csodát, így is visszaaludt, szóval nem feltétlenül a mellemre van szüksége, a ringatás is kielégíti. Azért persze hagytam itthon lefejt tejet, és még egy darabig néztem, hogy tényleg visszaalszik-e, aztán leléptem. Kicsit több mint két órás volt a kimenőm és mindenki aludt, amikor hazaértem...

A kétfiús napok (amikor Barnus nem megy bölcsibe) reggelén szokott némi gyomorgörcsöm lenni, de eddig elég jól vettük az akadályt. Az a legrosszabb, mikor nem lehet kimenni pl. az orkán miatt, egy ilyen délelőttöt egy kedves szomszéd meglátogatásával töltöttünk el, Barnus jót játszott a leendő ovistársával... Aztán olyan is volt, hogy barátnőm jött látogatóba és Marci aludt a babakocsiban, Barnus elmélyülten vizezett-homokozott, úgyhogy még beszélgetni is tudtunk. Meg ebéd után kávézni a teraszon... így visszagondolva, kifejezetten idilli nap volt:)) Van, amikor nem ennyire simák a dolgok, mondjuk lemegyek velük a játszóra, Barnus eltaknyol a bringával és vérezve bőg, miközben Marci a babakocsiban bőg, de végül ez a délelőtt is egész jó volt, már egyszerre tudok két gyereket két különböző ütemben ringatni:)) Annyi a titka, hogy jó helyre kell rakni a babakocsit...

Nem is tudom, mikor hintázott Barnus utoljára ennyit, de állítása szerint gyógyulgatott tőle a sebe:)) És közben persze be nem állt a szája, nagyon élvezte, hogy csak rá figyeltem...

És amilyen rendes a kétfiúm, eddig még mindig volt egy olyan kb. egy órás intervallum, amikor mindketten aludtak, én meg némileg feltöltődtem a nap hátralévő részéhez...

és még a fiúkról annyit

hogy Barnus sajnos egyre jobban tolódik a szeretetteljes megnyilvánulásoktól a bántóak felé, ami az öccsét illeti... Úgy tűnik, most kezd leesni neki, hogy a kistesó játszásra alkalmatlan, cserébe túl gyakran és mindig rosszkor van valamelyik szülője kezében... Eleinte csak gondosan betakargatta a fejét is, majd felvetette, hogy hagyjuk itthon egyedül sírni, múltkor képeskönyv nézegetés közben megemlítettem, hogy ott a képen egy kisbaba, mire közölte, hogy ő utálja a kisbabákat. Ha szoptatok, rendszeresen megpróbál az ölembe mászni Marcin keresztül (és az elég szar érzés tud lenni, hogy én meg le/ellököm őt, hogy Marci testi épségét megvédjem, mert egy kézzel másra esélyem sincs), jobb napokon legalább meg lehet győzni róla, hogy mellém is tud bújni... vagy lerakom Marcit, aki ennek örömére fülsüketítő aláfestő zenével kíséri, amíg gyors összebújást tartunk Barnussal:))

Néha Barnus kéri, hogy rakjam Marcit az ölébe, amit én meg is teszek (tettem), annak ellenére, hogy többször is közölte, ő el fogja dobni Marcit, ha sír. Hát, tegnap tényleg eldobta, szerencsére a kanapéra, és hiába voltam ott mellettük, annyira váratlanul ért a dolog, hogy esélyem se volt elkapni... hát ezért a múlt idő...
Úgyhogy mostanában ritkulnak az ilyen idilli pillanatok, és ez nehéz, még ha tudom is, hogy Barnus reakciói természetesek, és a kapcsolatuk nem marad örökre ilyen, mint most...

A legkisebb helyespasi

már egy hónapos és 5350 gramm.

A nagyon nyugis és a szenvedős-tekergős-sírós napok váltják egymást teljesen összefüggéstelenül, az éjszakák viszont pont ugyanilyen összefüggéstelenül hol jobbak, hol rosszabbak. Így legalább sose tudom, mire számítsak:))

Ha délutánonként lemegyünk a kertbe, úgy készülök, hogy ott is enni fog és sokszor tényleg, amit a közelebbi-távolabbi ismerősök szerencsére jól fogadnak, de attól még nem épp a kedvencem. Sajnos egyelőre nincs jobb ötletem arra, hogyan tudok lent lenni a kertben a nagyokkal, mert Dorka maradhatna ott egyedül, amíg én hazajövök szoptatni, de Barnust fel kéne hoznom magammal, ami nem egyszerű menet, ha ő maradni akar, ami elég valószínű, főleg, ha Dorka is marad, így eltartana egy darabig az indulás, miközben Marci éhesen ordít rajtam... ezt párszor lejátszottam lelki szemeim előtt és beletörődtem, hogy szoptatok a padon... úgyse lesz ez így sokáig...

Hétvégén Siófokon jártunk, elvégre egy hónaposan ideje megkezdeni az utazgatást:)) és nagyon jó volt, Marci a babakocsiban szunyált a kertben vagy kézről-kézre járt, és éjjel is jól aludt... 

A fiúcsapat:

Marcidolgok

Az van, hogy Marcika szereti a hasát. Nem kicsit, nagyon. Persze nem csinált titkot belőle, már a kórházban jelezte, hogy ez lesz. Délben megszületett, estére megéhezett... és nem volt mit enni. A következő 24 órát a mellemen töltötte, 5-10 perceket aludt, majd ordítva ébredt, hogy ő éhes, még két zárt ajtón keresztül a zuhany alatt is hallottam, hogy helyzet van. Végül 24 óra után kértem neki tápszert, azt megitta, utána picit szopizott, majd aludt 3 órát, reggelre pedig végre megnyitott a tejcsárda, én meg nem győztem csodálkozni, hogy teli hassal milyen nyugis gyerek:)) A súlya 4250-ről 4000-re ment le, de hazajövetelkor már 4100-ra visszatornázta...

Hazajöttünk, itthon is állandóan enni kért, sokszor óránként, éjszaka is 3 óránként, ha kapott, akkor nyugi volt, még nem volt egy hetes, mikor elérte a születési súlyát. Egész álló nap szoptattam, vagy pelenkáztam (azt is kb. óránként, egyszerűen mindig van benne kaki). A napokban már elérte az öt kilót, újabban nem mérjük, látványosan hízik. Csakhogy közben megérkezett a hasfájás... Most szigor van, másfél órát ki kell bírnia két kaja között, és kap infacolt, így kevesebb a hasfájás miatti tekergés, nyöszörgés, sírás, cserébe éjjel rendszeresen kétóránként eszik, hajnalban pedig vergődik a hasa miatt, úgyhogy kezdek elég álmos lenni... 

Egyre többet nézelődik, hason fekve tartja a fejét, szeret apukája kezében lenni, az enyémben is, csak akkor eszébe jut, hogy a mellemen is lehetne és akkor már a kezem, vállam, stb nem elég... Fürdés közben nézelődik, élvezi a vizet, a vízből kikerülést viszont utálja. Kendőben jól érzi magát, csak (ott is) hamar megéhezik... Babakocsiban eddig egyszer volt, egy órát aludt benne, aztán megelégelte, és inkább kendőbe kötöttem. Továbbra is nagyon szeretik a tesói, még azt is megbocsátják neki, hogy felébreszti őket éjszaka. Sokszor Dorkára emlékeztet. Szerencsére bírja, ha nyüzsgés van körülötte, márpedig nyüzsgés van nálunk mostanában. Ott tartok, hogy néha el kell gondolkoznom rajta, hogy megvan-e az összes gyerekem:))

Mindennapi kis logisztika

Próbálunk figyelni rá, hogy a "nagyok" élete, amennyire lehet, a megszokott mederben folydogáljon tovább, szerencsére ez Barnusnál még viszonylag könnyebben kivitelezhető, mert neki a bölcsi és a délutáni kert+játszótér a napi program, vagy ha itthon van, akkor délelőtt és délután a kert+játszó, néha látogatókkal vagy látogatással fűszerezve, ennek örömére Marci már jó pár délutánt töltött a szabad levegőn, és a szabadtéri szoptatás első próbái is megvoltak:))

Dorkánál ez már kicsit macerásabb, főleg, ha összejönnek a dolgok, mint a múlt héten... Hétfőn volt ugye a hangszer-felvételi, ahová Gábor vitte Dorkát, szerdán anyukám vitte edzésre, aztán vettek ajándékot a pénteki bulira, ahová az egész osztály ment, oda Gábor ment érte, szombaton délelőtt családilag kivonultunk Dorka mezei futóversenyére, délután pedig a suliban kertészkedtek (Gábor és Dorka). Dorka most feltöltődik az apukájából, aki sajnos ritkán tud ilyen intenzitással részt venni az életében, aztán szép lassan az ilyen feladatok visszaszállnak rám, remélem fogom bírni úgy, hogy most már két fiú kísér majd rendszeresen utamon...

Ahogy DBM dolgai állnak...

Belekukkantottam régebbi bejegyzéseimbe -főleg a terhesesekbe, lásd érthetetlen terhesnosztalgiáról szóló írásomat-, és az egyikben megtaláltam az intéznivalók listáját, amik épp akkor nyomasztottak... Elintéződtek, persze jöttek helyette újak (hogy én ezt mennyire utálom, ezt az intézendő-körforgást). A lényeg, Marcinak lett olyan ágya, ami a miénkhez csatlakozik, piros szekrénye is lett, tele babaruhákkal, a kölcsön babakocsit házhoz hozták nekünk, sőt még ilyen mázli is van: épp azon gondolkodtam, hogy kéne egy babahinta, amiben üldögélve Marci is részt vehetne az étkezéseinkben, amikor már picit nagyobb lesz, mikor is kapok egy sms-t, hogy babahinta érdekelne-e, mert az is van fölösleges ott, ahonnan a babakocsi is jött:)) De szerencsére az intéznivalók nem fogynak el, most hallásvizsgálatot, csipőszűrést és ultrahang vizsgálatokat intézek neki...

Közben lezajlott Dorka hangszer-felvételije, ami szintén nagyon nyomasztott, a szolfézs szülőire Gábor ment, ott azt hiszem ő is szembesült vele, hogy miért nyomasztott, mert az egész olyan kaotikusnak tűnt egyrészt, másrészt mert Dorka nem mutat kiemelkedő zenei tehetséget (de a hangja szép és egyre tisztább, mióta a szolfézson rengeteget énekel) és féltem, hogy végül ez az egész zenetanulás kudarcélmény lesz számára (de egyelőre szerencsére nem az, ő akarja még mindig, és igazából nagyon örülök neki, hogy számára már nem akadály az, hogy nincs kiemelkedő zenei tehetsége). Amúgy a zeneiskola elmehet a francba azzal, ahogy ez a minden évben lezajló eseménysorozat szervezve van, illetve nincs szervezve egyáltalán, a szolfézstanár egymásnak ellentmondó infókat ad, majd még neki áll feljebb, hogy a szerencsétlen szülő nem érti, hogy mit is kéne csinálni, a zeneiskola honlapján tavalyi! infók vannak fent a felvételiről, és egy bácsi veszi fel a telefont, aki semmit se tud, Gábor majdnem felrobbant, miután fél napig nem sikerült kideríteni, hogy mikorra mehetnek furulya felvételire... De végül ez is megvolt, eredmény kb. egy hónap múlva, aztán majd agyalhatok azon, hogy ez a plusz heti két alkalom mégis hova fér az életünkbe... Addig is a nyári táborokon agyalok, amik remélhetőleg színesítik majd Dorka 11 hetes nyári szünetét...
Barnus meg apukájával beiratkozott az óvodába, most már nála is a mit csinálunk a nyári szünetben a téma, na meg az a bizonyos műtét...
Most valahogy úgy érzem, én már semmi mást nem fogok csinálni a következő 20-25 évben, mint menedzselem DBM életét, talán ez majd eltereli a figyelmem arról, hogy az enyémet menedzselni már se időm, se energiám nem marad majd... 

Háromgyerekes kaotikus

Igazából még nem érzem, hogy három gyerekem van, pedig este, mikor hárman háromfélét akarnak egyszerre, akkor azt már érzem, hogy sokan vannak...

Dorkán egyelőre nem érződik, hogy nagyon megrázta volna a tesóügy, néha megszeretgeti a kisebbik öccsét, nagyon profin tudja felvenni és tartani, és nagyon gyorsan tudja letenni, ha sírásra görbül az a cuki száj:))

Barnus, bár a tesója felé szintén szeretettel közelít, közben minket teljesen kikészített az elmúlt napokban, amióta kijött a lázból. Főleg Gábornak jutott sok belőle, amíg itthon volt, iszonyatos türelmet igényelt a kis középsőnk, néha borzasztóan tehetetlennek éreztem magunkat és nagyon nehéz volt meglátni a verekedő, rugdosó, direktnemcsináló, csakazértiscsináló, hisztis Barnusban a mi cuki kisfiúnkat, meg hát ilyenkor szeretni is nagyon nehéz őt, pedig nyilvánvalóan arra vágyna ő is legjobban... Kedden reggel anyák napi köszöntés volt a bölcsiben, Barnus végig az ölemben ült, nem mozdult sehova, nem állt be táncolni, énekelni, mondogatta, hogy maradjak ott, kapaszkodott a nyakamba, lehetett szeretgetni meg puszilgatni, nagyon jól esett... 

Gábor kedden végre mehetett pihenni a munkahelyére, nem volt könnyű neki az elmúlt két hét, és hát sok időt nem tudott Marcival tölteni, pedig itthon volt... Mikor két nap egymás után ő szedte össze a gyerekeket, és épp az udvarra készültek lemenni egy szokásos Barnus-hiszti közepette, megkérdezte, hogy én ezt hogy bírom minden nap... Talán így már nem haragszik annyira, hogy minden délután azzal a kérdéssel zaklatom, hogy mikor jön már haza:))

Ismerkedünk

Ambivalencia

hogy például már annyira, de annyira elég volt a terhességből és most mégis képes vagyok nosztalgiával gondolni rá, csak mert már nem leszek többet terhes... és sokszor eszembe jut, hogy kedden, miután egész nap keményedett a hasam, ültem délután a padon, Barnus játszott Dorka egyik osztálytársával, én egy háromgyerekes anyukával beszélgettem terhességről meg szülésről meg a kisbaba utáni, nem múló vágyról, kicsit később meg egy kismamával és egy kismamaságra nagyon vágyó anyukával is erről, megállapítottuk többek között azt is, hogy egyelőre semmi jele szülésnek, ez a pár keményedés ez igazából nuku. Aztán másnap délre megszültem...

Meg az is ilyen, hogy mennyire vágytam haza a kórházból, most meg nosztalgiával gondolok vissza rá, nyilván szintén azért, mert ilyen se lesz több, meg azért is, mert ott, mikor végre elég volt a tejem Marcinak, néha órákig semmi más dolgom nem volt, mint gyönyörködni benne, meg nézni az ablakból az esőt, miközben Marci szuszogott a nyakamba...

Igazából persze tök jó itthon Marcival, nemterhesen, egy szavam se lehet, kivéve talán, hogy Barnus meggyógyulhatna már... de már jobban van, már csak azon izgulok, nehogy a napokban előtörjön valaki máson ez a cucc...
És ha már a búcsú a terhességtől című résznél tartunk...