A 14 hónapos Marci

az idegeinken táncol ezzel a nem-elindulással:)

Emlékszem, Barnussal is volt ez az időszak, hogy már mindenki futott az egyidősek közül, aztán elkezdtek szaladni a fiatalabbak is, mi meg vártuk nagyon, hogy most már ő is... most ugyanez van Marcinál is. Már a dévényessel is nevetünk kínunkban, hogy Marci már teljesen készen áll a dologra, de nagyon nem nyitott rá... úgyhogy várjuk, hogy megjöjjön a kedve, addig meg maradnak a fekete és összekarcolt térdek, a szakadó gatyák és a rengeteg kosz, amit mászás közben összeszed... Őt mondjuk mindez nem zavarja a felfedezésben, minden terepen lelkesen mászik, sokszor nézni is fáj. Úgy tűnik, ő már csak egy ilyen biztonsági játékos, nem kockáztat a bizonytalanra:) Itthon már hajlandó pár lépést megtenni a tolival, de kapaszkodó nélkül meg se próbálja, akármennyire csalogatjuk. Viszont már a második olyan gyerekem, aki előbb kergeti a labdát, mint hogy járni tudna... Barnusnak focistárs készülődik:)

Egy koszos boldog gyerek Barnus ovis-iker-barátainak a kertjében...

Harmadik évvége

Megint eltelt egy tanév, Dorka már kijárta a suli felét...

Az utolsó tanítási napon megtartottuk Dorka zsúrját (így legalább lehetett parfétortája, ami februárban nem játszik), a barátnőjével együtt, bowlingozás és kerti parti volt a terv, amit csak a zsúr vége előtt negyed órával érkező felhőszakadás borított meg egy picit, mert így kénytelenek voltunk felmenekülni a lakásba az utolsó percekre... jó buli volt még ezzel együtt is, és nagyon jó fejek a lányok, tök jó így elvegyülni köztük és belehallgatni, miről beszélgetnek, (veszekednek:)), miken nevetgélnek. Az is nagyon tetszett, hogy az első adag lány majdnem fél órát várt a bowling-teremben a második szállítmányra, de addig nem kezdték el a játékot...

Nagyon szereti ő is meg mi is ezt az iskolát és az új tanítónénink egy főnyeremény:) Így a mostani évzáró buli (ezúttal a Tranzitban) könnyek nélkül telt. Tanítónénik kaptak ajándékot, Dorka bandázott a barátnőivel, Barnus a tesóikkal, Marci négykézláb felfedezett, mi meg fröccsöztünk. Aztán 9 körül Marci elaludt Gábor hátán, 10 körül Barnus is a babakocsiban, úgyhogy 11 körül fejeztük be a bulizást... Felemlegettük Dorkával, mennyit sírt tavaly hazafelé úton (a buszon még egy osztálytársával együtt) és élveztük, hogy most meg csicsergő jókedve van...

Péntekeink

Mostanában Barnus nem szereti az ovit (majd írok még erről), úgyhogy pénteken már mindig itthon van (és még más napokon is néha), én meg, mivel borzasztóan unom már a játszóterünket, főleg a délelőtti üres kongását, igyekszem kitalálni valamit, ami két fiúval kivitelezhető, bkv-val vagy bicajjal elérhető és az ebéd utáni alvással összeegyeztethető. Mondjuk nem sok ilyen ötletem van...

Amikor a Várban volt a játék Dorka osztályának, akkor kitaláltam, hogy ez milyen jó program lenne Barnussal... Múlt pénteken nekiindultunk hát, mert Barnus teljesen odavolt az ötlettől. Marci a hátamon jött, nem mondom, voltak kétségeim, mennyire jó ötlet ez... Szuperjó volt:)

Barnus nagyon együttműködő és jókedvű volt végig az úton, cipelte a cuccok egy részét a hátizsákjában, a siklós néni úgy tett, mintha Barnus még nem lenne 3 (pedig ötnek néz ki) és csak egy jegyet adott, a japán turisták imádták a gyerekeim, Barnus meg imádta a katonákat, rendőröket, a kardjukat (ami gumibot) és a pisztolyukat, a kilátást a Dunára a hajókkal, meg a Mátyás kutat a lelőtt szarvassal. De azért főleg a katonákat:) A katonás képet is ő készítette, mialatt ott üldögéltünk a fűben és néztük a mozdulatlan katonákat...

Ma meg csak a Bikás dombig jutottunk, bicajjal, ahova az utóbbi időben leginkább azért mentünk, hogy én fussak a körön, így amikor Barnus meglátta a futókört, mondta is, hogy milyen kár, hogy nem vittem futóruhát:) 

Melinda barátnőm a közelben lakik, de persze nem jutottam odáig, hogy szóljak neki, viszont ő meg pont telefonált, úgyhogy összefutottunk és együtt kóboroltunk a parkban. Mondanom se kell, hogy a Marcinál 3 hónappal fiatalabb kisfia mind fogban, mind járásban lekörözött, ami nem baj, csak szoknom kell az élményt újra (asszem erről is írok majd). Aztán Barnus esett egy nagyot a bringával, onnantól krízishelyzet volt és nagyon jól jött, hogy nem egyedül vagyok a fiúkkal. Szomorú, sérült Barnusom így festett:

Az esés után már csak pillanatokra nyerte vissza jókedvét, a beszélgetésünk fő témája az volt, hogy ő nem bír hazabiciklizni én meg mondtam, hogy pedig muszáj lesz:) Beültünk a Montázsba egy kávéra, közben Marci a kanapén szunyált:

Aztán mikor már mindketten a kanapén pihentek, úgy döntöttem, hogy inkább hazaindulunk. 

Barnus persze haza bírt tekerni, útközben vigasztaló málnát is vettünk. A délutáni alvás szerencsére továbbra is jól megy neki és ébredés után már alig-alig sántikált. Sok-sok ilyen együttlétre lenne szükségünk (legalább néha Marci nélkül), mindkettőnknek (és a kettősünknek) nagyon jót tenne...

Futkározások

Általában elég uncsi helyen futok, de ha véletlenül mégsem, akkor néha fényképezek. Na nem mintha ezek irtó izgalmas helyek lennének, de egy fokkal szebbek és én örülök nekik:))

Ez például az üres Balatonpart májusban, amikor épp nem volt strandidő...

Ez meg a Melange futáson, a Vitorlázó reptérnél, mint megtudtam, ez a Vöröskő. Ez június eleje, kánikula, reggel fél 9 körül:

Ez meg a most hétvégi futásom, szintén az erdőben, csak most délben, szuper futós időjárási viszonyoknál:)

Az a pici dombocska az utolsó képen, amire vezet fel az út, az a Vöröskő, oda akartam kilyukadni, de nem egészen sikerült:)

Itt a nyár

Van cseresznye:

Van kertészkedés az oviban 35 fokban:

Van szúnyog:

Vannak koncertek:

Van az a bizonyos első nap itthon:)) megünnepelve dunaparti lángossal:

Újra van Siófok is:

És még csak most kezdődött...

Dorka dolgai számosak

A tanév vége mindig jó sűrű időszak, ajándék készül a tanítónéniknek, táborok és nyári programok szerveződnek, maradék szülinapi bulik kerülnek megtartásra, Szülők-napjára előadás készül, erdei iskolába mennek és ez még mind semmi: némely elvetemült szülő Budai vár megismerő kincskereső játékot szervez az egész osztálynak. Ez történt Dorkáék osztályával, kicsit több, mint egy hónapig tartott a szervezés (amiből Gábor persze kivette a részét, mert imádja az ilyesmit) és végül tegnap jött el a napja...

Szülők napi előadás a Szeleburdi család alapján:

A játék, amiben bejártuk a Budai várat, az osztályteremben kezdődött, ahol minden csapatnak ki kellett találni, hogy mivel mennek és hány megállót:

Itt már a helyszínen vagyunk, a következő állomást keresve:

A Mátyás kútnál állatlábakat számoltak:

Majd miután mindent megtudtunk Savoyai Eugene-ről, a siklóról, a Várszínházról és a Sándor Palotáról, a labirintusban kiszámolták, mennyiért mehetnénk be, a Mátyás templomnál turistákat szólítottak le és a makettet fogdosták, azon tűnődünk épp, hogy merre tovább (és merre lehet egy wc):

Még egy kis lépcsőszámolás a Halászbástyánál:

Az utolsó állomás egy játszótér, ahol telefonálniuk kellett a megfejtett telefonszámra, és végül együtt eljutottak a Rumini játszótérre, ahol a kincsesláda lapult:

Már csak a lakat kódja hiányzik:)

Futok, fogyok, kimozdulok és újra embernek érzem magam...

Múlt héten kétszer is voltam kimenőn, úgy alakult, hogy hétfőn is a Pagonyban, meg pénteken is a Pagonyban, ami nem baj, mert jó hely és biciklis távolságra van. Ja, és előtte héten meg Quimbyn voltunk Dorkával hármasban. Szegény Marci kezdi megszokni, hogy néha elmarad az esti anyatej-adag. Pénteken is így járt, mert a Pagony előtt szabadulós játékon voltunk (Dorka és az unokatesója is, nagyon jó csapat voltunk) és onnan mentem bubival a Szent Gellért térre. Nagyon jó volt a Duna mellett biciklizni és a bubi kényelmes, ha nem sietsz sehova:)

És miután így kibuliztam magam, szombat reggel 8-kor a Fenyőgyöngye parkolóban kezdtem a napot vadidegen futókkal. Nehéz volt rávenni magam, egyrészt a táv miatt (10 km-nek hirdetve, végül "csak" 9,15 lett), másrészt mert senkit nem ismertem és harmadrészt, mert ahogy sejtettem, én voltam a leglassabb, de tartották a szavukat és bevártak mindenhol, a sereghajtó tartotta bennem a lelket és a végére egy másik lány is hozzálassult a mi tempónkhoz. Tök jó helyeken jártunk, én azt hittem, ismerem ezt az erdőt...

Így már egészen más fényben látom ezt a tavaszt... jó tudom, azóta már nyár:))

Önálló pici nagyfiam...

Hétvégén lakóparki gyereknap volt nálunk és arra lettünk figyelmesek, hogy Barnust sose látjuk. Kellett neki az elején egy kis idő, hogy megértse, a játékos állomásokon történő feladat-teljesítésért játékpénzt kap, amit a légvárban vagy a büfében tud felhasználni. De amint ez ment neki, onnantól intézett magának mindent, pénzt, abból légvárat, kaját, sőt a bohóctól lufikardot is. Az is tipikus Barnus, hogy a büféasztal roskadozott az édességtől, ő pedig cseresznyét és kölesgolyót vett... 

Mindehhez még nincs négy éves. Mondjuk nagyon szeretne már annyi lenni, mindig megsértődik, amikor elmagyarázzuk neki, hogy attól, hogy nagyon szeretne, még nem lesz négy éves. Mindenesetre önállóságra nem kell biztatni. Imádnivaló egy pasi:))

Óvónéniknek receptes könyv készül, ahhoz készült ez a fotó:

Így is lehet homokozni

Marci fogfájós időszakában nem szeret túl messzire eltávolodni tőlem, így inkább nem ült be a homokozóba (meg hát bemászni is lusta sokszor), de azért persze csábította a selymes homok, így aztán kintről homokozott. Jó mókának tűnik így is:

A képeken szerencsére nem annyira látszik, hogy közben tele a szája homokkal, még nagyobb szerencse mindenkinek, hogy a fogai között recsegő homok hangja se hallatszik. Én attól legszívesebben a világból kiszaladnék:)