Dorka évzáróján egyik osztálytárs anyuka mondta, hogy vigyázzunk nagyon a középső fiúra, mert az nem egy könnyű helyzet a gyereksorban, majd ezt alátámasztandó elmesélte, hogy az ő középső fiú gyermeke dadog, ovis korában dadogós csoportba jártak, ami tele volt középső fiú gyerekekkel...
Barnus mondjuk nem lesz dadogós, nem az a típus, de nagyon nehéz vele. Én sokszor érzem magam reménytelenül tehetetlennek vele kapcsolatban, és ez borzasztó érzés. Némely mélyponton azon gondolkodok, hogy meddig fogjuk ezt bírni, teljes napokat vagy hétvégéket tud teljesen tönkre vágni Barnus azzal, ahogy a figyelmünkért küzd... Mert azt csinálja naphosszat, rendkívül kreatív módon, és elég neki pár perc figyelemből kikerülés, máris kezdődik a harc... Sokkal jobb a helyzet (és olyankor nincsenek is ilyen sötét gondolataim), ha szabadtéren vagyunk, van társasága vagy beveszik őt a nagyok, meg persze akkor, ha Gábor vagy én csak vele foglalkozunk... a gond az, hogy nem tudunk annyit, amennyit igényelne, és olyankor jön a tombolás, amit még nehezebb elviselni azzal a tudattal, hogy tudom, mit kéne tennem, csak épp nincs időm, lehetőségem vagy erőm megtenni... nyilván ez utóbbi a legrosszabb, mert ilyenkor anyukák kedvenc kísérőtársa, a bűntudat is bekapcsolódik a buliba...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése