Barnus, a nagytesó

Nem mondom, hogy Barnus mindig szeretetteljes odafordulással van az öccse iránt (főleg, mióta Marci oda mászik ahol ő játszik és kedvenc elfoglaltsága a szétszedés és lerombolás), de ez teljesen érthető is. Szerencsére nagyon gyakran előfordul az is, hogy Barnus az öccse irányába gondoskodó, szórakoztató vagy szeretgető viselkedést mutat.

Kedvenc elfoglaltságuk a kanapén kergetőzés, ezt mindketten nagyon élvezik, Marci még hanyatt is dobálja magát a bátyja kedvéért, csak győzzem elkapni. Labdázni is szoktak egymással. Az oviban Barnus mindenkinek megmutogatja az öccsét, büszkén feszít mellette, amikor az óvónéni kölcsönkéri és beviszi a csoportba Marcit. De a legaranyosabb talán az, amikor Barnus meghallja, hogy Marcival küzdök a pelenkázón (mert Marciból igazi keljfeljancsi lett, ha pelenkázásról van szó) és elszalad, hogy hozzon valamit, ami leköti és ráadásul tényleg olyat hoz, ami leköti és háton fekve tartja egy ideig, majd, ha már úgyis ott van, Barnus ruhát is választ az öccsének (imád ruhát választani mindenkinek, és Marci még hagyja is), majd leellenőrzi, hogy minden megfelelő-e az öccsén és közli, hogy az a nyálkendő, amit ráadtam, nem jó, mert tépőzáras és Marci letépi, adjak rá patentosat. És történetesen ebben is igaza van, még Marci szokásait is ismeri:)

Írjak vagy olvassak

Valami gyes-neurózis féleség ért utol engemet, ezért jött elő a munka téma is meg ez a helperes dolog... És ennek tudom be azt is, hogy elkezdtem megint olvasni (jó, nem hagytam abba sose, csak hosszú szüneteket tartottam) és a mostani könyvem (Sue Townsend írta, aki a 13 és 3/4 éves Adrian Mole naplóját is) nagyon izgalmas, szóval a rövid énidőmben, ami Marci rövid alvásidejének egy rövid része*, a blogírás és az olvasás között vívódok. És hát a posztok mennyiségén látszik, ki áll nyerésre...

*nemrég hallottam valakitől, hogy ő csak akkor olvas, ha nem szakíthatják félbe közben, hanem ő dönti el, mikor hagyja abba... volt idő, mikor én is így olvastam, hát, nem mostanában volt. És ilyen luxusra szerintem még 10-15 évet várnom kell, úgyhogy inkább olvasok addig félbeszakítósan.

Színházas hétvége

A szombati darab, a Trollgyerek, amit Dorkával láttam (meg az osztálytársaival és szüleikkel) nagyon kemény volt, szerintem nem igazán a gyerekeknek szólt... Nagyon jól leképezte azt, hogy mi történik a házassággal, az anyával és az apával, a barátaikkal és ismerőseikkel, amikor fogyatékos gyerek kerül a családba. Annyira jól, hogy amikor elmeséltem egy fogyatékos gyereket nevelő anyukának, elsírta magát a történeten... A darabban volt valami tanulságféle és feloldozásféle, de az életben ez azon helyzetek egyike, amikor nincs tanulság és nincs feloldozás, szóval a darab végén is hamis volt...Hogy Dorkára hogyan hatott, azt sajnos nem sikerült megtudnom...

A vasárnapi a lájtos, 3éves kortól ajánlott Misi mókus volt, nem annyira tetszett. De megint jó volt Barnussal kettesben, a buszozást is nagyon élvezte, meg a darabból is értett sokmindent, nevetett is, kérdezgetett, de az idő nagy részében hozzám bújva cumizott. Mondjuk ezt annyira nem bántam:)) A Boribon jobban tetszett mindkettőnknek, de a színházzal érdemes próbálkozni, Barnus vevő rá...

Helyzet

Sok minden van most, nem is tudom, miről írjak. Dorka szülinapja, amit még mindig nem ünnepeltünk meg, ő közben síelt is, Barnusnak volt farsang, pöttyös polipnak öltözött, de új szokás szerint félős nyusziként viselkedett...

Én kalóriát számolok és lelkesen futok, kivéve, ha lebetegszem, mint februárban már másodszor (valahogy ezt a duplázást minden februárban előadom, emlékeim szerint). Piszkálgat a munka ügy időről-időre, de kedélyállapotomnak nem tesz jót.

Marci volt ma babalaborban, 10 hónapos matekvizsgálaton:) Nem igazán hozta lázba a téma...

Hétvégén kétszer megyünk színházba, egyik nap egyik gyerekkel majd másnap másik gyerekkel. 

Megyek mindjárt begyűjtő körútra, arra a 11 lépésesre, csak most még jó szarul is vagyok hozzá...

Tavaszváró

Két gyerek begyűjtése télvíz idején:

1. Marci babakocsis zsákját átrakom az erkélyen lévő, alvásra használt babakocsiból a menős babakocsiba, miközben ő a folyosó visszhang-kapacitását próbálgatja irtó hangosan.

2. Marcit beöltöztetem (mellény, sál, sapka, zokni, anorák), belerakom a babakocsiba, míg ő folytatja a koncertet.

3. Villámgyorsan felöltözöm, hogy ne süljön meg Marci.

4. Odaérek az oviba, Marcit kiveszem a babakocsiból, be az oviba, ahol kb. 30 fok van, tehát levetkőztetem félig, meg magamat is.

5. Míg Barnust kergetem, öltöztetem, anyukákkal és óvónőkkel eszmét cserélek, Marci kolbászol a koszos földön, félig levett anorákban.

6. Félig felöltözött gyerekekkel elindulok kifelé, Marcira is és Barnusra is ráadom a sapka, sál, kabát/anorák, nagy hidegben kesztyű kombinációt - mindezt sokszor egy kézzel, mert Marcit tartom, majd én is felöltözök. Marcit bekötöm a babakocsiba. Eddigre kb. ötször már tuti leizzadtam. A hatodik akkor jön, amikor vissza kell menni Barnus kutyájáért.

7. Kellemes séta az oviból a suliba, beszélgetés - vagy rossz esetben Barnus rohangál, hülyéskedik, hisztizik, ennek esélye hatványozódik, ha velünk tart valamelyik ovistársa...

8. Suliba be, Barnus nagyrészt magától levetkőzik, Marcit babakocsiból kiveszem, levetkőztetem félig, majd magamat is félig, felmegyünk az emeletre.

9. Marcival a kezemben próbálom szemmel tartani Barnust, aki a suliban nagyon felélénkül, miközben Dorkának esze ágában sincs készülődni. Néha megszán egy anyuka vagy apuka és elkéri Marcit, akit itt nem szokam lerakni, mert túl nagy a jövés-menés. Marci vagy hajlandó más kezébe átmenni vagy mostanában inkább nem.

10. Mikor végre nagy nehezen Dorka összeszedi magát (már az oviban is rekord lassú volt ilyenkor, ez nem sokat változott), lemegyünk, Marcit felöltöztetem, babakocsiba be, Barnust felöltöztetem, aztán magamat is, és már indulhatunk is haza...

11. Itthon, miután minden ruhadarabot (kb. 30 darab) a helyére pakoltam, lerogyok. Barnus kitalálja, hogy át akar öltözni. Néha Dorka is.

Én már nagyon nagyon várom a tavaszt.

Társasági életünk

Van még egy-kettő régi barátnőm szerencsére, csak sokkal nehézkesebb velük találkozni, mint gyerektelen életemben. Az új barátnőim és ismerőseim a gyerekeimen keresztül vannak, ovistárs szülők, osztálytárs szülők, lakóparki kapcsolatok. Velük sokkal könnyebb a kapcsolattartás, mert a közelemben vannak és hasonló a ritmusunk is. És nagyon szeretem, hogy vannak, és az meg a bónusz, ha a gyerekeink is jól érzik magukat egymással. Persze ez nincs mindig átfedésben, de azért gyakran igen.
Szeretem, hogy ha itt van nálunk Dorka osztálytársa, és aztán itt ragad az anyukája és beszélgetünk, miközben már Barnus is egyre jobban eljátszik az osztálytársak öccseivel vagy a saját korosztályával. És azt is nagyon szeretem, hogy segítünk egymásnak, és ez kölcsönös és ettől sokkal könnyebb elfogadni. Itthon vagyok, ezért a síszünetben jöhet hozzánk dolgozó anyuka lánya, aki, mikor jön a lányáért délután, vigyáz Marcira, hogy ne kelljen kivinnem a szakadó esőbe, amíg begyűjtöm Barnit. Meg felhívhatom, hogy hozzák már el Dorkát a suliból, ha épp itthon vagyok egy-két beteg fiúval. Máskor meg én hozom el Dorka valamely osztálytársát. Délelőttönként átmegyek Marcival a közeli babás anyukákhoz vagy ők jönnek át vagy találkozunk a kertben vagy elmegyünk elintézni ezt-azt, és úgy sokkal vidámabban telik az idő, még ha ugyanazt csináljuk is, mint egyébként egyedül, és csak minden második mondatot tudunk befejezni...
Azt is szeretem, hogy szülői után nem rohan haza mindenki, lehet megbeszélni, átrágni, emészteni, (anyukám szerint persze ez szimpla pletykázás, de ő csak irigykedik:)) vagy épp könnyesre nevetni magunkat azon, hogy ha egyik anyuka reggel pörköltet kíván, akkor nem kéne-e azonnal terhességi tesztet csinálnia... Vacsorázni is járok egy-két-három anyukával, meg az anyakocsma is mindig jó, problémamegoldó, konfliktuskezelő, mégis könnyes-nevetős...

Tegnap valami furcsa volt

amikor indultam gyerekeket begyűjteni Marcival, aztán rájöttem: idén először kellett őket két helyről begyűjteni, eddig valamelyikük mindig itthon volt... Hát persze, hogy tegnap volt az is, hogy telefonált Gábor anyukája, aki a fő besegítőm, hogy mostanában nem tud gyerekezni, felejtsem el egy időre... Lehet, hogy ezért nem haladok semmivel... Persze ezt nem panaszként mondom, de azt hiszem, most már tényleg kellene egy bébiszitter...

Mozgásról és betegségről meg egyebekről

Most a telefonom számolja a futásomat, januárt 21 km-rel zártam. Igazából még nem merek sokat futni, mert ugye van rajtam némi plusz. Itt futok a környéken (aszfalton sajna), néha anyukáméknál a futópadon, tavasszal meg szeretnék visszatérni a futópályára. Két hónap után voltam újra jógázni is kétszer, remélem visszatérnek az unalmas hétköznapok és megengedhetek magamnak ilyesmit. Bringával mentem mindkétszer és azon gondolkodtam, miért gondoltam én régen azt, hogy télen nem lehet bringázni. Tök jó, jógával egybekötve ez két és fél óra mozgás:)

Persze, amikor végre elkezdem embernek érezni magam, mindig kell valami fordulat... Hétvégén anyukáméknál aludtak a gyerekek (mármint a nagyok), tök jó volt, voltunk moziban meg shoppingoltunk is, estére viszont már éreztem, hogy elkapott a takonykór. Hajnal 3kor telefonált anyukám (nem kicsit megijedtünk), hogy Barnusnak nem megy le a láza a lázcsillapító után sem, de aztán szerencsére mégis. Szóval Barnus egy hét ovi után ismét itthon, reggel Marcinak is hőemelkedése volt, én meg bónuszként elég ramatyul vagyok. Ennyit az unalmas hétköznapokról.

Közben lassan beletörődünk, hogy Barnusnak újabb műtétje lesz. Leghamarabb nyáron lehetne, szóval talán inkább kihúzzuk őszig. Nagyon lelkesen ment oviba, szerencsére, intézte a pisiügyeit is ügyesen. Éjszaka pelus nélkül szeret aludni, de nagyon borotvaélen táncolunk, 2-3-4 naponta bepisil, pedig már annyira elfelejtenénk a pelenkát.

Ha minden jól megy, megyünk síelni is, bár ez csak akkor lesz biztos, ha elindultunk, mivel útjára indult az oviban a bárányhimlő...