Amúgy meg

mindenkinek, aki néha benéz hozzám, boldog új évet!
Jó ez a karácsony, de jó túl lenni rajta:)) Most, hogy nem dolgozunk, Gábornak van ideje fényképezni, úgyhogy csomó képem van, hogy meséljenek helyettem:))
Mézeskalácsot és linzert sütöttünk, Dorka már igazi segítség az ilyesmiben, Barnus meg ööö, szerencsére a mézeskalács tészta sokat bír:))

Voltunk korizni is még karácsony előtt, Barnus is kapott korit a lábára, de ő minden kört fél órán keresztül pihent ki:

A karácsony egész nyugis volt, 24-én négyesben voltunk, a fát Dorkával díszítettük, ajándékból pedig nem volt hiány, se itthon, se a nagymamáknál:))

Az idei legjobban sikerült ajándékok: Dorkának a gyurmalin (utánzat), a továbbra is sláger gülüszemű, és a dixit nevű társas, ami tényleg nagyon jó... Barnusnak meg a tűzoltó-felszerelés és az elemes vonat:))

Aztán 26-án elhúztunk Lajosmizsére telelni, mondjuk télnek nyoma se volt, viszont két napig elénk rakták a kaját (ezt főként én értékelem a családból:)) és újfent kiderült, hogy a gyerekeim nagyon szeretik az állatokat... Dorkával megbeszéltük, hogy jövőre elmegyünk kettesben az ottani lovastáborba:))

És láttuk még a Diótörőt, volt nálunk családi banzáj, és úgy tűnt, a szokásos szilveszteri kivárós stratégiánk is bejön, mert idén is lett egy váratlan meghívásunk egy házibuliba, de ma délután Dorka belázasodott, így a buli ugrott... Most már csak azt kell eldöntenünk, hogy megpróbálunk-e itthon, kettesben ébren maradni éjfélig vagy inkább átaludjuk a nagy bulit:)) 

Apa, hol van a másik én lábam?

Vannak esték, amikor Barnust lerakjuk és már alszik is, meg vannak a bejárogatós esték, amikor kábé kétpercenként leállítjuk a megkezdett filmet, mert Barnus az ágyából szólít minket... De legalább amióta beszél, sokkal izgalmasabban variálja, hogy miért kellünk neki feltétlenül, mert amikor még nem beszélt, akkor kétpercenként inni kért. Úgy kezdi, "Apa, gyele..." nagy ritkán "Anya gyele...", mert sürgősen tudnia kell, hogy

- "hol van Dorka?" ill. "Dorka alszik már?"

- "hol van az alvós zoknim?", "hol van a kutyám?"

- "Apa micsinálsz?"

- "Apa eszel? úgy hallom, hogy eszel... Apa mit eszel?"

Ha esetleg Gábor próbálná letagadni, hogy épp müzlit eszik (mert abból botrány lenne), akkor azt is megkérdezi: "Fogadat eszel?"

Esetleg, megszokásból, inni kér, vagy müzlivel próbálkozik, vagy éppen sürgősen meg kell találnia a másik lábát:)), ami szerencsére nem szokott elveszni, csak épp belegabalyodott a hálózsákba és ezért nem tudja kidugni a lábak számára fenntartott kis nyíláson...

Mostanában, ha nagyon nem akar aludni, Gáborral meg szokták beszélni, hogy már mindenki alszik ilyenkor, végigsorolva az összes gyereket a környékről... de persze ez egyszer nem elég, ezért aztán felhangzik az "Apa gyele... elmondani, ki alszik", de nem ám a kanapén ülve (mert hát ilyesmivel is próbálkozik a megfáradt szülő), "a szobámba..." 

Az se kizárt, hogy sürgősen tudnia kell elalvás előtt, hogy hol van a ceruzája, mert rajzolni szeretne valamit apukájának, vagy csak tizedszer elmeséli, milyen jót játszott Benivel... Mivel egyre többet beszél, tartok tőle, hogy a lista még bővülni fog, de legalább nem unatkozunk. Mindeközben a nővére két perccel ágyba kerülése után már javában alszik...

Lényegtelen

Ma voltam kismamajógán, szerencsére nem egyedül, mint két hete, most ketten voltunk:) És én balga beszédbe elegyedtem a másik kismamával, aki többek között elmondta, hogy otthon akar szülni... És a vállrándítás helyett, ami erre a jó válasz lenne, elkezdtem vele beszélgetni erről... Mert tökre felkavar, főleg talán amiatt, mert Dorka előtt én is gondolkodtam a dolgon és pont ugyanolyan érveket hangoztattam mellette, mint most ez a lány is... amiket most így, a harmadikat várva, annyira naivnak és lényegtelennek érzek... Szóval azon gondolkodtam, miért változott meg ennyire a véleményem. Sokkal jobban tartok a szüléstől, mint az első előtt, sokkal több rossz kimenetelt ismerek, sokszor azt éreztem, hogy ez tudott volna leginkább eltántorítani a harmadik gyerek bevállalásától, hogy mi van, ha én ottmaradok vagy történik valami a babával, ami miatt a meglévő két gyerekem már sose kapja vissza az anyukáját, vagy sose lesz már az anyukájuk ugyanolyan, mint volt... Igazán nem tudom, hogy akkor voltam-e túl naiv vagy most vagyok túl parás, de mindegy is, mert változtatni nem tudok rajta... és mindenkinek joga van az elsőt úgy várni, hogy azt gondolja, a legfontosabb dolog egy gyerek életében az a néhány óra megszületés... És én se akartam meghallani mást, és biztosan pont így felidegesítettem ezzel pár embert magam körül... Most meg már szívem joga azt gondolni, hogy a lényeg, hogy hazajussunk a kórházból épségben, mind az öten jól legyünk, és még sokáig élvezhessük egymás társaságát, mert ugye erre nincsen semmilyen garancia... És ehhez képest tűnik olyan nagyon lényegtelennek, hogy hol születik meg a gyerek és gyertyafény várja-e vagy kórházi szülőszoba... 

Tavaly ilyenkor

Tegnap többször is felidéződött, hogy mit is csináltunk tavaly ilyenkor... Azzal kezdtük, hogy Barnus rég elfeledett képeket és videókat nézett a telefonomon és talált egy olyan videót, amin épp a tolijával száll be a liftbe (anélkül még nem tudott járni), talán életében először a saját lábán, aztán egy olyat is, hogy a régi lakásunkban Dorka felállítja, és két lépéssel hozzám dülöngél... ez kb. egy éve ilyenkor volt, már nagyon vártuk, hogy elinduljon... aztán még egy olyat is talált, ahol ebédel, pontosabban tömi be magába az ételt, főleg a répát és a brokkolit, amit előre kiválogatott a tányérjából... hát enyhén szólva is kevésbé egészségesen és lelkesen étkezik mostanában... 

Aztán a nosztalgia újabb hulláma fogott el, mivel hasmenés miatt Barnus nem ment bölcsibe (szeptemberi munkába állásom óta ez az első nap, amit Barnus betegsége miatt itthon töltök, ez nagyon szép eredmény szerintem), így hát elindultunk a hideg játszótérre, mivel a tegnapi üres volt, egy másikra, de az is üres volt, eszembe is jutott, hogy tavaly pont ugyanennyire nem értettem, hogy hol vannak a gyerekek egész télen, még most se értem, de már kezdek beletörődni. Most ugyan csak két ilyen napunk volt, de tavaly az egész telet üres játszótereken töltöttük... mondjuk Barnusnak akkor még annyira nem hiányzott a társaság, de most már azt hiszem rosszul viselné, ha bölcsi helyett az üres játszótér lenne az alternatíva minden napra...

Kölfelés és hópukac, avagy a beszédfejlődés újabb lépcsője

Bár Barnus már szépen beszél mondatokban, vannak szavak, amik még kevésbé mennek... Reggel felpattan az ágyban (mostanában ismét a mi ágyunkból szokott reggelente felpattanni, de ez egy másik történet...) és közli, hogy "kölfelek". Nála most a babák is meg a játékkutyák is kölfelnek, ha már kialudták magukat. AnnaPetiék ugrálnak a hópukacokon a kedvenc hóemberes meséjében, amit egyébként úgy mesélünk, hogy minden mondatot ő fejez be. 

Annyira élvezetes, ahogy mondja a mondandóját, minden nap tud meglepetést okozni, és látszik, hogy ő is élvezi, mert most már magának és a kutyájának is mondja... Ma a játszótérről hazafelé szerette volna, ha cipelem, mondta, hogy "fáj a hasam" (ami igaz is sajnos), de mivel ettől nem cipeltem, nyomatékosított is: "nem érzem magamat", de nem volt szerencséje, mert ettől se cipeltem, pedig nagyon jó próbálkozás volt:))

A múlt héten sokat mondogatta, hogy a Mikulás hoz neki nénó-autót (hozott is, nagy volt az öröm), a bölcsiben meg szokta kérdezni, hogy "anya mivel jöttél, kocsival?", tegnapelőtt a babakocsiban ülve kifejtette, hogy "kocsival akarok hazamenni, mert lefújja a fejemet a szél"... Sokszor énekelgeti mostanában, hogy "szedjetek szét", amit Gabótól tanult a bölcsiben, akinek állítólag ez a kedvenc dala, és valami hosszú hajú pasikból álló rockbanda énekli. Ha megkérdezik tőle, mi van anya hasában, mondja, hogy kisbaba, majd közvetlenül ezután földhöz vágja a játékbabáját... vagy felrántja a pólómat, hogy megsimogassa a kisbabát, akit olyan jól rejtegetek és megkérdezi: "úszik?". Továbbra is imád ismerkedni, általában úgy kezdi, hogy odamegy akárkihez, és megkérdezi "mit csinálsz?" Ha valaki szóba kerül, akkor általában az összes, szerinte hozzá csatlakozó gyerekről és felnőttről is végigkérdezi, hogy épp hol vannak és mit csinálnak, például a szomszéd Karcsi bácsitól, miután megkérdezte, mit csinál, megkérdezi azt is, hogy hol van és mit csinál a cicája, ugyanezt persze Karcsi bácsi nőjétől is... Barátnőm kislányával gyakran találkozunk, ezért ő sok mindenről eszébe jut, ma például a sajtos tésztáról, amit múltkor ettek együtt, jött is a holvanzsuzsi és mitcsinál... Aztán az orrfújásról is eszébe jut, mert Zsuzsi ügyesen trombitál, ezért orrfújáskor megkérdezi, hol trombitál Zsuzsi... Fix csatlakozó résznek tekinti általában az anyukát és az apukát, így ha látunk egy kutyát/macskát/nyuszit/medvét (ez utóbbit általában képen), akkor megkérdezi, hogy "anyukája hol van? mit csinál?" néha válaszol is magának, "otthon van", aztán ugyanez apukával is, aki Barnus megfejtése szerint általában boltban van vagy dolgozik... Hát igen, a mi apukánkra is jellemző, hogy kevesebbet van itthon, mint amit fiacskája igényelne, így ha itthon van, akkor ő a sláger... múltkor hazajött, de rögtön utána le kellett ugrania valamiért, Barnus meg állt a szoba közepén sírva: "Apukám! Apukám elment..." Imádnivaló volt és úgy láttam, Dorka is hasonlóan érez:)) Sokat hiányolja Dorkát is, "Dorka hol van?" kérdezi, bár tudja a választ, "Dorkáért menni most" szokott sürgeti már kora délután is, délelőtt pedig Dorka játékaival vigasztalja magát, rendszeresen arra késztetve engem, hogy a "melyik ujjamba harapjak" dilemmán rágódjak... Ő is érzi egyébként, ha Dorka cuccait illetően tilosban jár, "Dorka szomorú lesz" szokta mondani, ha valami olyat vesz el, amiről tudja, hogy tilos, majd megnyugtat engem és magát is: "vigyázok rá..."

A fiúk állnak nyerésre

a családban, a legkisebb családtag szerdán megmutatta, mi van a lába között:)) Dorka nagyon reménykedett az utolsó pillanatig, hogy húga lesz, szerda óta pedig több-kevesebb sikerrel próbálja megemészteni, hogy két öccse lesz:)) Barnus még nem tudja, hogy van mit emésztenie, de épp a minap gondoltam arra, milyen nehéz lesz neki... Mostanában Barnus nagy kedvenc, bárhova megyünk, mert hát nagyon cuki, de ennek az aranykornak lassan vége lesz, mert hamarosan kinő a cukiságból és ha ez nem lenne elég, pont akkor érkezik meg a testvére, hogy átvegye tőle a helyet... Kíváncsian várom, hogyan fogja viselni az új helyzetet, tényleg nehéz lesz-e neki középső gyereknek lenni... 

Én nagyon megnyugodtam szerdán, hogy a baba a jelek szerint jól van, 310 grammos, 19 hetes, majd hazaérve rácsodálkoztam, hogy mekkora a hasam, és ettől eléggé összezuhantam... Az utóbbi időben többször éreztem, hogy a séta sem esik jól, mert húzódik a hasam, így aztán kissé aggódva tekintek a következő 20-22 hét elé... 

Lelkileg szerintem jobban viselem ezt a terhességet, mint Barnussal, emlékeim szerint ott elég nagyok voltak az amplitúdóim a hangulatváltozásban és lelkileg nagyon megviselt a munka a gyerekekkel. Persze most is sírós vagyok, tegnap is produkáltam egy kiborulást, mert Dorka a fitneszen kimaradt a csokiosztásból (a többiek már edzenek másfél órát, mire mi megyünk, és pont akkor értünk oda, mikor a kint hagyott csizmájukban megtalálták a csokikat), én az ajtóban lefagyva néztem, ahogy Dorka áll a terem közepén és nézi a lányokat, ahogy eszik a csokit és úgy éreztem, hogy mindjárt megszakad a szívem és mikor éreztem, hogy ebből bőgés lesz, akkor eljöttem, úgy, hogy semmi értelmes ötlet nem jutott eszembe a helyzet kezelésére, és ha eszembe is jutott volna, nem tudtam volna bőgés nélkül megvalósítani... végül az óra végén sikerült szépíteni a dolgon, de az a másfél óra nagyon rossz lehetett Dorkának, és amikor megkapta a csokit, akkor mondta, hogy milyen rossz volt nézni, ahogy a többiek eszik a csokit...