...hogy Dorka ügyesen a végére ért a szóbelizésnek, Barnus felvételi játékon volt a Kincskeresőben, a kettő között pedig újra síeltünk egyet. Vonattal mentünk, ami nagyon jó ötletnek bizonyult. Jó sokat síeltünk, Barnus annyira megügyesedett, hogy Dorka elkezdett azon aggódni, hogy nemsokára jobban síel nála, Marci pedig igazi nagy meglepetést okozott, mert hogy rengeteget volt síléc a lábán és nagyon ügyesen síelt a kék pályán - főként hámmal, de néha anélkül is... amikor már nagyon elfáradt, úgy a pálya kétharmadánál, akkor közölte velünk, hogy nem kellett volna őt felvinni a felnőtt kék pályára, mert ő gyerek és neki a gyerek kék pálya való... nagyon édes volt.
Az volt még márciusban, hogy Dorkával sokat olvasunk, én igyekszem mindent elolvasni, ami tetszik neki, hogy lehessen beszélgetni róla és közben lassan készülünk a búcsúra az iskolájától... Ő most nagyon önálló, együttműködő és az esetek nagy részében jókedvű, a felvételi sikerek miatt pedig az önbizalma is nőtt... úgyhogy most azt szoktam érezni, hogy mézesheteket töltünk együtt, mielőtt (hamarosan) elragadják őt tőlünk a hormonviharok...
Barnussal sajnos véget értek a mézesheteink, most megint nagyon nehéz vele... az oviban szeretik, a Kincskeresőben is szerették, úgy tűnik, mert végül oda fog járni :) Voltunk kertészkedni és jó érzés volt arra gondolni, hogy van még pár szép évünk itt... ami remélhetőleg a várható nehézségek ellenére is inkább szép lesz...
Marcival mindig jó lenni, ő egy annyira nyugis gyerek, ha nem lenne a bátyja részéről az állandó hergelés, szerintem alig hallanánk sírni és kiabálni... szokott néha persze, de főleg Barnus hozza ki a sodrából. Miközben rengeteg olyan nagyon kedves epizód is van, mint például ma reggel, hogy Marci elesett a futóbringával és sírt, Barnus meg fölkapta a biciklit, hogy majd ő viszi és szépen le is parkolta az öccse helyett... Az oviban valószínűleg nagyrészt megfigyelő állásponton van, de remélem, hogy azért ezt nem éli meg rosszul. Általában inkább pozitívan nyilatkozik, még akkor is, ha most már nem megy annyira lelkesen, mint az elején. Annyira nagyon más, mint a bátyja, rengeteget bújik még mindig és vele annyira jó menni valahova, mert kézen fogva jön és közben beszél meg kérdez és mindez valahogy annyira békés vele. Biztos azért is érzem így, mert Barnussal ez szinte teljesen kimaradt, ő vagy nem akart kézen fogva jönni mert rohant vagy biciklizett, és ha néha akart volna, akkor meg általában nem volt szabad kezem, mert azzal babakocsit toltam...
Rengeteg hó volt:
A póráz:
Apa, értsd meg, elfáradtam!
Süt a nap és jó a buli:
Kis kettesben síelés:
Dorkával snowboard-oztunk is... Barnus azóta egy fokkal jobb véleménnyel van rólam, mióta látta, hogy ilyet is tudok :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése