Sárgulok...

Gábor Barcelona utcáin sétál, este borkóstolóra (meg sajt és sonka, mint megtudtam) és vacsizni megy, éjjel egyedül alszik a szállodai szobájában... Nem mondhatnám, hogy nem vagyok picit irigy.

Dilemma

Kimenni a kertbe és aztán kábé mindenre* azt mondani, hogy ezt most nem szabad vagy inkább bent maradni. Ez itt a kérdés most...


* biciklizni, rollerezni, fára mászni, futkározni, focizni

Itthon

Hétfőn hazajöttek a fiúk (és Gábor már el is repült), Barnus egyelőre szobafogságban, mert egy csomó mindent nem kellene csinálnia, úgy mint mászóka, bringa, szaladgálás, elesés... Oviba se megy még jövő héten se. Ma délután kimerészkedünk, meglátjuk, be bír-e tartani ennyi szabályt vagy további szobafogság lesz...

Nagyon cuki, eddig nagyon jól bírja a dolgot, csak az zavarja, hogy állandóan kísérgetnénk pisilni, hogy mi a helyzet, úgyhogy nem kísérgetjük. 

Marci tegnap óta van jobban, de éjszaka azért még bulizott... Ő a rekorder, egy hétig tartott az oltás utáni vergődés, láz és nemalvás...

Még mindig...

Az egyik még mindig kikötve, a hátán, a másik még mindig lázas, nyűgős, alig alvós. Most épp Gábor is lebetegedett, én meg már nagyon elfáradtam. Marci rosszul viseli, hogy mindig otthagyom valakire, Barnus mondogatja, hogy aludjak ott vele most már én... Erre még sor is kerülhet, mert Gábor szerda hajnalban elrepül, de nagyon remélem, addigra Barnus hazajöhet. Ha nem, akkor kell találnom valakit, aki bevállalja Marcit éjszakára, hát szerintem nem lesz nagy tolongás... 

Dorkának már nagyon hiányzik az apukája (azt kérdezte tőlem, vajon emiatt lehet, hogy olyan rosszkedvű esténként), a nagyobbik öccse talán kevésbé:) Gondolom Marcinak is hiányoznak, csak ő még nem tudja kifejezni, bár lefekvéskor mindig mutogat szemrehányón Barnus ágyára, hogy az meg miért üres?

Hát így.

Csapó 2

Barnust szerdán újra megműtötték, úgyhogy ismét a kórház vendégszeretetét élvezi apukájával... Tapasztalt, öreg motorosként fekszik újra a hátán, kikötve "pár napig", azaz nem tudjuk meddig. Profin eszik fekve, meg úgy mindenben látszik, hogy már nem először csinálja. És vajon utoljára-e? Ez a nagy kérdés bennünk, a következő fél évben bármi lehet...

Tegnap nagyon együttműködő volt, ma eléggé nehezen bírtunk vele, hullámzó a dolog. 

Közben Marci lázas, már kedd óta hol jobban, hol kevésbé, nem sikerült túl jól az oltás időzítése... Közben fogzik is. Szarul alszik nagyon. Nekem már borzasztóan hiányzik egy teljes éjszaka, mondtam már? 

Dorka velem alszik, mint a múltkor, még az se zavarja, hogy valamikor az éjszaka folyamán a vergődő és síró öccse beköltözik közénk. Ma mondjuk a Fanniéknál alszik, hogy kipihenje magát:) Nagyon üres a lakás így, meg csendes. De nem baj, majd éjszaka bulizunk...

A 16 hónaposunk

megkönyörült rajtunk és végre elkezdett járni...

Nem gondoltam, hogy ilyen kaland lesz a dologból, meg az is nagy kérdőjel bennem, hogy mi lett volna, ha nem viszem egy évesen ide meg oda, hogy valami nem oké... 

A semmi-pénzért-meg-nem-próbálja fázisból július végére lett egy-két lépés, augusztus elejére pedig már öt. Örültünk nagyon, hogy sínen vagyunk, elmentünk nyaralni, ott visszatértünk a mászáshoz, lépni meg se próbált, kézen fogva viszont szívesen sétálgatott. A nyaralás után még mindig semmi, aztán egyszer megfeledkezett magáról és kiderült, tud ő csak nem akar. Ettől megkönnyebbültünk némileg, ő meg tőlünk könnyebbült meg és elkezdett végre járni. Éljen.

Az látszik, hogy már régóta készült a dologra, mert rögtön küszöböt átlép és lépcsőn is váltott lábbal próbálkozik, szóval pontosan tudja egy ideje, hogy mi a dolga (mi pedig tudjuk egy ideje, hogy tudja:))

Nagyon édes egyébként, annyira jó ezt átélni újra meg azt is, hogy egyik napról a másikra mintha feleszmélne és körülnézne kérdőn, hol is vagyok és hogy kerültem ide? És feltűnik neki, hogy a rácsvédőn, amit születése óta néz, kutyák vannak, a pelenkázón meg macik, és a könyvben meg autók és motorok és állatok meg még mennyi minden... és azóta nem is nagyon tud betelni vele, főleg a könyvekkel. És nagy lelkesen bohóckodik a tesóival, és megért egyszerűbb dolgokat, például "ezt vidd be Barnusnak, az ágyában fekszik, és add oda neki" aztán a sikernek együtt örül Barnus és Marci...

Esténként most már ő is hallgatja a mesét (vagy nem), aztán pedig az ágya mellett a kis széken kell üldögélnie valamelyikünknek, amíg elalszik. Ha elhagyjuk az őrhelyet, akkor felpattan, a kisszékre mutogat, öö felkiáltások kíséretében, ellentmondást nem tűrően... Ilyenkor szoktam neki mondani, hogy jó, leülök, de ő meg feküdjön le, akkor hasra vágja magát (aztán még feláll néhányszor Barnusnak integetni) és elkezdi az álomba ringató vergődését... 

Amik lemaradtak

Csomó mindennel el vagyok maradva (legfőképp nem írtam meg végül a harmadik szülést se, pedig lassan ideje lenne...), ilyenek például:

a búcsú a szoptatástól, ezúttal végleg, bár Marci még elnyammogott volna egy darabig és még egy darabig én is bírtam volna, de nagyon féltem a 16 hónapos kor átlépésétől, amikortól napról-napra tudatosabb egy gyerek és sokkal nehezebb neki nemet mondani... A póló-huzigáló, cici-követelő szoptatást pedig nem akartam most se kipróbálni... Mondjuk Gábor eléggé odatette magát, nélküle valószínűleg beadtam volna a derekam, főleg hajnalban, amikor hiányzott Marcinak a szokásos hajnali elfoglaltsága, jó két hétig nem is volt hajlandó közénk jönni az ágyba reggelente, de most már azt hiszem, túl van a dolgon. Meg én is. 27 hónap terhesség és 44 hónap szoptatás után a testem újra az enyém. És ez remélem még sokáig így is marad:)

Marci időközben 16 hónapos lett és valóban kinyílt a világra. Erről majd írok hosszabban, meg a járásról is...

A blogom meg közben 3 éves lett, egyelőre jól tartja magát, szeretem írni, szeretem olvasni, néha visszaolvasom csak úgy random, néha az egy-két-három évvel ezelőtti életünket olvasgatom, vagy azt, hogy mit csinált Barnus annyi idősen mint most Marci, miben volt más... 

Futás folyományai meg egy kis futó-nosztalgia

A legjobb folyomány, hogy a tegnapi évnyitón kaptam néhány bókot:)

De igazából nem erről akartam írni, hanem arról, milyen érdekes dolgokkal szembesülök, mikor az emberek meghallják, hogy futok. Január óta már rengetegen mondták, hogy jönnének velem. Ugyanez volt egyébként, amikor tavaly nyáron biciklizni jártam. Ilyenkor nem nagyon tudom, mit mondjak, mert egyrészt sokszor akkor megyek futni, amikor tudok, mert például hazaér Gábor és még belefér, vagy erre van dolga anyósoméknak és felajánlják, szóval ez nehezen tervezhető. A másik meg, hogy sose tudom, az illető mennyire gondolja komolyan. Nekem is volt és még biztos lesz is olyan időszakom, amikor nagyon akartam, de nem csináltam. Nem tudom, mitől függ, mitől indul el az ember. A harmadik meg az, hogy szerintem csak nagyon ritkán működik az együtt-futás valakivel, mert különböző sebességen és távon érezzük jól magunkat és más a kondink is, ezeket nehéz összehangolni.
Most épp az van, hogy van egy barátnőm, aki a köröm egy részére becsatlakozik, ha rácsörgök és épp ráér, van egy osztálytárs-anyuka, aki már többször eljött a hosszú erdei futásra és van egy ovistárs-anyuka, akivel már egyszer(!) voltunk a Kopaszin... (a Kopaszi azért jó, mert kis kör, nem kell egy tempóban, sem ugyanannyit futni). És rajta keresztül arra is rájöttem, hogy egyáltalán nem evidens, hogy a pasik támogatják nőiket abban, hogy esténként futni menjenek és ezen nehezen teszem túl magam... Néha Gábor is kevésbé lelkes, hogy megyek, főleg, ha túl sokáig szervezem, de az sose merült fel, hogy ne menjek (konkrétan megmondva vagy érzelmi zsarolással), meg hát ez valahogy evidens minálunk, hogy ez mindenkinek jó. Gábor szerint például sokkal jobb fej vagyok futás után... Szerintem is, valószínűleg már rég megkattantam volna futás nélkül:)

És a nosztalgia meg úgy jön ide, hogy hétvégén (35 fokban) felfutottam a Hármashatár hegyre, ahol - bár mostanában futkorászom errefelé - kb. 7 éve jártam utoljára. Ez Dorka előtt és még utána is egy rövid ideig a szokvány futóköröm volt, úgyhogy érdekes volt rácsodálkozni, hogy mennyire ismerős szinte minden métere:)