Változások

hava ez az augusztus, én meg csak kapkodom a fejem... még akkor is, ha olyasmik, amiket én akartam/akarok, most valahogy legszívesebben bebújnék pár napra (hétre? hónapra?) a paplan alá, hátha akkor nem történik semmi... 

Két éves lett

a pici fiú:)) 14 kiló és 92 centi életöröm, vidámság és lelkesedés:)) Akaratos, türelmetlen és időről-időre hisztis, de közben nem lehet haragudni rá, mert olyan édes... ez utóbbit már párszor talán említettem itt a blogon...

A szülinap nagyon jól sikerült, Barnus kifejezetten zavarba jött attól, hogy mindenki neki énekel, itt épp zavarában Dorka ujjait tekergeti:))

Viszont a gyertya-elfújásra elég hamar ráérzett:

Szerencsére mindenki jól eltalált ajándékokkal érkezett, volt nagy öröm, itt például éppen leesik az ünnepeltnek, hogy ez a nagy valamicsoda egy kukásautó:))

Dorka még megvizsgálhatta, én rárakhattam a kukákat...

de aztán Barnus megelégelte, hogy a többi vendég is mindenáron meg akarja fogdosni a kincsét, ezért végül kénytelen volt felnyalábolni, és elvonulni a szobája csendjébe, magára hagyva a vendégsereget... 

És hogy mivel tölti az idejét így két évesen? Szerintem - bár én elfogult anyuka vagyok - nagyon ügyes és önálló. Egyedül eszik, egyedül mos kezet és szájat ("anya üü, baba!"), ruhát választ, szandált vesz (igaz legtöbbször kacsaláb), ügyesen motorozik és ügyesen tolja a futóbiciklit. A labda nagy sláger, dobja, rúgja, és ha ütő is van a közelben, azzal is kezelésbe veszi.
Szereti a könyveket, annapetit (mondja is, hogy anna), a böngészőket, a Pettson és Finduszban pedig azt, amikor a cica félve sírdogál a dobozban... Hétfőn és csütörtökön reggel, általában még pizsamában  a lépcsőházból nézzük a kukásautót, merthogy a lakásból csak hallani lehet, látni nem. A buszon úgy szeret utazni, hogy ő ül egyedül (természetesen egy teljes széket elfoglalva), teljesen felháborodik azon, ha foglaltak az ülések, olyankor a szerinte bűnös nénire/bácsira mutogat és mondja, hogy üü (kicsit sem ciki, mert persze nem halkan csinálja:)). Integetni is nagyon szeret, szokott integetni a busznak, villamosnak, vonatnak, kukásautónak (és mekkora az öröm, ha visszaintegetnek a kedves kukások), a kutyáknak és a babáknak, néha még a katicabogaraknak is. Mostanában egyáltalán nem olyan letámadós a játszótéren, sőt, ha elvesznek tőle valamit, csak néz nagy ártatlan szemekkel. Imádja a kisbabákat, a védőnőre várva múltkor az összes gyereket végigsimogatta (a három hó alattiakat anyuka reakcióját figyelve szoktam csak engedni, a fölött is lábakat lehet csak simogatni), minden babakocsiba belenéz, ettől persze minden anyuka el van olvadva:) Amúgy is egy nagyon barátkozós gyerek, már a második ilyen gyerekem, ami azért érdekes, mert én magamra gyerekként egyáltalán nem így emlékszem, bár most felnőttként már én is ilyen vagyok - persze a gyerekeim mellett erre bőven nyílik lehetőség is... Már eljátszik egyedül, például a kukásautóval vagy a csuklós busszal, a vonatsíneket egyre ügyesebben rakja össze, de nemcsak fiús dolgokban ügyes, Dorka babakocsiját is szívesen tolja és az állatait gondoskodva betakargatja, puszilgatja. Amúgy a puszilgatás a plüssökön (és a siófoki faelefántokon kívül) leginkább csak apának jár, néha csurran-cseppen Dorkának, még ritkábban nekem...
Dorkát (aki-nagyon-nagyon türelmes vele) azzal kergeti a sírba, hogy tényleg mindig és tényleg rögtön kell neki az, ami Dorka kezében van, még akkor is, ha van belőle egy tök ugyanolyan. Ezt még nézni is idegőrlő, úgyhogy mostanában sok időt töltök azzal, hogy Dorka cuccait védem az öcsikétől:)) Dorka hajlik rá, hogy beadja a derekát, mert nem szereti, ha Barnus visít, de azért egy idő után nyilván frusztráló mindent odaadni, ezért én arra biztatom, hogy ne tegye... Siófokon Dorka kedvenc tányérjáért hisztizett folyamatosan, attól kezdve, hogy rájött, az Dorkának fontos. Amikor aztán legközelebb Dorka nélkül voltunk ott, eszébe se jutott a tányér, akkor még én is meglepődtem, hogy ezt mennyire sportként űzi...
A bölcsit szereti, már azt is mondja Ági (kedvenc gondozónőnk), meg azt is Ádi (egyik kisfiú), de mindig nagyon örül nekem, mikor ebéd után beállítok, és mindig azt válaszolja, hogy nem akar ott aludni...
Dorka szokta mondogatni, hogy milyen furcsa, hogy már két éves, úgy tűnik, nemcsak nekünk felnőtteknek repül az idő:)) 

Ló-ügyileg

nagyon jól sikerült a nyár, a lovastábor igazi élmény volt Dorkának. Idén Gárdonyban volt, oda ment ugyanis Fanni, tehát Dorka is oda akart menni, a Budapest-Gárdony távolság kezdetben nehezen áthidalhatónak tűnt, de aztán Fanni közelben nyaraló nagyszülei bevállalták Dorkát is, így ez egy nagymamánál-ottalvós tábor lett. Hétfő reggel leadtuk a lányt, szerda délután Barnussal kettesben meglátogattuk és pénteken megnéztük, mit tud... Iszonyú meleg volt azon a héten, és a nemlovas táboros néni nem jött be Dorkának (amiket mesélt, az alapján ezen nem is csodálkozom), ennyi volt a negatívum, de remekül megvolt Fannival, a nagyszülőkkel, aranyosak voltak az oktatók, sokat lovagolt és pénteken tényleg szájtátva néztük az eredményt.   

Gyerekkor újratöltve

Amióta van egy lányom, sűrűn előfordul, hogy visszajönnek a gyerekkori élményeim, hogy ezt én is csináltam vagy ez milyen jó is volt... Például, hogy milyen jó volt állva hintázni vagy bepörgetni a hintát és utána kipörögni. Meg fejjel lefelé lógni a térdhajlattal kapaszkodva. Én is játszottam azt, hogy most külföldiül:)) beszélek és halandzsáztam mindenfélét. Emlékszem milyen jó volt túrni a homokot, cigánykerekezni és kézen állni, állásból hídba menni, én is imádtam kagylózni a felnőttek nagyon fontos beszélgetéseit, pedig sokat nem értettem belőle, szerettem bunkert építeni, eleinte a lakásban, később a szabadban, emlékszem milyen jó érzés volt, mikor unokatesóimmal kitaláltuk, hogy most azonnal feltétlenül szükségünk van egy madzagra/takaróra/kutyafülére, akkor anyukám nekiállt feltúrni a lakást, hogy találjon nekünk (és azért mentünk hozzá, mert unokatesóim anyukája nem állt neki...), hogy mennyire vágytam kutyára (ami végül lett) és macskára (ami sosem lett), mennyire bírtam haragudni az öcsémre és milyen jó volt, mikor azt játszottuk, amit én akartam, milyen jó volt fiú-lány háborúzni és milyen véresen komolyan vettük, mennyire sok fagyit meg bírtam volna enni és milyen hamar elfogyott az a kevés, amit kaptam, hogy milyen jó volt a nagymamámnál lenni betegen, mert lelkesen kényeztetett és meghallgatta a mondanivalómat, hogy milyen nagyon tudtam unatkozni és még ezer ilyen dolog. Vagy például ma este mondta Dorka, hogy milyen furcsa, hogy több milliárd ember van a Földön és mindenkinek más a hangja, de hogy létezhet ennyiféle hang... és elképedtem, mert én meg azon gondolkodtam sokat anno, hogy hogyan tud az arc, amin ugye van két szem, orr  meg száj, ilyen sokféle lenni, hogy mindenki másképp néz ki... 

.

.

.

és emiatt nem értem, hogy hogy van az, hogy anyukák a szűkebb és tágabb környezetemben rendszeresen megtiltják a legalapvetőbb dolgokat is a gyerekeiknek... ne pörgessék be magukat a hintán, ne hintázzanak állva, ne másszanak fel a csúszdán, ne csúszdázzanak hason fekve, csak rendesen, ne másszanak fel a mozdony tetejére, ne ugorjanak le, ne szórják a homokot (még akkor se, ha nincs ott senki), adják oda a féltett kincsüket egy vadidegen hisztiző gyereknek, vigyázzanak a kistesójukra, ha a közelükbe megy, ne veszekedjenek, ne vegyék le a szandáljukat, ne vizezzenek (38 fokban is hallottam), krétával csak a földre rajzoljanak, ne így viselkedjenek és ne úgy viselkedjenek.... és a fülem kettéáll és nagyon felhúzom magam, hogy miért? Ők nem emlékeznek milyen jó volt? Persze néha fájt, mert nem sikerült, de ez is hozzá tartozott... Miért nem engedik? És ráadásul nekik is sokkal könnyebb lenne, de azért főleg a gyerekeket sajnálom (szakmai ártalom:)), meg aztán az sem utolsó, hogy ez mind olyan dolog, amire szüksége van egy gyereknek a mozgásfejlődéshez... miért nem mondja ezt senki az anyukáknak? Vagy mondják, csak ők nem akarják meghallani? Milyen baromi unalmas egy játszótéren vagy bárhol rendesen viselkedni, rendesen hintázni és csúszdázni, a homokozóban rendesen játszani... hol itt az izgalom, az öröm, a motiváció, a sikerélmény??? 

Alternatív felhasználási módok

avagy ahogy a gyerekeim szeretik:

Dorka bunkert akart építeni, aztán pihenő-sarok lett belőle, alapját a kanapé-párnák képezik, mert ugye ki mondta, hogy azok csak háttámlának jók:) Mi meg ültünk kényelmetlenül és nem jutottunk ki az erkélyre, végül két napig bírtuk...

Barnus meg kapott futóbiciklit kedves szomszédainktól (jó sok mindent kaptunk már tőlük a két fiú után), persze még korai, épphogy leér a lába, de ez nem gond, hiszen olyan sokféleképpen lehet közlekedni egy futóbiciklivel. Íme egy mód, igaz, hogy így még a szokásos kétéves gyalogtempónál is lassabban lehet csak haladni, de ilyen apróságokon úgyis csak a szülő akad fenn:))