Visszatekintő

Ez is egy olyan év volt, amikor sok fontos dolog történt velünk:

42, 40, 12, 7 és 4 évesek lettünk, az összesen 105 :) tavaly voltunk eszerint 100 évesek, de ezt elfelejtettük megünnepelni...

Dorka felvételizett, nem is akárhogyan, és szeptemberben gimis lett belőle. Nagyon szereti. Nagylány is lett 2018-ban. Jó az osztálya, jó az osztályfőnöke, továbbra is nagyon szereti a tornáját... az életét is, remélem :)

Barnus is felvételizett, szeptemberben kincskeresős lett, ő is szereti a sulit és tanulja szeretni az életét, legalábbis remélem... sokkal több jó pillanata volt, mint tavaly, sokkal kevesebb kiakadása, de az is kiderült idén, hogy azért még hosszú út lesz ez neki és nekünk is addig, hogy elégedett legyen és végre le tudja tenni a fegyvert a világgal szemben... focimánia töretlen, úszásban nagyon ügyes, de nehezen bírja a monotonitását, a karate rövid próbálkozás után elbukott, a képességfejlesztő falmászás meg úgy tűnik, nagyon is jó ötlet volt...

Marci szeptemberben a második évét kezdte az oviban, új (=középsős) státusza és a nagyok távozása nagyon jót tett az ovis évkezdetnek... aztán nem akart menni oviba egy darabig, mert a fiúk hol bevették őt, hol nem... de mire ezt az óvónővel a fogadóórán megbeszéltük, Marci teljes jogú tagja lett a menő fiúk csapatának és azóta újra szereti az ovit :) azt mondanám, neki egy év kellett a beszokáshoz. Azért jó, hogy nem tudtam előre, hogy egy év magányosságba kerül majd, mire megérik a barátkozásra... ő is jár úszni, bemegy a mély vízbe, ez is egy nagy eredménye volt a idei évnek, mint a síelés és a kori... és fejlesztőleg falat mászik ő is, úgy tűnik, nagyon való neki...

Gábor 15 éve dolgozik ugyanott, de még mindig van mit javítania a család-munka-önmaga egyensúlyon... dolgozik is az ügyön... hogy 15 év múlva is ott dolgozik-e még, azt persze nem tudjuk, de az biztos, hogy a család-munka egyensúly jóval kevésbé lesz égető kérdés a legkisebbünk 19 éves korában...

Nekem a munkám terén sok pozitívum jutott, meg önismeret terén is, és még soha ennyire nem éreztem, hogy ez a kettő mennyire összefügg... volt és van sok sikeres, haladó terápiám, annyira, hogy egészen feledtetni tudják a nem haladókat... nagy ugrás volt az első csoportom, de nagyon örülök, hogy belevágtam... már legalább gondolati szinten elindultam a magánvonalon is, ez lesz az idei év nagy kihívása... sokszor érzem azt, hogy szakmailag haladnom kéne, többet vállalni, de közben meg itthon is nagy szükség van még rám és ez most van, most 105 éves a családom, ezt az időszakot nem tudom később pótolni...

Aztán ebben az évben volt az is, hogy két családtagunk is beteg lett, így aztán volt (és van) sok aggódás, bizonytalanság, gyerekeknek hogy /mit mondjunk, logisztikai újratervezés, reménykedés...

Hát valahogy így telt az év, amikor 40 lettem, amire biztos mindig emlékezni fogok, az a 2018 km, amit ebben az évben futottam... jó ötlet volt, sokat adott, új futópartnereim lettek (néha már olyan is előfordul, hogy döntenem kell, kivel fussak :)) és bár volt benne jó néhány kínkeserves is, de a sok kilométer nagy részét kifejezettem szerettem futni... pl. Gáborral a HHH-n, a Kamaraerdőt, Budaörsöt (még a röfögőst is) és a Tétényi fennsíkot, egyedül és a végén Katival Füredről Zánkára, egyedül és a végén Gáborral Zánkáról Füredre, az eufutást, a balatoni futást Adrival és Gáborral, a párizsi parkban körözést, a decemberi körőzős félmaratont, a spartant, a jó néhány "terápiás" futást és még egy csomót, ami most nem jut eszembe...