Nőnek, növögetnek

... annyira, hogy néha már csak kapkodom a fejem...

Dorka nagylány lett ezen a tavaszon, nem csinált belőle nagy ügyet, teljesen természetesnek vette a fejleményt... újra elővette a piros könyvet, ami egy nagyon jó kis könyv a lányokban zajló kamaszkori változásokról és régebben sokat olvasgatta, örültem, hogy eszébe jutott most is. Valószínűleg ezért nincs olyan sok kérdése. 

Nem mellesleg volt Londonban, a nagybátyjával és az unokatesójával, meg egy napra apukája is becsatlakozott. Nagyon várta és nagyon jól érezte magát, még a hazajutási mizériák ellenére is. 

És nagyon nem mellesleg gimis lesz szeptembertől, és hát ez egy szuper hír, de valahogy nagyon nehéz megemészteni...

Barnus úgy kezdte, hogy januárban egyszer csak iskolaérett lett miközben már az 5. foga is kiesett... aztán folytatta azzal hogy leszokott a hüvelykujja nem annyira rendeltetésszerű használatáról, mindenféle szülői nyomás és segítség nélkül, a saját tempójában és elképzelési alapján... aztán megtanult olvasni, természetesen azt is szülői nyomás nélkül... de persze hozzáteszem, hogy nagy örömünkre, kevés ilyen izgalmas dolog van, mint amikor egy gyerek ilyen látványosan lép egy szintet a fejlődésben, és óriási öröm látni a büszkeségét és azt, hogy kinyílt számára a világ egy új szelete... még akkor is, ha a világ tele van angol szavakkal, amiket hiába olvas, nem nyernek értelmet :)

Végül aztán ma elballagott az oviból is, pár hét és végleg búcsút veszünk az ovis évektől...

Marci meg csendben 4 éves lett, szerinte másnaptól az már 4 és félnek számít... Mostanában nagyon bántja, hogy ő a legkisebb, ezért gyakran kérdezi szemrehányón, hogy miért őt szültem utoljára... lassan kijárja az első évét az oviban és egyre jobban kinyílik. Nagyon visszafogott még mindig az oviban, de vannak barátai és mostanában már különböző felnőttekkel is kezdeményez beszélgetést, pedig a kezdeményezés, mint olyan, nem tartozik a fő jellemzői közé... Szóval ő is nő, növöget, de nagy örömünkre továbbra is bújós, ölelős, és (kevésbé nagy örömünkre) az ágyunkba átmászkálós... Gábor néha tanítgatja, hogy kell pörgetni az r-t, ilyenkor belém hasít, hogy hamarosan pörgeti fogja az r-t és úgy megállítanám az időt egy kicsit, hogy selypítsen és bújjon és kicsi legyen... 

B oldal

Holnap megkezdem a B-oldalt a kazimon, szóval most úgy döntöttem, jár nekem is egy bejegyzés...

Tényleg megvan mindenem, amire vágytam, mégis így 40 körül kezdem el tanulni, hogy ezt hogyan kell értékelni és főleg, hogyan lehet élvezni és örülni neki... Bár így visszagondolva, 10 éve, amikor terápiába jártam, volt már akkor is egy ilyen időszak, amikor ez volt a témánk... hogy a körülményeim adottak (és irigylésre méltók), de én meg nem engedem meg magamnak, hogy ebbe belemerüljek és örüljek neki... szóval régi téma ez, nyilván családi örökség is, de nagyon szeretném, ha az én gyerekeimnek ez már jobban menne és nem 40 évesen tanulgatnák, hogy hogyan kell a jelenben benne lenni és megélni és örülni annak, amid van...

Mindenesetre az már tisztán látszik, hogy marad még melóm saját magammal az következő 40-re is. Amit nem bánok, mert azért alapvetően azt gondolom, hogy ebben van haladás és ennek van értelme. Jó lenne a munkámat is megtanulni élvezni, mert most túl sokat szorongok még ahhoz, hogy igazán élvezni tudjam, de legjobban azt szeretném megtanulni, hogy a családommal együtt töltött időt tudjam élvezni... 

A mai nap arról lesz emlékezetes, hogy kifutottunk Kamaraerdőre egy felnőttkoromban szerzett barátnőmmel (ki lehet futni oda és ott futkározni meg vissza... ez milyen jó már), aki újabban futótársam is lett és sütött a nap és láttunk szürke gémet a tóban és estem egy baromi nagyot és utána ültünk az erdőben a földön és vártuk, hogy jobban legyek és közben elmesélte, hogyan néztem ki esés közben, aztán villamossal jöttünk vissza, de még a villamostól haza kellett futni... és ez még csak a délelőtt... 

...most meg dolgozok egy picit... 

Márciusban meg az volt...

...hogy Dorka ügyesen a végére ért a szóbelizésnek, Barnus felvételi játékon volt a Kincskeresőben, a kettő között pedig újra síeltünk egyet. Vonattal mentünk, ami nagyon jó ötletnek bizonyult. Jó sokat síeltünk, Barnus annyira megügyesedett, hogy Dorka elkezdett azon aggódni, hogy nemsokára jobban síel nála, Marci pedig igazi nagy meglepetést okozott, mert hogy rengeteget volt síléc a lábán és nagyon ügyesen síelt a kék pályán - főként hámmal, de néha anélkül is... amikor már nagyon elfáradt, úgy a pálya kétharmadánál, akkor közölte velünk, hogy nem kellett volna őt felvinni a felnőtt kék pályára, mert ő gyerek és neki a gyerek kék pálya való... nagyon édes volt.

Az volt még márciusban, hogy Dorkával sokat olvasunk, én igyekszem mindent elolvasni, ami tetszik neki, hogy lehessen beszélgetni róla és közben lassan készülünk a búcsúra az iskolájától... Ő most nagyon önálló, együttműködő és az esetek nagy részében jókedvű, a felvételi sikerek miatt pedig az önbizalma is nőtt... úgyhogy most azt szoktam érezni, hogy mézesheteket töltünk együtt, mielőtt (hamarosan) elragadják őt tőlünk a hormonviharok...

Barnussal sajnos véget értek a mézesheteink, most megint nagyon nehéz vele... az oviban szeretik, a Kincskeresőben is szerették, úgy tűnik, mert végül oda fog járni :) Voltunk kertészkedni és jó érzés volt arra gondolni, hogy van még pár szép évünk itt... ami remélhetőleg a várható nehézségek ellenére is inkább szép lesz...

Marcival mindig jó lenni, ő egy annyira nyugis gyerek, ha nem lenne a bátyja részéről az állandó hergelés, szerintem alig hallanánk sírni és kiabálni... szokott néha persze, de főleg Barnus hozza ki a sodrából. Miközben rengeteg olyan nagyon kedves epizód is van, mint például ma reggel, hogy Marci elesett a futóbringával és sírt, Barnus meg fölkapta a biciklit, hogy majd ő viszi és szépen le is parkolta az öccse helyett... Az oviban valószínűleg nagyrészt megfigyelő állásponton van, de remélem, hogy azért ezt nem éli meg rosszul. Általában inkább pozitívan nyilatkozik, még akkor is, ha most már nem megy annyira lelkesen, mint az elején. Annyira nagyon más, mint a bátyja, rengeteget bújik még mindig és vele annyira jó menni valahova, mert kézen fogva jön és közben beszél meg kérdez és mindez valahogy annyira békés vele. Biztos azért is érzem így, mert Barnussal ez szinte teljesen kimaradt, ő vagy nem akart kézen fogva jönni mert rohant vagy biciklizett, és ha néha akart volna, akkor meg általában nem volt szabad kezem, mert azzal babakocsit toltam... 

 A vonaton:

Rengeteg hó volt:

 Síelő fiaim:

A póráz:

Apa, értsd meg, elfáradtam!

Süt a nap és jó a buli:

Kis kettesben síelés:

Dorkával snowboard-oztunk is... Barnus azóta egy fokkal jobb véleménnyel van rólam, mióta látta, hogy ilyet is tudok :)

Februárnak is vége

A blogom téli háttere viszont még aktuális és a vastag futónacim is előkerült többször februárban. Szerencsére bírom a hidegben futást, ez egy fontos skill jelenleg az életemben...

Dorka 12 éves lett, túl van 5 szóbelin (és a hatodikra már nem akar elmenni) és egy helyre már biztosan felvették. A szóbeliken szerencséje volt, nem bántották, majdnem mindegyikről mosolyogva jött ki. És nagyon jókat beszélgettünk jövet meg menet, úgy tűnik, ez nem is olyan rossz közös program... na jó, csak vicceltem, de beszédes és filozófikus kedvében volt és egyelőre még kíváncsi a véleményemre a dolgaival kapcsolatban, ami gondolom hamarost elmúlik a hormonfelhők érkezésével... jó meglátásai vannak dolgokról és egy érett 12 éves benyomását kelti.

Voltunk síelni, jól sikerült, Barnus megint megmutatta, milyen kitartás és küzdőszellem lakozik benne... ha ő valamit akar, tényleg beletesz mindent és még a félelmeit is legyűri... délutánonként meg társasági életet élt, olyan aktívan, hogy alig láttuk... egyetlen bökkenő volt, hogy estére annyira elfáradt, hogy teljesen kontrollálhatatlan hisztiket nyomott és most először szavakba öntötte azt, amit eddig csak mi láttunk rajta, hogy ő azt éli meg, hogy vele igazságtalanok vagyunk és többet bántjuk, mint a testvéreit. Az olyan apróságok pedig, hogy Dorka az unokatestvérével, Marci a nagyszüleivel volt egész nap és mi ketten Gáborral vele síeltünk, nem billentik ki ebből az érzésből... 

Marci lábán is volt léc, de azt hiszem, kemény dió lesz, hogy ő megtanuljon síelni... amúgy jól érezte magát ő is és egészen jól részt tudott venni már a társasági életben. Az ovi most nem annyira megy neki jól, nehezebben megy be a csoportba, de úgy tűnik, azért továbbra is jól érzi ott magát...

Barnus lámpalázzal, Marci kezdődő fülgyulladással, Dorka pedig egy igazán nehéz döntés előszelével alapozta meg az átmenetet márciusba, Barnus túl lett rajta, Marci reméljük túl lesz rajta szombatig, Dorka pedig még biztosan nem lesz túl a nehezén, amikor szombaton vonatra szállunk, hogy elutazzunk egy újabb síelésre... szóval igen, azért alapvetően nagyon is jó dolgunk van...

Naszóval

A lendület még kitart :)

Januárban nem ettem édességet (Gábor se!), Dorka 3 napig bírta, úgy tűnik, ő csokifüggő...

172 km-t futottam, legtöbbször nagyon jól esett, néha utáltam... a vastag futónacim alig került elő, emlékszem, tavaly ilyenkor csak azt hordtam, olyan hideg volt végig... most már látom, hogy ennyi futás teljesíthető, de azt is látom, hogy nem lesz könnyű tartani a szintet...

Dorka várakozáson felüli felvételit írt, szóval most gimiket bogarászunk nagy erőkkel...

Barnussal könnyebbek azért a mindennapok, mint tavaly, de még mindig nagyon nehéz őt boldoggá tenni. Centire és grammra szeretne mindenből ugyanazt, mint a testvérei és soha nem érzi úgy, hogy ő járt jól... A foci jól megy neki, az úszás is, de azt nem nagyon szereti... iskolaérett egyértelműen, most már várja is nagyon a sulit. Néha felteszek neki random kérdéseket az ovis iq tesztből (munkahelyi ártalom), mindig tudja a választ.

Marci nagyon imádnivaló gyerek, érdekes, hogy legkevésbé hasonlít rám a gyerekeim közül, mégis (vagy pont ezért) vele annyira könnyű együtt lenni... persze vannak a hisztijei, nagyon be tudja magát hergelni, de még így is... úgy tűnik, az oviban is nagyon szeretik. Múltkor mondta az óvónéni, hogy Marci át akart öltözni, mert hogy vizes lett (a szokásos egy csepp víz) és ő megengedte neki, azóta mindig más pólóban fogad, mint amiben bement... Itthon is ezt csinálja állandóan, de eddig az oviban nem... ha nem engedem, hogy átöltözzön, akkor általában "véletlenül" leönti magát vízzel vagy almalével és akkor már muszáj...  Még mindig attól a legboldogabb, ha valamilyen járművön utazhat, főleg a metrót szereti, nagy vágya jelenleg a hév és a troli kipróbálása... néha elhangzik itthon a Deák tér vagy a Hősök tere, akkor rávágja, hogy "ott jár a hármas metró!" vagy "ott szálltunk le az egyes metróról"... neki a jármű az járműv, így logikus... el tudja mondani a hét napjait és a hónapokat is felsorolja.

A filozófia terén jelenleg a nulla és a végtelen foglalkoztatja a fiúkat (a végtelennél van több?, a végtelennek is vége van egyszer? mi az ami kisebb a nullánál? stb.) valamint a halál is (aki meghalt, az már nem mozog? aki meghalt az már nem kel fel? mi ugye nem fogunk meghalni? mi mikor fogunk meghalni?). Nem mindig érzem úgy, hogy kielégítő választ sikerült adnom...

Itt a február, szülinap, síelés, szóbeli...

2017

Jó év volt, soha rosszabbat...

41, 39, 11, 6, 3 évesek lettünk.

Januárban a befagyott Balatonon korcsolyáztunk, és (mellesleg) végre lett egy korcsolyám is. Már Barnus is egész jól korizik... elkezdtem a képzést is, sokat kaptam tőle...

Februárban nagycsaládos síelésen voltunk és a gyerekek remekül elszórakoztatták egymást, mi meg évről-évre egyre nyugisabban tudunk vacsorázni...

Tavasszal Barnus egyre jobban utálta az ovit, Gábor meg új szintre lépett sokat dolgozásban... elkezdtem a drámát is, aminek hála sokat okosodtam... nyár elején elbúcsúztunk a bölcsitől és a százszorszép csoporttól...

A nyarunk nagyon jól telt, azt hiszem, mindenkinek jó volt a program, még ha nem is könnyű ilyet találni a 3 különböző korú gyereknek...

Ősszel Dorka megkezdte az utolsó évét a Kincskeresőben, Barnus az utolsó évét az oviban, Marci meg az elsőt... Dorkának a felvételi stressz ülte meg az őszt, Barnusnak szerencsére nagyon bejött az új csoport, Marci meg nagyon jól vette az ovis akadályt... és az azért nagy könnyebbség, hogy egy helyen vannak és hogy jól érzik ott magukat. 

Nem könnyű menedzselni a gyerekek rengeteg különóráját, az volt az ősz egyik felismerése, meg 

hát nem is könnyű megtalálni az igazit... focimizériára gondolok itt legfőképpen. Decemberre nagyon elfáradtunk, az biztos. Marci jó beteg lett, 25-ét a Heim Pál ügyeleten töltöttük... ezt is ki kell próbálni egyszer alapon... de előtte szeptember óta a két fiú nem hiányzott összesen 1 hétnél többet betegség miatt az oviból, szóval nem panaszkodhatunk...

Nagyon szerettem ebben az évben a képzésem, a drámát, a könyvklubot és az olvasást, a futást és az első futóversenyt, a családi kirándulásokat és a néhány kettesben kirándulást Gáborral, a filmeket, színházat, koncerteket, a közös edzést, amíg tartott, az edzést amúgy is, a nyugis együttléteket a gyerekeimmel, közös sütögetést Dorkával, metrózást Marcival, kártyázást Barnussal... ez volt az az év, amikor sokat tanultam Barnustól magamról és a kapcsolatunkról... pszichodráma hívő lettem... többet olvastam, mint évek óta bármikor... rájöttem, hogy meg kell tanulnom lerakni a munkát, mert különben nem fogom bírni... és azt hiszem, erre Gábornak is szüksége lehet... kicsit több kettesben programot és kicsit több utazást elbírtam volna, de összességében nagyon is jó év volt és remélem, a következő is hasonlóképp alakul...

És hát a januári elhatározások mérlege:

a hasznos tanuláshoz tartottam magam, sőt túl is teljesítettem, mert olyat is tanultam, ami az életemhez is hozzáadott, nemcsak a munkámhoz, és munkaügyben is elég összeszedett voltam...

sokat futottam, ha nem is annyit, mint terveztem, és végre egy futóversenyt is kipróbáltam... az edzés is megvolt egész évben, csak Gábor szállt ki belőle nagy bánatomra... az itthoni rend és cuccminimalizálás sajnos nem halad a várt ütemben, bár egész évben dolgoztam rajta... a gyerekekkel leülés alakul, még messze nem az igazi, de érzem benne a fejlődést... és a blog, hát ööö hagyjuk is...

Vannak persze elképzelések 2018-ra is, ilyenek, hogy

abbahagyom az összevissza evést és jobban odafigyelek arra, mit viszek be magamba

a sokat futás szerepel újra, egy szuper órával megtámogatva :) és újabb versenyek

Gábort visszacsábítom edzeni (ennek mondjuk kicsi esélyét látom most, de hát hosszú az év)

jobban figyelek a barátságok és egyéb kapcsolatok ápolására

betöltöm a 40-et 

születik 2 egészséges unokaöcsém vagy unokahúgom (nem vagyok válogatós)(azzal is beérem, ha idén "csak" megfogannak) 

utazni is fogunk

a gyerekekkel leülést tovább alakítgatom

Dorka ügyesen menedzseli a felvételit, ha mégsem, azt is ügyesen menedzseljük és jó helyre kerül

Barnus is jó helyre kerül és sikerül még jobban odatalálni hozzá a kacskaringós úton

Marci továbbra is szeretni fogja az ovit és a kapcsolódásokban is egyre ügyesebb lesz

Gábor a munkáját fogja menedzselni, hogy többet lássuk, mint tavaly

meg én is menedzselni fogom magam, hogy meglegyen a család, munka és Szilvi egyensúlya

mindenki egészséges lesz és marad...

...asszem ez így pont elég lesz erre az évre :)

Marcibeszéd 2 részben

Ezt kb. egy hónapja írtam, a nyaralás után:

Marcibeszéd - mármint az a töredék, ami eszembe jut...

Már régóta mondogatom, hogy fel kéne venni Marci hangját, és ő beszélhetne a gps-ből, mert annyira édesen mondja, hogy "száz méter után fojduljon jobbja" és hasonlók. A mostani nyaralás alatt kiderült, hogy Marci szerint a gps a "néni, aki nem ül velünk az autóban". Amikor a néni azt mondta, forduljunk élesen balra, az Marci tolmácsolásában édesen balra lett, aztán úgy is maradt :)

Ma a csúszdás játszón jártunk a Gellért hegyen, ahol nagyon bátran szállt szembe félelmeivel és egész sokat csúszdázott, az egyik ilyen nagyobb falat után odajött és azt mondta: "hurrá, lecsúsztam, gratulálsz, gratulálsz" majd megrángatta a kezem, mintha kezet fogtunk volna.

Most újra feljött a téma:

Nemsokára már erőnek erejével se fogok tudni visszaemlékezni arra, hogy milyen vicces dolgokat mond a hároméves Marci. És ezt így harmadszorra-utoljára még szomorúbbnak érzem, mint a nagyoknál...

"Anya, építsünk becsukó vonatpályát!" (az olyan, hogy körbeér)

"Nézzük meg a mcQueen-es tévéberakót!" (dvd)

"Anya, a homokozóban ül egy apuka, de nem a mi apukánk, mert nem úgy néz ki, mint a mi apukánk, más a szeme és a feje..."

Olyan vicces dolgokat is mond, hogy focialgum (album akar lenni) és baziő póló (az a brazil feliratú pólója, de mire erre rájöttünk...), visszatérő ruhahisztije, hogy a legtöbb ruhája nem sportos (az a sportos, amin van oldalt csík, ha jól vettem észre) és hogy ő nem vesz hosszúnadrágot, mert abban fázik és majd csak nyáron vesz hosszúnadrágot...  

Az is nagyon emlékezetes volt, amikor ovikezdés előtt pár nappal (amikor gyakran szóba került, hogy az első hét a beszoktatás) ült a hintán és kifejtette, hogy "Anya, a beszoptatással az a helyzet, hogy engem nem kell beszoptatni az óvodába!" Egyébként ehhez tartotta is magát, egy könnycsepp nem volt, nagyon bátran és tudatosan vette ezt az akadályt... és nagyon jó neki, hogy ott van a bátyja, akibe lehet kapaszkodni (és aki az óvóda felé menet átvált gondoskodó, kedves nagytestvérbe, ehhez tartja is magát végig, amíg ott vannak, majd az óvodából hazafelé visszavált a szokásos stílusába, amiből nem annyira süt a szeretet :))

Folyt. köv. remélem...