Amióta van egy lányom, sűrűn előfordul, hogy visszajönnek a gyerekkori élményeim, hogy ezt én is csináltam vagy ez milyen jó is volt... Például, hogy milyen jó volt állva hintázni vagy bepörgetni a hintát és utána kipörögni. Meg fejjel lefelé lógni a térdhajlattal kapaszkodva. Én is játszottam azt, hogy most külföldiül:)) beszélek és halandzsáztam mindenfélét. Emlékszem milyen jó volt túrni a homokot, cigánykerekezni és kézen állni, állásból hídba menni, én is imádtam kagylózni a felnőttek nagyon fontos beszélgetéseit, pedig sokat nem értettem belőle, szerettem bunkert építeni, eleinte a lakásban, később a szabadban, emlékszem milyen jó érzés volt, mikor unokatesóimmal kitaláltuk, hogy most azonnal feltétlenül szükségünk van egy madzagra/takaróra/kutyafülére, akkor anyukám nekiállt feltúrni a lakást, hogy találjon nekünk (és azért mentünk hozzá, mert unokatesóim anyukája nem állt neki...), hogy mennyire vágytam kutyára (ami végül lett) és macskára (ami sosem lett), mennyire bírtam haragudni az öcsémre és milyen jó volt, mikor azt játszottuk, amit én akartam, milyen jó volt fiú-lány háborúzni és milyen véresen komolyan vettük, mennyire sok fagyit meg bírtam volna enni és milyen hamar elfogyott az a kevés, amit kaptam, hogy milyen jó volt a nagymamámnál lenni betegen, mert lelkesen kényeztetett és meghallgatta a mondanivalómat, hogy milyen nagyon tudtam unatkozni és még ezer ilyen dolog. Vagy például ma este mondta Dorka, hogy milyen furcsa, hogy több milliárd ember van a Földön és mindenkinek más a hangja, de hogy létezhet ennyiféle hang... és elképedtem, mert én meg azon gondolkodtam sokat anno, hogy hogyan tud az arc, amin ugye van két szem, orr meg száj, ilyen sokféle lenni, hogy mindenki másképp néz ki...
.
.
.
és emiatt nem értem, hogy hogy van az, hogy anyukák a szűkebb és tágabb környezetemben rendszeresen megtiltják a legalapvetőbb dolgokat is a gyerekeiknek... ne pörgessék be magukat a hintán, ne hintázzanak állva, ne másszanak fel a csúszdán, ne csúszdázzanak hason fekve, csak rendesen, ne másszanak fel a mozdony tetejére, ne ugorjanak le, ne szórják a homokot (még akkor se, ha nincs ott senki), adják oda a féltett kincsüket egy vadidegen hisztiző gyereknek, vigyázzanak a kistesójukra, ha a közelükbe megy, ne veszekedjenek, ne vegyék le a szandáljukat, ne vizezzenek (38 fokban is hallottam), krétával csak a földre rajzoljanak, ne így viselkedjenek és ne úgy viselkedjenek.... és a fülem kettéáll és nagyon felhúzom magam, hogy miért? Ők nem emlékeznek milyen jó volt? Persze néha fájt, mert nem sikerült, de ez is hozzá tartozott... Miért nem engedik? És ráadásul nekik is sokkal könnyebb lenne, de azért főleg a gyerekeket sajnálom (szakmai ártalom:)), meg aztán az sem utolsó, hogy ez mind olyan dolog, amire szüksége van egy gyereknek a mozgásfejlődéshez... miért nem mondja ezt senki az anyukáknak? Vagy mondják, csak ők nem akarják meghallani? Milyen baromi unalmas egy játszótéren vagy bárhol rendesen viselkedni, rendesen hintázni és csúszdázni, a homokozóban rendesen játszani... hol itt az izgalom, az öröm, a motiváció, a sikerélmény???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése