2013. november 1., péntek

Dorka bölcsiben

Nem, ez nem elírás, tényleg bölcsiben volt Barnussal:)) Történt ugyanis, hogy az őszi szünet előtti héten az egyik nagymama kórházba került (és még mindig bent van sajnos, de már látszik a fény az alagút végén), a másik nagymama pedig szokás szerint nem ér rá, úgyhogy amikor Gabi mondta, hogy mehet Dorka is a bölcsibe (az ő lánya is szokott), lecsaptunk a lehetőségre, főleg, mert Dorka is lelkes volt (addigra már eltöltött egy napot velem az irodában és nem vágyott többre). Aztán olyan jól sikerült a dolog, hogy következő nap is menni akart. Finom volt az ebéd, aranyosak a gyerekek, az öccse pedig egész nap lelkesen örült a nővérének, fogta a kezét játszótérre menet, az ölében ült játék közben... persze Dorka ettől nagyon boldog volt. Érdekes, hogy amikor Barnus született, az ilyenfajta gondoskodás teljesen hiányozni látszott Dorkából (nem is nagyon volt kin gyakorolnia), mostanra pedig már egy egész bölcsis csoporttal is elboldogul:))
Remélem Barnus nem lesz nagyon szomorú, hogy újra egyedül kell mennie a bölcsibe. Mert az őszi szünetnek Dorka bánatára lassan vége. Volt egy szabadnapom is, úgyhogy itt járt Dorka két osztálytársa is, egyikük itt is aludt, és ma délelőtt színházban voltak Gáborral. Pöttyös Pannit látták, Bozsik Yvette elképzelési szerint, mindenkinek tetszett, de senki nem nyilatkozott túl bőbeszédűen a csapatból, így nem tudom, mit veszítettem:))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése