A legjobb folyomány, hogy a tegnapi évnyitón kaptam néhány bókot:)
De igazából nem erről akartam írni, hanem arról, milyen érdekes dolgokkal szembesülök, mikor az emberek meghallják, hogy futok. Január óta már rengetegen mondták, hogy jönnének velem. Ugyanez volt egyébként, amikor tavaly nyáron biciklizni jártam. Ilyenkor nem nagyon tudom, mit mondjak, mert egyrészt sokszor akkor megyek futni, amikor tudok, mert például hazaér Gábor és még belefér, vagy erre van dolga anyósoméknak és felajánlják, szóval ez nehezen tervezhető. A másik meg, hogy sose tudom, az illető mennyire gondolja komolyan. Nekem is volt és még biztos lesz is olyan időszakom, amikor nagyon akartam, de nem csináltam. Nem tudom, mitől függ, mitől indul el az ember. A harmadik meg az, hogy szerintem csak nagyon ritkán működik az együtt-futás valakivel, mert különböző sebességen és távon érezzük jól magunkat és más a kondink is, ezeket nehéz összehangolni.
Most épp az van, hogy van egy barátnőm, aki a köröm egy részére becsatlakozik, ha rácsörgök és épp ráér, van egy osztálytárs-anyuka, aki már többször eljött a hosszú erdei futásra és van egy ovistárs-anyuka, akivel már egyszer(!) voltunk a Kopaszin... (a Kopaszi azért jó, mert kis kör, nem kell egy tempóban, sem ugyanannyit futni). És rajta keresztül arra is rájöttem, hogy egyáltalán nem evidens, hogy a pasik támogatják nőiket abban, hogy esténként futni menjenek és ezen nehezen teszem túl magam... Néha Gábor is kevésbé lelkes, hogy megyek, főleg, ha túl sokáig szervezem, de az sose merült fel, hogy ne menjek (konkrétan megmondva vagy érzelmi zsarolással), meg hát ez valahogy evidens minálunk, hogy ez mindenkinek jó. Gábor szerint például sokkal jobb fej vagyok futás után... Szerintem is, valószínűleg már rég megkattantam volna futás nélkül:)
És a nosztalgia meg úgy jön ide, hogy hétvégén (35 fokban) felfutottam a Hármashatár hegyre, ahol - bár mostanában futkorászom errefelé - kb. 7 éve jártam utoljára. Ez Dorka előtt és még utána is egy rövid ideig a szokvány futóköröm volt, úgyhogy érdekes volt rácsodálkozni, hogy mennyire ismerős szinte minden métere:)
Most épp az van, hogy van egy barátnőm, aki a köröm egy részére becsatlakozik, ha rácsörgök és épp ráér, van egy osztálytárs-anyuka, aki már többször eljött a hosszú erdei futásra és van egy ovistárs-anyuka, akivel már egyszer(!) voltunk a Kopaszin... (a Kopaszi azért jó, mert kis kör, nem kell egy tempóban, sem ugyanannyit futni). És rajta keresztül arra is rájöttem, hogy egyáltalán nem evidens, hogy a pasik támogatják nőiket abban, hogy esténként futni menjenek és ezen nehezen teszem túl magam... Néha Gábor is kevésbé lelkes, hogy megyek, főleg, ha túl sokáig szervezem, de az sose merült fel, hogy ne menjek (konkrétan megmondva vagy érzelmi zsarolással), meg hát ez valahogy evidens minálunk, hogy ez mindenkinek jó. Gábor szerint például sokkal jobb fej vagyok futás után... Szerintem is, valószínűleg már rég megkattantam volna futás nélkül:)
És a nosztalgia meg úgy jön ide, hogy hétvégén (35 fokban) felfutottam a Hármashatár hegyre, ahol - bár mostanában futkorászom errefelé - kb. 7 éve jártam utoljára. Ez Dorka előtt és még utána is egy rövid ideig a szokvány futóköröm volt, úgyhogy érdekes volt rácsodálkozni, hogy mennyire ismerős szinte minden métere:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése