Péntekeink

Mostanában Barnus nem szereti az ovit (majd írok még erről), úgyhogy pénteken már mindig itthon van (és még más napokon is néha), én meg, mivel borzasztóan unom már a játszóterünket, főleg a délelőtti üres kongását, igyekszem kitalálni valamit, ami két fiúval kivitelezhető, bkv-val vagy bicajjal elérhető és az ebéd utáni alvással összeegyeztethető. Mondjuk nem sok ilyen ötletem van...

Amikor a Várban volt a játék Dorka osztályának, akkor kitaláltam, hogy ez milyen jó program lenne Barnussal... Múlt pénteken nekiindultunk hát, mert Barnus teljesen odavolt az ötlettől. Marci a hátamon jött, nem mondom, voltak kétségeim, mennyire jó ötlet ez... Szuperjó volt:)

Barnus nagyon együttműködő és jókedvű volt végig az úton, cipelte a cuccok egy részét a hátizsákjában, a siklós néni úgy tett, mintha Barnus még nem lenne 3 (pedig ötnek néz ki) és csak egy jegyet adott, a japán turisták imádták a gyerekeim, Barnus meg imádta a katonákat, rendőröket, a kardjukat (ami gumibot) és a pisztolyukat, a kilátást a Dunára a hajókkal, meg a Mátyás kutat a lelőtt szarvassal. De azért főleg a katonákat:) A katonás képet is ő készítette, mialatt ott üldögéltünk a fűben és néztük a mozdulatlan katonákat...

Ma meg csak a Bikás dombig jutottunk, bicajjal, ahova az utóbbi időben leginkább azért mentünk, hogy én fussak a körön, így amikor Barnus meglátta a futókört, mondta is, hogy milyen kár, hogy nem vittem futóruhát:) 

Melinda barátnőm a közelben lakik, de persze nem jutottam odáig, hogy szóljak neki, viszont ő meg pont telefonált, úgyhogy összefutottunk és együtt kóboroltunk a parkban. Mondanom se kell, hogy a Marcinál 3 hónappal fiatalabb kisfia mind fogban, mind járásban lekörözött, ami nem baj, csak szoknom kell az élményt újra (asszem erről is írok majd). Aztán Barnus esett egy nagyot a bringával, onnantól krízishelyzet volt és nagyon jól jött, hogy nem egyedül vagyok a fiúkkal. Szomorú, sérült Barnusom így festett:

Az esés után már csak pillanatokra nyerte vissza jókedvét, a beszélgetésünk fő témája az volt, hogy ő nem bír hazabiciklizni én meg mondtam, hogy pedig muszáj lesz:) Beültünk a Montázsba egy kávéra, közben Marci a kanapén szunyált:

Aztán mikor már mindketten a kanapén pihentek, úgy döntöttem, hogy inkább hazaindulunk. 

Barnus persze haza bírt tekerni, útközben vigasztaló málnát is vettünk. A délutáni alvás szerencsére továbbra is jól megy neki és ébredés után már alig-alig sántikált. Sok-sok ilyen együttlétre lenne szükségünk (legalább néha Marci nélkül), mindkettőnknek (és a kettősünknek) nagyon jót tenne...