Erdőben és elengedőben

A háromgyerekes nyári tengéslengés egy napján kitaláltam, hogy menjünk fel a HHH-re az új kilátóhoz. Nem mertem a Fenyőgyöngyétől indulni, feljebb mentünk kocsival, de ez így pont elég volt. Marci már egész sokat jött a lábán, úgy tűnik, szereti a terepet, elfáradván pedig elém áll, nekem háttal, ami azt jelenti, hogy a nyakamba ülne. (Általában elénk áll, szembe velünk, az jelenti azt, hogy vegyük fel, de azt már megtanulta, hogy erdőben ez nem opció:))

Aztán ebédeltünk a Fegyőgyöngyében, jól elfáradtak és nagyot aludtak... ja nem, csak Barnus, aki elaludt a kocsiban, majd folytatta az ágyában és végül a mi ágyunkban fejezte be, bezzeg Marcinak elég volt a 20 perc a kocsiban, köszönte szépen...

Elengedni meg több mindent is lehet most, például úgy néz ki, Barnusnak nem kell többet kés alá feküdnie, sőt a doki szerint észrevenni se lehet már rajta hamarosan, hogy valaha nem tankönyvi fütyije volt... még ez nekem nem esett le. 

Aztán elbúcsúztam a pszichológustól is, bár talán nem végleg. Összegeztük, hogy mire jutottunk, nem kevés, az biztos, hogy jó ötlet volt, amikor épp nem láttam ki a sötét gondolataimból és nem leltem az örömet abban, amit csinálok... Közben lett munkám is, lezárult még egy szakasz, aztán most elutazunk Gáborral, 4 napra, ez meg megint lezár egy korszakot, azt, amikor túl kicsik a gyerekek ahhoz, hogy itt hagyjuk őket... Most mindenesetre nagyon nehéz, szorongok, úgy érzem, hogy még túl kicsi a kicsi, közben meg nagyon várom is... Jó ez az anyaság ezzel a rengeteg ambivalenciával, de azért néha már fárasztó...

Képek a hegyről:

Egyre messzebb...

A héten mind a 3 gyerekem táborban járt (meg tudom magyarázni:)) és ez egészen furcsa érzéseket hozott. Dorka már másodszor utazott el Zala megyébe sátorozni 8 napra, szóval elméletileg már túl vagyunk a beavatáson. Csakhogy tavaly még előtte voltunk a nehezen elalvós, esti szorongós programnak, ami ősszel kezdődött és hullámzóan ugyan, de a mai napig tart... Aggódott is Dorka rendesen, hogy mi lesz ott vele, meg persze mi is, mert mi van, ha első nap nem tud elaludni és ezzel tönkreteszi az egész kalandot. Ja, minden kommunikáció postai úton zajlik, kivéve, ha nagy a baj. Különböző megküzdési stratégiákat dolgozott ki ő is magának, meg együtt is, de azért nagy megkönnyebbülés volt, amikor a megérkezése másnapján írt levelét megkaptuk, és abban biztosít minket, hogy első éjszaka nem volt gond. Akkor egészen megnyugodtunk, nekem ez mondjuk aztán elmúlt, amikor megjött az óriási vihar, és a teljesen víz alá került Gellért teret elnézve azon agonizáltam, hogy ezt a helyzetet most egyedül kell megoldania. Mármint a vihart, hogy ne ázzanak el nagyon a cuccai, hogy úgy is tudjon aludni, ha esetleg beázik a sátra, hogy jól érezze magát az eső ellenére is és egyebek. Persze vannak ott felnőttek, de az mégsem ugyanaz, mint amikor az anyja meg az apja megoldja helyette vagy legalábbis segít neki megoldani...

Barnus meg élete első táborában volt a héten, ami nemcsak erről lesz emlékezetes, hanem arról is, hogy ez egy olyan úszótábor, amiben ő a hallójárat gyulladása miatt nem úszhat. Hétfőn nem is volt, de aztán úgy döntött, hogy ő így is bevállalja, mert ott vannak a legjobb barátai. Engem már az is meglepett, hogy igent mondott egy táborra, mert mostanában nagyon elutasító volt minden különóra és egyéb elfoglaltságok iránt, az meg még jobban meglepett, hogy ilyen hendikeppel is ment. Tök béna a tábor egyébként, keveset úsznak, ami nekünk most jó, de jövőre inkább másikat keresünk. Muszáj lesz, mert Barnus úszni-nem-tudása ellenére nagyon felbátorodott a vízben és megnyugtató lenne, ha kicsit vízbiztosabb lenne. Az óvónénikre panaszkodott, hogy szigorúak, az első nap után kicsit nehezen ment másnap, de szerencsére az óvónők csodával határos módon megkedvesedtek időközben, szóval ezzel már nincs gond...

Marci meg heti egy napot volt a fejlesztőtorna táborban, mondjuk nem mint teljes jogú táborozó, hanem mint a bébiszitterünk megoldása arra a dilemmára, hogy Marcira is vigyázzon és közben anyukáját (aki a tornát és a tábort tartja) se hagyja cserben. Mindenesetre Marci szerette a tábort, bár ezt nem ő mesélte el, mert azt még mindig nem tud, de mindháromszor vidám gyereket kaptam vissza:) És ő imádja a tornát, úgyhogy aktív tagja volt a tábornak, kivéve a kézműves szekciót... Evett és aludt a többiekkel, vigyáztak rá a nagy óvodások, ő meg szereti a nagyobbak társaságát és valahogy mindig kommunikálja azt is, hogy mit akar. Szerintem bölcsi-érett.

Hát így. Nőnek, önállósodnak, és ez szuper érzés egyfelől, nehéz elengedési feladat másfelől. És egyszerre érezni mindkettőt, de közben a gyerek felé csak a bátorítást mutatni, az meg egy újabb nehéz anyai (és apai) kihívás, egy a sok közül...

Jó, mondjuk az

kicsit kibillent, hogy Barnusnak hallójárat gyulladása van, amivel kábé mindent csinálhat, csak vízbe nem mehet és közben a héten úszótáborban lenne... Szuper reggeli program a kontroll a János kórházban (vasárnap és tegnap is hamar bejutottunk és kedves doktorokkal találkozott Barnus), utána, ha már úgyis ott voltunk, a két fiúval kipróbáltam a fogaskerekűt és reggeliztünk a Svábhegyen a Szamosban. Nem volt rossz, csak azt nem tudtam, hogy a cukrászda terasza az utca felé nyitott, úgyhogy az két db 5 éven alulival egy kicsit stresszes program. Az meg annyira vicces, hogy Barnus mennyire nem édesszájú, amikor terhes voltam vele, anyósom egyszer (többet nem próbálta:)) meg szeretett volna hívni egy másik Szamosban egy sütire, de egyszerűen egyiket se kívántam és csak egy kávét ittam, most meg Barnust beviszem a cukrászdába, és választ magának a sok süti közül egy pogácsát, és még az sem ingatja meg, hogy végig a fagyis pult előtt ülünk.

A képek sajna homályosak lettek, na meg Barnus mostanában nehezen fényképezhető normális fejjel...

Hárman háromféle

megküzdenivalóval küzdenek, én meg próbálok ebben mellettük állni. Többektől kaptam mostanában többféle visszajelzést magamról és róluk, most ezeket emésztem. Van köztük pozitív és negatív is. Múlt héten még borzasztóan letört voltam a dolog súlya alatt, aztán a hét elején megszállt valamiféle zen hangulat, alig ismerek magamra, azóta nem nagyon billent ki semmi (még a családi Siófok sem:)), remélem még kitart egy darabig ez az állapot, mert nagyon kellemes...

Marciszöveg

Ebből gazdálkodunk most, Marci két év két hónapos korában (ennyi idősen kezdett Barnus mondatokban beszélni):

Apa, anya, mama (nagymamákra és egyéb "kiszolgálószemélyzetre" is használja), papa, Ba és Do, ő maga néha baba, i az igen, nya a nem, ham az evés, i az ivás, pipi a pingvin, kaka a kakas, van még a bibi és a pisi (ezt Barnus tanította meg neki), autó (ezt mondja legtöbbet) és kuka, sőt pár napja kukaautó, nyunyu a nyuszi, vava a kutya (Ba vava pedig Barnus kutyája), huhu a bagoly...

Mondatokat is alkot ebből a kevésből, pl. "nyunyu ham" vagy "Anya nya, Apa!"

Csomó mindent jelbeszéddel kommunikál, pl. hegedülés, labdadobás, apa és más családtagok vízbe ugrása, mutogatva kéri, hogy simogassuk és azt is, hogy csikizzük... Elmutogatja, hogy sír a nyuszi a könyvben, hogy a fodrász levágta a haját és azt is, hogy a doktor néni belenézett a fülébe.

Nagyon édes ez a Marci-repertoár, de azért még kicsit hiányos, úgyhogy találgatunk tovább, mert közben a mondanivaló egyre több...

Elintéztem ezt-azt

Hétfőn dolgoztam, aztán voltam az edzőmnél, mert sikeresen meghúztam egy izmomat, annyira, hogy az már az önellátásom rovására ment (Dorka egész ügyesen tud copfot csinálni:)). De legalább edzésre nem kellett mennem...

Kedden reggel elmentünk Barnus pszichológusához, majd itthon megírtam egy véleményt és aztán dolgoztam. Munka után újra izommasszírozáson voltam. 

Szerdán is dolgoztam, utána voltam az allergiám miatt a dokinál kontrollon, utána focimeccset nézni a 3 gyerekkel a Kopaszin. 

Csütörtökön reggel fogorvosnál Dorkával (és Marcival), utána fagyitortát vettünk Dorka bulijához, aztán elvittük Marcit tornázni, aztán hazarohantunk, mert jött a mosogatógép szerelő (ekkor még csak 11 óra volt), aztán délután begyűjtöttük Barnust és családilag anyajegyszűrésre mentünk.  

Mai program "csak" annyi volt, hogy az esti bulira legyen mit ennie a lányoknak, mondjuk ezzel jól eltelt a délelőtt, Barnust elhoztam ebéd után, majd képzésre mentem, amiből nemrég értem haza (és még a postán is jártam egy ajánlott levél miatt) és most pihenek, amíg Gábor a lányokkal kiszabadul egy szobából...

Közben Marci, aki már 3 éjszakát is átaludt egyben, belázasodott és megint nem alszik, majd én is beteg lettem, hogy amikor épp Marci alszik, akkor se tudjak aludni, mert nem kapok levegőt... 

Tartok tőle, megint kevés lesz a hétvége, hogy kipihenjem magam... 

Nem mellesleg

a legkisebb is elmúlt 2 éves, megünnepeltük, nosztalgiáztam, lassan válogatom ki a babajátékokat és babaruhákat, nem nagyon van már rá szükség. Marci nagyfiú, aminek nagyon örülünk, de ez érdekes öröm, mert mindig ott van mellette az érzés, hogy már a legkisebb is ilyen nagy... És hogy már nem leszek terhes, nem lesz több kisbabám, nem fogok szoptatni már sosem... ez ellen hatástalanok az ellenérvek, sőt még az a tudat is, hogy nem is szeretnék:)

Persze a szülinap nem erről szólt, meg a mindennapokban is ritkán filózom ezen (mert szerencsére nincs rá időm), ja és hát azt is élvezzük, hogy már bevállalják néha a nagyszülők és egyszer-egyszer ott is alszik valakinél mind a 3 gyerek... tudjuk értékelni mostanában, hogy milyen jó dolgunk van, akár itthon vannak a gyerekek, akár nincsenek:))

A kockásingesek: