Most úgy írnék valami csúnyát...

de megpróbálom anélkül... A bölcsi mégis bezár, újat keresünk, szegény Barnus csak kapkodja a fejét, hogy mi van, jövő héten kellene beszoktatni valahova, de az ugye munka mellett nem megy, meg még azt sem tudom, hova...

Dorka fitneszén is megy a kavarás, most kitalálta az edzője, hogy másik napokon járjon, mint eddig, tiszta összevisszaság az egész, én meg csak kapkodom a fejem, közben egyik anyuka mondta, hogy a verseny március 29, az már mindjárt itt van és Dorka még semmilyen gyakorlatot nem tanult... És közben Gábor éjfélkor jár haza a munkából, így nem tudunk megbeszélni semmit, csak magamban vergődöm... 

Pedig tök jól sikerült Dorka szülinapja, a zsúr is nagyon jó volt, senki nem volt beteg, és pár óra múlva a farsangon is túl leszünk:)) De mégse kezdhetem a márciust hátradőléssel, meg kisbabával foglalkozással, mert rángatnak az események...

Uff, kipanaszkodtam magam, megyek farsangolni:))

Tesóvárás

Sokan kérdezgetik mostanában, hogy miképp zajlik a tesóvárás a gyerekeimnél. Dorkánál, akárhogy is keresem, nem sok nyomát találom. Néha beleborzong a gondolatba, hogy lesz két öccse - főképp olyankor, mikor a meglévő egy is túl sok neki, de amúgy az az érzésem, hogy ő úgy áll hozzá, hogy ezt már egyszer végigcsinálta, mindent tud a dologról. Ha rajtakap, hogy a hasamat simogatom, megkérdezi, hogy mozog-e, mivel azonban csak ritkán sikerült eddig olyan jól az időzítés, hogy tényleg érezte is, ezért elkönyvelte őt lustának. Én meg átkereteztem ezt a dolgot nyugisnak és mondtam is neki, ők is ilyen nyugisak voltak bent, ezt én jó jelnek tekintem, mert azért az igazán sírós gyerek kategóriát eddig szerencsére nem ismerem és szívesen kihagynám most is:)) Ez biztos hatott valamennyire, mert tegnap Dorka mellém ült és megkérdezte, mennyit sír egy sírós baba... Mondtam neki, hogy sokat. "Például fél éjszaka sír?" Hát igen, valami ilyesmi, de őszintén szólva, azonkívül, hogy tudom, hogy iszonyatosan borzalmasan nehéz egy ilyen babával, elképzelni nem tudom, hogy milyen lehet... 

Barnust sokkal jobban foglalkoztatja a tesóvárás, nagy örömmel készül a tesóra, remélem, nem lesz nagy csalódás neki... Simogatja a hasam, puszilgatja, sokszor emelgeti a pólóm, hogy megnézze, megvan-e még a hasam, kérdezgeti, mikor fog látszani a tesója, illetve most már azt is tudja, hogy tavasszal fog, de arról fogalma sincs, hogy az mikor lesz:)) Néha simogatás közben megkérdezi, hogy "örül a kisbaba, ha simogatom?" vagy ha hozzám bújik, ami a hasam miatt egyre nehezebb, akkor azt kérdezi, hogy a kisbabának nem baj-e. Készül rá, hogy az ágya majd a kisbabáé lesz, mostanában a kinőtt ruháiról vagy az előkerülő kisbabaruhákról is megállapítja, hogy a kistesóé lesz. Ha valami új helyen vagyunk, akkor általában először azzal dicsekszik el, hogy Dorka az ő testvére (erre láthatóan nagyon büszke), majd utána bejelenti azt is, hogy a kistesója anya pocakjában van... Ha megkérdezik tőle, hogy fiú lesz vagy lány, azt válaszolja, hogy sima baba, mint ahogy arra a kérdésre is ez a válasz, hogy mi lesz a neve... Ehhez nagyon is ragaszkodik, talán pont azért, mert érzi, hogy bizony a kistesó nem egy sima baba lesz, hanem sokkal inkább vetélytárs, és az egész ügy nem lesz annyira sima, mint azt szeretné:)) 

8 éves

Dorka a héten 8 éves lett, és bár ő folyamatosan bánkódik rajta, hogy ő a legfiatalabb az osztályban (sokan mostanában töltik a 9-et), én közben próbálom feldolgozni, hogy már 8 éve anyuka vagyok... Múltkor az egyik blogon egy anyuka két pici gyerekkel azt fejtegette, hogy mennyit gondol arra, milyen lenne az élete a gyerekek nélkül, szuper munka, szabadidő, utazás stb. Ennek kapcsán én is megpróbáltam elképzelni, milyen lenne az életem gyerekek nélkül és rá kellett jönnöm, hogy nyolc év túl nagy idő ehhez, fogalmam sincs, hol lennék most nélkülük, de annyira szerencsére nem is érdekel:)) Az is igaz, hogy 8 évvel ezelőtt semmilyen nagy karrierről nem kellett lemondanom, sőt, karrierről még Barnusnál sem, de azt a munkát eléggé sajnáltam/sajnálom, mert azt még csináltam volna és lett is volna hová továbblépnem...

Visszatérve nagylányomra, szerintem ez egy tök jó kor, én legalábbis nagyon szeretem, minden nehézségével együtt, izgalmas váltakozásban a megértő, világ dolgain gondolkodó, empatikus, gondoskodó nagylány és az önző, csak magára gondoló és saját világából ki nem látó gyerek... Szeretem, hogy saját ügyei vannak, próbálja az érdekeit képviselni, dönt az őt érintő dolgokról, szeretem, ha itt vannak a barátnői és teljes egyetértésben elvonulnak játszani, meg azt is szeretem, ha kijönnek hozzám a konyhába beszélgetni és közben elfogy egy tepsi sütemény:)) Azt a bánatát pedig, hogy ő a legfiatalabb az osztályban, sokkal ritkábban emlegeti, mióta mondtam neki, hogy lehetne ő az egyik legidősebb a mostani elsőben... azóta jobban szeret legfiatalabb másodikos lenni:))

Négyesben már megünnepeltük Dorkát, még a szent gyurmalint nem kapta meg, de hétvégére az is tervben van, aztán most hétvégén lesz családi buli (amire még tortát kell sütni), utána hétvégén zsúr (8 meghívottal), mindezt úgy, hogy Dorka köhög és taknyos, a fél osztály hiányzik, mára Barnus is kidőlt, meg persze én is, bár az a legkisebb veszteség:))
Egyik bulin...

Másik bulin...

Mégis miből gondolom...

...hogy könnyebb lesz, amikor a harmadik is kint lesz? Mert nagyon várom már, mint ahogy mindig várom azt is, hogy ezen vagy azon a dolgon túl legyek és mondogatom magamnak, hogy akkor majd könnyebb lesz... Hát dehogy is, micsoda naivitás ez, így két gyerek után ezt már igazán tudhatnám...

Most ugye várom, hogy túl legyünk Dorka szülinapi ünnepségsorozatán, aztán a farsangon, meg hogy már ne dolgozzak, de program és intézendő mindig lesz, a kisbaba előkészületek, orvosi programok, óvodai beiratkozás, Dorka fitneszversenye, ha összejön, a beígért ittalvós buli, hangszerválasztás és zeneiskolai felvételi (amiről még fogalmam sincs, mit takar pontosan), és bár ezek terhesen se könnyűek, de egy pici újszülöttel se lesznek éppen azok:)) Fogalmam sincs, hogy a szülés utáni napokban, hetekben ki fogja összeszedni délutánonként a gyerekeimet, ki viszi Dorkát edzésre, meg ilyenek... Mégis úgy telnek napjaim, hogy ezek a dolgok balladai homályba vesznek, én meg várom a terhesség végét. Persze vannak tiszta pillanataim is, mint ez a bejegyzés is bizonyítja, de előbb-utóbb mindig visszatérek a balladai homályhoz:)) Ideje összeszednem magam, azt hiszem...

Bonyodalmak

A múlt héten volt némi bonyodalom, egyrészt Dorka zsúrja körül, azaz hányan, mikor, hol, itt alszanak-e, persze ebből főként a "kit nem hívunk meg" témakör okozott nekem fejtörést. Mert én már csak ilyen vagyok, mindent túlbonyolítok, nem akarok megbántani senkit, ezért is lesz végül péntek helyett szombaton a zsúr, hogy a nem-meghívottaknak ne kelljen végignézni, ahogy a meghívottak elvonulnak bulizni... A meghívottak listájába pedig kicsit beleavatkoztam, remélem végül is egy vállalható kompromisszum született, ma el is küldtem a meghívókat, hogy ne lehessen tovább variálni. Cserébe ígértem Dorkának egy kislétszámú, ittalvós bulit tavaszra... 

A másik bonyodalom elég rosszul érintett, kedden arra mentem a bölcsibe Barnusért, hogy bezár a bölcsi, mert kevés a gyerek. Eléggé kiakadtam, szerdán egész nap bölcsiket nézegettem (és rájöttem, hogy több bölcsis "protekcióm" is van), mivel csütörtökön indultunk síelni és fogalmam se volt, hogy hazaérésünk után hova teszem Barnust... Meg hát milyen szívás 4 hónapra beszoktatni valahová, meg amúgy is rosszul viselem a búcsúkat, és ez egyszerűen túl gyors volt és felkészületlenül ért. Na végül is a bölcsi maradt, remélem nyárig ez már így is lesz, de nagy bánatunkra a mizériának köszönhetően Barnus legjobb barátja is elment oviba... Őt sokat emlegetjük azóta... 

Én meg épp nem diétázom, pénteken megyek vérvételre, utána eredménytől függetlenül diétázom tovább, és az a furcsa, hogy már várom, hogy visszaálljak, mert sokkal fegyelmezettebb vagyok diétával... A síelésen, mondanom se kell, minden fegyelmezettségem elillant...