Társasági élet

Egy ideje már úgy alakulnak a társasági életeink, hogy Dorkának van, amiből nekünk is csurran-cseppen valami, de azon kívül elég siralmas a helyzet... Barnus még szerencsére nem tudja, mi az a társasági élet, de a pörgést nagyon szereti...

Dorka elmúlt egy hete például így nézett ki: pénteken B. anyukája megkért, hogy vigyem haza a suliból B-t (őt a fiúk közül talán a legjobban kedveli Dorka), így aztán pénteken jött B, de mivel együtt jöttünk el a suliból Dorka barátnőjével, F-fel, így ő, az öccse és anyukája is csatlakozott. Na, így csurrant-cseppent nekem egy kis beszélgetés, Barnusnak egy kis társaság, Dorkáék meg jól megvoltak, csak a végére vadultak be kicsit, meg persze se B., se F. nem akart hazamenni. 

Szombaton lett volna Dorkának kirándulás az osztálytársaival, ami rossz idő miatt elnapolódott, így hétvégére csak nagymamás programok jutottak. Hétfőn tánc, kedden itthoni punnyadás, szerdán vendégeskedés A.-nál, akinél ott volt T. is látogatóban, ők volt ovistársak, itt sem okozott gondot, hogy Dorka összehangolódjon a két fiúval (őket is kedveli) és kb. 2 órát bohóckodtak a hóban, csuromvizesre ázva. Csütörtökön tavaszi szünet kezdődött, nálunk volt F., a két lány reggel 9 és délután 6 között egyszer sem veszett össze, nekem is szót fogadtak, voltunk levegőn is, ahol kabátot és sapkát cseréltek, amitől folyton máshoz beszéltem, mint akihez akartam... Délután jöttek F-ért, anyukája és öccse, innentől lásd pénteki este:)) Ma újra péntek, a gyerekek nagyiznak, én a nagyon nyugis és feltöltődős nap utolsó perceit töltöm, mindjárt beesik az ajtón a családom:)) Voltam jógázni és a barátnőmmel ebédeltem, ettől megint egy kicsit embernek érzem magam...

19 hónaposan

Barnus tele van energiával és jókedvvel, néha alig győzzük... Ha meg elkeseredik, abba is belead apait-anyait:)) Szeret egyedül enni, sajnos levest és joghurtot is, mondjuk tényleg egyre ügyesebb. Imádja a reszelt almát, ha meglátja, hogy előveszem az almát, kinyitja az evőeszközös fiókot és kihalássza a műanyag kanalat, majd a kezében szorongatja, amíg el nem készülök. Bemászik a székről az etetőszékbe és becsatolja magán az övet, szerencsére kicsatolni még nem tudja. Kinyitja a kilincsre zárt ajtókat, akár befelé, akár kifelé nyílnak. 

Imádja a sapkákat, főleg Gáborét és Dorkáét, ügyesen megszerzi őket az előszobából és fel is tudja venni. Szokott sálat is venni hozzá és amióta Dorka csizmáján begyakorolt, már a saját csizmáját is fel tudja venni. Ha mondom neki, hogy megyünk sétálni vagy játszótérre, akkor kiszalad az előszobába és felveszi a csizmáját, amikor múltkor mondtam neki, hogy nem tudunk kimenni, mert rossz idő van, akkor a harisnyás fiókját kezdte kirámolni, jelezve, hogy szerinte igenis ki tudunk menni. 

Be tud mászni Dorka ágyába, erről már írtam, de másra is jó a sámli, ha véletlenül elől marad: kölesgolyót szerezni a konyhapultról, belenyúlkálni a mosogatóba és pacsálni a vízzel, zsebkendőt szerezni a könyvespolcról vagy a számítógépet nyomkodni az íróasztalon... Ha engedném, a csapot nyitogatná naphosszat, azt a szemetesre állva tudja elérni. A mosógépet és a mosogatógépet továbbra is rendszeresen elállítja. 

Néha a játékaival is foglalkozik, az állatos kirakóst már szépen ki tudja rakni, aztán amikor megunja, akkor a kanapé résén tömködi befelé az állatokat. Múltkor beesett egy darab a kanapé alá, akkor elindult Dorka szobájába, gondoltam megunta a kirakóst, utánamentem, nagy nehezen elmutogatta, hogy adjam oda Dorka varázspálcáját, azzal visszament a kanapéhoz és kihalászta a darabkát, ahogy látta már tőlünk párszor...

Egész nagy távokat sétál, motorozik is, legtöbbször sisakban, mert imádja a sisakokat, itthon is sokszor abban lófrál. 

Mindent leutánoz, amit csinálunk, befekszik az ágyunkba, betakarózik és olvasgat, megszereli, amit ér, itt például a széket:

Imádja a kutyákat, az élőket is és a plüssöket is, az élőktől egyáltalán nem fél, a plüssöket ölelgeti, Dorka kutyáit pedig távolról szereti, mert le van tiltva róluk:))

Nagyon sok mindent ért, ha olyan kedve van, megcsinálja, amit kérünk tőle, csak a nem szabad szókapcsolatot nem viseli túl jól. Néha, amikor hiába mondom, hogy nem szabad és arrébb kell vinni, ellenáll és vísit, de van más módszere is: odébbáll, majd amikor nem figyelek, visszatér a tett helyszínére és folytatja, amiben megzavartam...

Nagyon tud bújni, szinte beleomlik az épp kiválasztott karjaiba, nagyon örülök, mikor én vagyok a kiválasztott. Mostanában a rengeteg apa mellett néha mond anyát is, például amikor felébred, és más nincs itthon:)) Sokszor a délutáni alvás után még bújik pár percet, amíg felszívja magát a nap további részéhez. Előfordul, hogy valamit csinálok, például leguggolok a sütőhöz, ő meg beletolat az ölembe és ott kényelembe helyezi magát.

Szereti a gyerekeket, kisbabákat, bár az ismerkedési technikáján még van mit javítani. Nagyon barátkozós gyerek, imádja, ha meg tud nevettetni valakit. Szereti a sulit, nem bánja, hogy Dorka fél órán át öltözködik. Ha a nagyok kidobósoznak, akkor onnan nem lehet elvontatni se. Nagyok és labda egy helyen, igazi kánaán:)) Általában kiszolgálja magát az uzsonnából is.

Szereti a buszt, imádja a motorokat és a kukásautó-imádat is alakul. Öltözködni is szeret, természetesen az értelmes ruhákat szereti, amin van jármű vagy állat, esetleg baba, nem érti, miért akarok én unalmas csíkos pólót ráerőltetni. Ha végül sikerül mégis, akkor sincs nyert ügyem, mert pár perc múlva már hozza a fiókból vagy a fregoliról, amit fel szeretne venni...

Van pár új szó is: gá a kölesgolyó, levesbogyó vagy abonett megnevezése, mutogatással tud pontosítani. Vú a hó, ezt az autópályás kalandon mondta először, ott volt jó sok hó:)) Nná azt jelenti, hogy inni kér, bú a porszívó és a fúró, de ha fúróra gondol, akkor közben befogja a fülét... Tegnap a kakasra azt mondta kaka, utána a tyúkra is, de ez lehet, hogy véletlen volt...

Imádja a zenét, általában ringatózni és tapsolni kezd, ha zenét hall, az élő zenétől egyenesen elolvad. Néha ő maga is dudorászik, az esetek nagy részében felismerhető a dallam.

Összefoglalva imádnivalóan cuki, de lehet, hogy ezt már mondtam:))

Testvérhullámhossz

Akármelyik nap ülnék le írni a tesó-ügy alakulásáról, annyiféle lenne végkicsengés, mert a dolog hullámzó volta megmaradt. Vannak lépések előre és hátra. Az például nagy lépés volt, amikor Barnus elkezdte mondogatni, hogy deda, deda, aztán rájöttünk, hogy ez Dorka akar lenni... Dorka ettől nagyon boldog volt, hogy már őt is hívja valahogy. Amikor Dorka beteg volt februárban és otthon időzött, Barnus nagyon élvezte, hogy az én megszokott társaságom után végre van valami izgalom is otthon, és lelkesen követte nővérét minden hülyeségbe. Ha Dorka nem figyelt rá, Deda, Deda felkiáltásokkal kért magának figyelmet és mindenfélét kitalált, hátha azt a nővére viccesnek találja. Például plüssfelpakolóst is játszottak, ezt még a nagyi és én is viccesnek találtuk...

És a pár napos otthonlét végén Dorka azt mondta, hogy most érzi először, hogy Barnus őt is szereti, nemcsak engem és az apját:))

Aztán megint hullámvölgyek jöttek, mert Barnusnak most már folyamatosan az kell, ami Dorka kezében van vagy ami Dorkáé, például a kutyák, amik Dorka ágyában vannak eldugdosva. Barnus sokszor felkéredzkedik a kezembe, hogy nézzük meg a tilos kutyákat. Az igazi krízis akkor jött, amikor Dorka befeküdt az ágyába, betakarózott és olvasott, közben Barnus meg rájött, hogy a sámli segítségével fel tud mászni az ágyba... A szívem egyik fele nagyon büszke volt a kisfiamra, a másik meg sajnálta a nagylányom, aki a fejlemény láttán sírva fakadt... És amikor nem figyeltünk, Barnus leutánozta, amit a nővérétől látott:

Most a sámli tiltólistán van.

Ezután jött az a bizonyos autópályás kaland, ami előhozta Dorkából az anyai ösztönöket, vigasztalt, szórakoztatott, lépcsőzött és viccelődött az öccsével, öröm volt nézni. Ahogy az élmény halványul, úgy az anyai ösztönök is, így most megint sokszor inkább a harc kerül előtérbe, a leggyakoribb mondat Dorka szájából pedig a Barni, hagyj már békén!! Megértem, mert Barnust nem könnyű lebeszélni arról, amit akar, és mostanában túl gyakran akarja azt, ami a nővérénél van... Vagy ami a nővéréé, legyen az csizma...

vagy rózsaszín kardigán...

Így hullámzunk mostanában, Dorka minap megjegyezte, hogy az a baj, hogy Barnus túl okos... Mondtuk, hogy az talán nem baj, de valóban megnehezíti a dolgunkat:)) Azt viszont Dorka is elismeri minden nehézség ellenére, hogy az öccse nagyon cuki:))

Éjszaka az autópályán

Az történt ugyanis, hogy síelni nem jutottunk el, helyette nem túl szívderítő, de nagyon kalandos 48 órát töltöttünk az M1-esen és Tatán... Csütörtökön fél 5kor indultunk el, bár Gábor inkább pénteken akart volna indulni. Akkor még nem tudtuk, hogy pénteken már nem nagyon indulnánk sehova... Szóval elég hamar lépésben lehetett csak haladni az autópályán, 6 órára még semeddig se jutottunk, így szerencsére megálltunk vacsorázni. Másik szerencse, hogy majdnem teli tankkal indultunk el a pihenőből, ahonnan már csak 1-2 km-re jutottunk, mikor teljesen beállt az autópálya. Meghallgattuk a Kossuth rádión a 8, a 9 és a 10 órás hírekben is, hogy torlódás van az M1-esen, miközben egy centit nem haladtunk előre. Lassan-lassan esett le nekünk (mivel nem tudtunk elérni senkit, aki felvilágosított volna), hogy nem fogunk eljutni aznap Ausztriába, és a 11 órás híreket is ugyanott hallgatjuk majd meg és az autópályán fogjuk tölteni az éjszakát. Közben a gyerekek szerencsére elaludtak, mi kimerészkedtünk a szélviharba pisilni, Gábor még a könyvemet is előásta a csomagtartóból. Körülöttünk főként kamionok, meg szélvihar és hó. Eddigre már túl voltam az első bőgésen is, sajnáltam a gyerekeket, hogy így kell éjszakázniuk, de ekkor még azt gondoltuk, majd reggelre jobb lesz... 

Éjfél és három között valamit aludtam, néha felsírt Barnus, 3kor Dorka elkezdett szenvedni, hogy kényelmetlen neki ülve, nem tud aludni... Én ekkortájt jöttem rá, hogy innen reggel se megyünk sehová, a várva várt reggel nem hoz majd megoldást. Világos lesz, az jó, de alig van kajánk és felébrednek a gyerekek, és mi a bánatot kezdünk majd velük, főként Barnussal, az autóba zárva. Nem is tudtam már aludni, láttam hajnalban rendőröket, de ők nem foglalkoztak velünk, visszafordítottak néhány autót, amelyik úgy állt. Mi a belső sávban voltunk, így a reménytelen kategóriába estünk. 6 körül keltek a gyerekek, előre ültek az ölünkbe, pisiltünk a kocsink és az előttünk lévő kamion között, a szél ugyanúgy tombolt, 8 körül kezdtem nagyon kétségbe esni, csak egy kiflink volt, banán és alma, mi lesz, ha Barnus igazán éhes lesz, Dorka még megérti, de mit csinálok egy éhes másfél évessel? Dorka azóta is emlegeti, hogy milyen szomorúan mondtam, hogy nincs elég ennivalónk... Szerencsére a kifli és banán elégnek tűnt reggelire, aztán valahogy telt az idő, mi meg infó híján reménykedtünk, hogy egyszer majd elindulunk. Bár a motor járt egész éjjel, szerencsére még mindig volt benzinünk. Láttunk néha szirénát, lánctalpas valamicsodát, sőt kb. 20 üres volánbuszt is, de nem derült ki, hova mennek. Aztán 11 körül Gábor látott pár száz méterre szirénát, elment kérdezősködni. Amint a kocsiból kiszállt, Barnus minden alkalommal azonnal rákezdett, hogy apa, apa, apa, ilyenkor vagy én, vagy ha én épp bőgtem, akkor Dorka nyugtatgatta, hogy apa mindjárt jön. Azzal jött vissza, hogy az egyik rendőr szerint be lehet jutni Tatára, a másik szerint nem, de abban egyetértenek, hogy itt még sokáig nem lesz semmi... Mögülünk közben eltűnt egy autó, így vissza tudtunk fordulni és kihajtani Tata felé, de elég hamar elakadtunk, mert az út széle tele volt kamionnal és két irányban haladni vágyó autósok egymás útját torlaszolták el. Nem irányított senki semmit, viszont itt kérdezte meg 3 kedves hölgy, hogy nem kérünk-e vizet, csokit. A Tesco itt zárva volt, a benzinkút, ahova Gábor elgyalogolt, szinte teljesen üres volt, kekszet tudott hozni... Itt már nagyon mélypontot voltam, sokat sírtam, mindenki éhes volt, még azon is elsírtam magam, hogy Gábor hozott nekem dobozos kávét... Végül az autósok lemeccselték egymás között, és Tata felé el tudtunk menni. Találtunk egy éttermet, ahol ebédeltünk, közben két kedves rendőr, aki szintén a pályán éjszakázott, mondta, hogy estig se Hegyeshalom, se Budapest felé nem fogunk eljutni, valamint azt is mesélték, hogy reggel fél 8ig az égvilágon semmi nem történt az autópályán... Úgyhogy szállást kerestünk, harmadik helyen találtunk, nagyon kedves hely volt, egy mini szoba, franciaágy plusz rácsos ágy, de az autóhoz képest mennyei. Barnus eddigre nagyon kész volt, szinte folyamatosan visított valamiért, zengett tőlünk a szálloda, közben Dorka egy fotelben rajzolgatott... Barnus nagy nehezen elaludt, rendbe szedtük magunkat, próbáltunk információhoz jutni, aggódó telefonokat és sms-eket fogadtunk, megkaptuk azt a bizonyos sms-t is:)) Gábor szerzett vacsit, innivalót ingyen kaptunk a szállodától, és 8kor mindenki ágyban volt...

Reggel az volt a hír, hogy még mindig reménytelen a helyzet, Budapest felé talán eljutunk, délig tipródtunk, Dorka közben összebarátkozott egy kislánnyal, Barnus meg lépcsőzött egész délelőtt. Egy házaspár elindult Győr felé, megadtam a számomat, hogy küldjenek helyzetjelentést, végül két óta múlva csörögtek, hogy Szlovákián keresztül már majdnem eljutottak Győrig, de mi még mindig nem adtuk fel, elindultunk az 1-es úton, majd másfél óra csigatempó után telefonáltunk a szüleimnek, akik még kijutottak csütörtökön, hogy idén nem megyünk síelni. Megfordultunk és hazajöttünk, Dorkának még megvettük a szülinapi görkorit, Andrisék hoztak nekünk ellátmányt, így 48 órával az indulás után már újra itthon voltunk...

Hát így esett, nagyon tanulságos volt mindenesetre, azóta is sokat gondolkozom rajta, mennyire voltunk felelőtlenek, meg van pár mi lett volna, ha a történetben. Nagyon rossz volt átélni, mennyire kiszolgáltatottnak éreztem magam a gyerekek miatt, pedig nem is voltunk veszélyben, és hogy mennyire nem tudtam erős lenni, tartani magam. Gábor sokkal jobban kezelte a helyzetet. Dorka pedig elképesztő mód éretten viselkedett, azóta kicsit más szemmel nézek rá... Ő mondta ki először, hogy menjünk inkább haza, pedig nagyon várta a nagyszüleivel való találkozást. És - bár ő ezt tagadja:)) - nagyon gondoskodó volt az öccsével, és ez a gondoskodás megmaradt azóta is...

Hazaérkezésünk után, amíg pakoltunk, mesélt Barnusnak:

Emlékgyűjtés

Dorka új szobájának berendezése közben megint selejtezünk, illetve kinőtt dolgokat, játékokat Dorka az öccsének adományoz. Miközben Dorka rajzait szelektáltuk, furcsa dologra lettem figyelmes. Eddig, amikor kb. félévente kidobtunk egy csomó, Dorka által már túl kisgyerekesnek tartott rajzot, mindig nagy örömmel nyugtáztam, hogy mekkora halom lett kidobásra ítélve, ennyivel több lesz a szabad hely... Most meg rájöttem, hogy a nagy iskolás az ovis rajzok nagy részéről úgy gondolja, hogy már nem kell, és a következő selejtezésnél talán már az elsős rajzai is kukába kerülnek. És arra gondoltam, hogy nem marad semmi emlék arról, milyen aranyos dolgokat rajzolt Dorka ovis korában, a nagy halom rajz, amit naponta hordott haza vagy készített otthon, mind eltűnik a süllyesztőben... Hát, igen, úgy látszik öregszem és nosztalgikus lettem, mindenesetre nekiláttam, hogy pár rajzot lefényképezzek, megőrizve őket az utókornak (bocsánat a patetikusságért:)). Most tehát egy meglehetősen szűkös válogatás következik az ovis művekből:))

Mosolygós színes szív:

Hasában egy kisbaba, csak nem látszik:

Lány papírsárkánnyal:

Katica:

Gipszgomba, gipszgesztenye és gipszmaci kontextusba helyezve:

A ház és az oda vezető út:

Nyári élmény, Zánkán hegyet másztunk:

Ne haragudj Dorka, avagy a beszélgetés ereje

Voltam a tanító néniknél beszélgetni Dorka dolgairól, most még jobban szeretem ezt az iskolát... Meséltem nekik Dorka nehézségéről, ami inkább a mi problémánk, de nem tudjuk a megoldást. Nagyon aranyosan reagáltak, meséltek ők is Dorkáról, olyat is, ami nagyon mellbe vágott, együtt kerestük az okokat, ez volt a fő vonal, nem az iskolai előrehaladás... Aztán hazaértem, Barnus még aludt, és amikor egyedül maradtam, a beszélgetésből és más egyéb megjegyzésekből összeállt a kép, hogy mi bántja Dorkát... Fájdalmas felismerés volt, több okból is: hogy ezt a dolgot eléggé elrontottam, hogy olyan hibát követtem el, amit másoknál rögtön kiszúrok, hogy bántottam Dorkát, hogy a testvértémát nem jól kezeltem... Hát innen jött a bocsánatkérés, ami még csak a levegőnek szólt, de Dorkával is tudatni szeretném...

Sok minden világos lett: a matekfeladat, amikor mindent elkövetett, hogy mellette maradjak, az, hogy miért nem akar az öccsével fürdeni, meg úgy általában is, hogy szüksége lenne több kizárólagos figyelemre és ezt kerülőutakon tudja csak tudatni velünk... Pszichológusnál még nem jártam, de ez a beszélgetés olyan beszélgetés volt, az a fajta, ami, még ha fájdalmas is, segít, hogy meglásd a lényeget...

Elvesztettük

még múlt héten, jógáról hazafelé jövet a szent kutyát, Barnus alvó- és vigasztaló társát :(( Még a Móricz előtt nem sokkal egy kocsi ablakában lecsekkoltam, hogy megvan (Barnus a hátamon volt), majd Barnus elaludt, és itthon már csak azt vettem észre, hogy nincs meg. Nagyon izgultam, mit fog szólni Barnus, amikor megtudja - mert őt letettem az ágyra és aludt tovább, amikor én észrevettem - és hát nagyon érdekes volt látni, ahogy reagált. Felkelt és rögtön keresni kezdte, mondtam neki, hogy nincs kutya, elvesztettük, mire elkezdett nagyon sírni, közben hajtogatta, hogy vava, vava, ez ment vagy 20 percig, nagyon szívfájdító volt, teljesen olyan érzésem volt, hogy gyászol... Aztán vége lett, többet nem említette a dolgot (pedig délután a kutyát keresve bejártuk azt a bizonyos útvonalat), este nem kért pótlékot, majd másnap a kutya párjából, a narancssárga, eddig figyelemre se méltatott maciból lett kutya... Azóta teljesen átvette a kutya helyét, én meg magyarázkodhatok úton-útfélen, miért hívja a gyerek vava-nak a macit:)) 

Hát így kezeli a veszteséget egy másfél éves, aki ráadásul másnap ment a nagymamájához, utoljára látta a régi lakásunkat még lakásformában, és hétfőn egy új lakásba jött haza... Az új lakásban pedig a nővére nélkül tölti az éjjeleket az új szobájában... Úgyhogy nem is csodálkozom, hogy ennyi veszteség/változás kapcsán csak kapkodja a a fejét és kissé nyűglődős mostanság... Ennyit arról, hogy a gyerekeknek olyan könnyű, móka és kacagás az életük... 

A kék kutyáról emlékként két kép:

Nem mellesleg

Dorka a zűrzavar közepén 7 éves lett, meg is ünnepeltük, amennyire tőlünk telt. Volt egy családi négyesben tánc utáni ünneplés, volt egy zsúr a dobozok között, és volt egy családi buli anyukáméknál. Ennél kevesebből nem lehet megúszni:))

Dorka megkapta a vágyott Olivia-házat, amit egy doboztetőben pár nap alatt összerakott, majd átköltöztettük, most újra össze kéne rakni:)) A zsúrtól nagyon görcsöltem, Dorka nem lacafacázott, az összes lányt meghívta az osztályból, egy kivétellel el is jöttek, azaz összesen 12 lány, akik, mikor pénteken 2-kor (ez egy külön történet) mentem értük, már teljesen be voltak zsongva... A buli szerencsésen lezajlott, ebben nem kis szerepe volt két lelkes segítő anyukának: egy véres száj, 4-5 bőgés és egy halom kaja volt a mérleg, és általánosságban a jókedv volt az uralkodó hangulat...

A családi buli, a családtagok által megszokott mindenféle bonyolítások ellenére szintén jól sikerült, Dorka összesen annyi legofriends-el lett gazdagabb, hogy akár boltot is nyithatnánk, meg szerencsére lovaskártyát is kapott, ez a kettő ugyanis a fő sláger, kíváncsi vagyok, meddig tart a lelkesedés...

Szóval az a bizonyos felejthetetlen éjszaka, amikor szülni mentünk, már hét éve volt, és én egyre többször azon kapom magam, hogy Dorka kisgyerekkorától búcsúzom, és ezügyben nosztalgiázom... Mert most már tényleg eléggé nagylány, saját élete van, még akkor is, ha közben a lelki problémáin keresztül azt jelzi nekünk, hogy nagyon is szüksége van ránk, figyeljünk rá jobban... Ez egy érdekes kettősség most nekem, a kicsi és a nagy keveredése egy gyereken belül, ahol sokszor nehéz megtalálni az egyensúlyt...