megkönyörült rajtunk és végre elkezdett járni...
Nem gondoltam, hogy ilyen kaland lesz a dologból, meg az is nagy kérdőjel bennem, hogy mi lett volna, ha nem viszem egy évesen ide meg oda, hogy valami nem oké...
A semmi-pénzért-meg-nem-próbálja fázisból július végére lett egy-két lépés, augusztus elejére pedig már öt. Örültünk nagyon, hogy sínen vagyunk, elmentünk nyaralni, ott visszatértünk a mászáshoz, lépni meg se próbált, kézen fogva viszont szívesen sétálgatott. A nyaralás után még mindig semmi, aztán egyszer megfeledkezett magáról és kiderült, tud ő csak nem akar. Ettől megkönnyebbültünk némileg, ő meg tőlünk könnyebbült meg és elkezdett végre járni. Éljen.
Az látszik, hogy már régóta készült a dologra, mert rögtön küszöböt átlép és lépcsőn is váltott lábbal próbálkozik, szóval pontosan tudja egy ideje, hogy mi a dolga (mi pedig tudjuk egy ideje, hogy tudja:))
Nagyon édes egyébként, annyira jó ezt átélni újra meg azt is, hogy egyik napról a másikra mintha feleszmélne és körülnézne kérdőn, hol is vagyok és hogy kerültem ide? És feltűnik neki, hogy a rácsvédőn, amit születése óta néz, kutyák vannak, a pelenkázón meg macik, és a könyvben meg autók és motorok és állatok meg még mennyi minden... és azóta nem is nagyon tud betelni vele, főleg a könyvekkel. És nagy lelkesen bohóckodik a tesóival, és megért egyszerűbb dolgokat, például "ezt vidd be Barnusnak, az ágyában fekszik, és add oda neki" aztán a sikernek együtt örül Barnus és Marci...
Esténként most már ő is hallgatja a mesét (vagy nem), aztán pedig az ágya mellett a kis széken kell üldögélnie valamelyikünknek, amíg elalszik. Ha elhagyjuk az őrhelyet, akkor felpattan, a kisszékre mutogat, öö felkiáltások kíséretében, ellentmondást nem tűrően... Ilyenkor szoktam neki mondani, hogy jó, leülök, de ő meg feküdjön le, akkor hasra vágja magát (aztán még feláll néhányszor Barnusnak integetni) és elkezdi az álomba ringató vergődését...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése