Dorka évzáró bulija egy nagyon hangulatos este volt a Pagonykertben, majdnem az összes család és a két tantónéni részvételével. A gyerekek énekeltek a tanítónéniknek, amit a hely közönsége kíváncsian szemlélt, utána volt ajándékátadás, és aztán tombolda meg beszélgetés meg focivébé... Szomorúság is vegyült a jó hangulatba, mert egyben búcsúztunk az egyik tanítónénitől is. Még csak pár hete mondta el a gyerekeknek, hogy nem lesz jövőre, azóta Dorka többször is mesélte, hogy vagy a tanítónéni, vagy a gyerekek sírdogáltak, ha a téma előkerült...
Amikor fél 11 körül hazaindultunk, Dorkát még utoljára megölelgette, amitől aztán eltört a mécses, és Dorka az egész úton a buszon, majd itthon az ágyba kerülésig siratta a tanítónénijét...
Nekem elég kavargósak voltak az érzéseim, mert arra is gondoltam, hogy milyen jó, hogy volt két évig egy ennyire jó és számára fontos tanítónénije, meg arra is, hogy hányszor mondta Dorka, hogy hiányozni fog neki, én meg nem vettem igazán komolyan, mert felnőtt szemmel a másik tanítónéni nagyobb veszteség lenne, de ez milyen hülyeség, hiszen Dorka őt szerette jobban, és amúgy is, a kötődést ellen tehetetlenek a racionális érvek... Meg arra is, hogy ez milyen nehéz, hogy a pedagógusnak is van saját élete, ami fontosabb, mint a munkája, de közben meg a gyerekeknek milyen kemény ez... meg persze a következő tanítónéninek is nehéz lesz, hogy ebből az űrből kihozzon valamit. Közben az oviban is új pedagógusra várunk, ott csak én tudom, hogy mekkora űr marad a távozó óvónéni után (és ott is marad egy nagyon jó óvónéni), Barnus szerencsére tiszta lappal kezdhet. És aztán még az is eszembe jutott, hogy milyen jó, hogy ilyen pedagógusokkal indulhatnak a gyerekeim a világba és nem győzök elég hálás lenni nekik... Az annyira nagy élmény, amikor látom, hogy ismerik és szeretik a gyerekeimet...
Én szóltam.))
Én szóltam.))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése