2014. március 13., csütörtök

Napsütés:))

Jól esett ez a délelőtt, bár annyira tűzött a nap, hogy már a végén kezdett sok lenni. Végül 3 órát voltunk kint, mert Zsuzskáék csak később tudtak csatlakozni, úgyhogy most az ebéd utáni alvás hosszára nem lehet panaszom. Már vasárnap óta az új ágyában alszik éjjelente Barnus, de a délutáni alvást csak ma teszteltük, szerencsére hibátlan:)) 
Az volt a legjobb a délelőttben, hogy csak kb. fél órát kellett mellette állnom, amikor mászókázott (labdával a kezében), amúgy a focipályán kergette a labdát vagy bicikliversenyt rendezett egy kisfiúval, miközben én a padon napoztam:)) Ez talán a legnehezebb ebben a terhességben, hogy az álldogálás annyira nem megy, már kb. a 16. hét óta, hogy az kiborító... Azzal a tapasztalattal lettem ezáltal gazdagabb, hogy milyen sok hely van a városban, főleg télen, ahol nem lehet leülni... De még sokszor két oldalnál hosszabb anyag lefénymásolása vagy egy hagyma megpucolása is kihívást jelent. Még szerencse, hogy az esetek 95 százalékában átadják nekem a helyet a bkv-n, ilyenkor jól jön az óriási hasam:))
Bár tudom, hogy (önszántamból) nem leszek többet terhes, mégis csak azt várom, hogy legyen már vége ennek a terhességnek. Nagyon hiányzik a mozgás, főleg a bicajom... Úgyhogy fussatok és bringázzatok helyettem is, itt a tavasz:))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése