Nehezen telnek a napok Barnussal és Marcival itthon, nyilván nem tesz jót nekünk, hogy én nagyon fáradt vagyok, Barnus nem csinálhat egy csomó mindent, Marci meg nyűgös, nem folyamatosan, csak hullámokban, de akkor nagyon...
A lényeg, hogy Barnus iszonyúan ki tud hozni a sodromból, sokszor kiabálok vele, rengeteg helyzet van, amikor olyat teszek/mondok, amit később nagyon megbánok (sőt, már közben is tudom, hogy gáz, de eldurran az agyam) és emiatt folyamatos a feszültség itthon. Borzasztó érzés, amit csak rövid időre feledtetnek a jó pillanatok, a jó programok, az összebújások... A feszültségből nyilván jut Marcinak is, illetve részben ő generálja a "semmi nem jó" nyűglődésével és "az élet merő szenvedés" magánszámával (ami egyébként lehet, hogy csak fogzás)...
Dorkával nagyon ritka volt az ilyen kiborulás, mert ő egyrészt egy jókedvű és szabálykövető kisgyerek volt, meg ugye lássuk be, több idő és energia jutott rá, amikor ennyi idős volt...
És hát ezen gondolkodtam a minap, hogy ha nem születik nekem ez a két fiú, akkor ezt az oldalamat valószínűleg sose ismertem volna meg és akkor vajon ez az oldalam nem is létezne? Jó, persze tudom én, hogy azért születtek ők nekem, hogy tanítsanak, de akkor is olyan nehéz ezt felfogni, hogy a fiúk előtt is volt már egy gyerekem, de erről a mélyrepülésről nem tudtam szinte semmit...
Valamit kell ezzel kezdenem, ez már megfogalmazódott bennem, csak még nem tudom, hogyan kezdjek hozzá...
Az én drága tanítómestereim:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése