Marci-beszéd (sokadik rész)

Elég sokat beszél Marci. Simán végigbeszéli az utat az oviból hazafelé. De ha felülünk a buszra, villamosra, metróra, ott sem fogy ki a témákból... ha pedig szeretnék valakivel beszélgetni úgy, hogy ő is ott van, na az teljesen reménytelen, akkor folyamatosan megállás nélkül belebeszél...

Még mindig nagyon érdeklik a bolygók, csillagok és a hold, na meg persze a járművek továbbra is...  A buszon a minap azt fejtegette, hogy a világűr nem felettünk van, hiszen a Föld egy bolygó és a bolygók benne vannak a világűrben, szóval mi is benne vagyunk a világűrben... hibátlan levezetés :) Ha megyünk valahová tömegközlekedéssel, akkor addig mondogatja a magáét, míg végül valahogy valamelyik metrón kötünk ki, minél többször kell átszállni, ő annál boldogabb. Most már két hete nincs oviban, de ma amúgy se lenne ovi, így a nagymamája Marci nagy örömére megszervezte, hogy elmenjenek megnézni a parlamentet, amire már régóta vágyott... 

Egyik kedvenc témája/kérdésköre a fordított világ. Nem tudom, ez honnan indult, de Marcinak nagyon beragadt. A fő kérdés, hogy létezik-e egyáltalán, de mivel erre nem tudunk kielégítő választ adni, ezért ezen túllép és kifejti, hogy a fordított világban az embereknek két feje van és egy lába és persze a fejükön járnak (aztán ezt lehet tovább fokozni a zokni, cipő és egyéb ruhadarabok beillesztésével az új helyzetbe), de további érdekességek a fordított világban, hogy a nem igent jelent, az igen pedig nemet, hogy ott akkor van sötét, amikor itt világos, és akkor hideg, amikor itt meleg és ezért télen lehet fagyit enni... és az is fifikás, hogy ha épp megtiltok valamit, akkor közli, hogy ezt most megengedtem, hát hiszen most a fordított világban vagyunk! (ezt se tudtad, anya?) Na persze még egy csomó minden van fordítva a fordított világban, ami most nem jut eszembe persze...

A "l" betű még mindig csak úgy megy, ha kidugja a nyelvét, nagyon édes. A Bornemissza tér szerinte börnenissza, mondjuk ebben benne lehet az is, hogy nem hall teljesen jól a füles ügyei miatt... (bár szerinte mi beszélünk halkan), de akárhányszor arra megyünk busszal, szerinte mindig azt mondják be...

Nagyon szeretek vele menni ide-oda, fogja a kezem és mesél meg bolondozik, nagyon édes. Még a metrón is kézen fogva ülünk, mert akármennyire imádja, azért az egy ijesztő kavalkád egy középsős nagyfiúnak :)

2019-re

Az év eleji terveim nem is alakultak rosszul, a sokat futás nagyon is bejött, a 40-et is betöltöttem gond nélkül (de sokat nosztalgiáztam ebben az évben, részben a dráma miatt, részben, mert megtaláltak a régi dolgok/emberek), utaztunk is, kettesben is, a barátságokra is igyekeztem figyelni, de van még mit tanulnom... Dorka ügyesen menedzselte a felvételit, Barnus a sulit és Marci az ovit, Gábor is menedzselte magát kevesebbet dolgozás fronton, meg én is alakítgattam az egyensúlyt... Az összevissza evés befejezése egyelőre várat magára, Gábor nem jött vissza edzeni, de egyre többet sportol, ami szuper. A gyerekekkel leülés még mindig fejlesztendő terület, sajnos egészség ügyben nem volt ez egy túl jó év és a várva várt kisbabák se érkeztek meg a családba...

Szóval 2019-re azt szeretném, hogy:

maradjunk mind egészségesek és aki most nem az, gyógyuljon meg

érkezzenek meg a várva várt egészséges kisbabák

szeretném, ha türelmesebb lennék a gyerekekkel, tudnám élvezni a velük töltött időt és ott lennék nekik, amikor szükségük van rám

szeretném, ha továbbra is az ideihez hasonlóan jól menne a munka és a magánrendelés is lassacskán beindulna

Dorka hullámzásai nem lennének túl nagy amplitúdójúak

Barnus megbékélne a világgal maga körül

Marci továbbra is ilyen ügyesen barátkozna és nyitna a világra

Gábor többet lenne velünk itthon és megtartaná az új, sportolós szokásait

nekem is lenne kedvem és erőm és időm továbbra is ilyen sokat mozogni

a futóedző jól működne

többet főznék és kicsit egészségesebben ennénk

kevesebb szemetet termelnénk...

hát, azt hiszem., ennyi elég is lesz erre az évre...

hajrá 2019!

Visszatekintő

Ez is egy olyan év volt, amikor sok fontos dolog történt velünk:

42, 40, 12, 7 és 4 évesek lettünk, az összesen 105 :) tavaly voltunk eszerint 100 évesek, de ezt elfelejtettük megünnepelni...

Dorka felvételizett, nem is akárhogyan, és szeptemberben gimis lett belőle. Nagyon szereti. Nagylány is lett 2018-ban. Jó az osztálya, jó az osztályfőnöke, továbbra is nagyon szereti a tornáját... az életét is, remélem :)

Barnus is felvételizett, szeptemberben kincskeresős lett, ő is szereti a sulit és tanulja szeretni az életét, legalábbis remélem... sokkal több jó pillanata volt, mint tavaly, sokkal kevesebb kiakadása, de az is kiderült idén, hogy azért még hosszú út lesz ez neki és nekünk is addig, hogy elégedett legyen és végre le tudja tenni a fegyvert a világgal szemben... focimánia töretlen, úszásban nagyon ügyes, de nehezen bírja a monotonitását, a karate rövid próbálkozás után elbukott, a képességfejlesztő falmászás meg úgy tűnik, nagyon is jó ötlet volt...

Marci szeptemberben a második évét kezdte az oviban, új (=középsős) státusza és a nagyok távozása nagyon jót tett az ovis évkezdetnek... aztán nem akart menni oviba egy darabig, mert a fiúk hol bevették őt, hol nem... de mire ezt az óvónővel a fogadóórán megbeszéltük, Marci teljes jogú tagja lett a menő fiúk csapatának és azóta újra szereti az ovit :) azt mondanám, neki egy év kellett a beszokáshoz. Azért jó, hogy nem tudtam előre, hogy egy év magányosságba kerül majd, mire megérik a barátkozásra... ő is jár úszni, bemegy a mély vízbe, ez is egy nagy eredménye volt a idei évnek, mint a síelés és a kori... és fejlesztőleg falat mászik ő is, úgy tűnik, nagyon való neki...

Gábor 15 éve dolgozik ugyanott, de még mindig van mit javítania a család-munka-önmaga egyensúlyon... dolgozik is az ügyön... hogy 15 év múlva is ott dolgozik-e még, azt persze nem tudjuk, de az biztos, hogy a család-munka egyensúly jóval kevésbé lesz égető kérdés a legkisebbünk 19 éves korában...

Nekem a munkám terén sok pozitívum jutott, meg önismeret terén is, és még soha ennyire nem éreztem, hogy ez a kettő mennyire összefügg... volt és van sok sikeres, haladó terápiám, annyira, hogy egészen feledtetni tudják a nem haladókat... nagy ugrás volt az első csoportom, de nagyon örülök, hogy belevágtam... már legalább gondolati szinten elindultam a magánvonalon is, ez lesz az idei év nagy kihívása... sokszor érzem azt, hogy szakmailag haladnom kéne, többet vállalni, de közben meg itthon is nagy szükség van még rám és ez most van, most 105 éves a családom, ezt az időszakot nem tudom később pótolni...

Aztán ebben az évben volt az is, hogy két családtagunk is beteg lett, így aztán volt (és van) sok aggódás, bizonytalanság, gyerekeknek hogy /mit mondjunk, logisztikai újratervezés, reménykedés...

Hát valahogy így telt az év, amikor 40 lettem, amire biztos mindig emlékezni fogok, az a 2018 km, amit ebben az évben futottam... jó ötlet volt, sokat adott, új futópartnereim lettek (néha már olyan is előfordul, hogy döntenem kell, kivel fussak :)) és bár volt benne jó néhány kínkeserves is, de a sok kilométer nagy részét kifejezettem szerettem futni... pl. Gáborral a HHH-n, a Kamaraerdőt, Budaörsöt (még a röfögőst is) és a Tétényi fennsíkot, egyedül és a végén Katival Füredről Zánkára, egyedül és a végén Gáborral Zánkáról Füredre, az eufutást, a balatoni futást Adrival és Gáborral, a párizsi parkban körözést, a decemberi körőzős félmaratont, a spartant, a jó néhány "terápiás" futást és még egy csomót, ami most nem jut eszembe... 

Karácsonyunk

Jól telt a 2018-as karácsonyunk is, egy kamaszosan hullámzó hangulatú (és nagyon fáradt) gimissel, egy még mindig sokszor dühös hétévessel és egy eléggé hisztis és sokat ordibáló négyévessel... Dorka sokat segített a sütésben, Barnus a veszekedésmentes karácsony ötletét találta ki és 3 napig egész sikeresen meg is valósította. Sajnos már elmúltak ezek a napok... Marci meg szívesen kóstolgatja a karácsonyi menü édes komponenseit, minden másban erősen válogatós. Barnus élő németjuhászt szeretett volna a fa alá, de végül nagyon boldog volt a plüss változattal. Dorka színes harisnyákat és farmerszoknyát kért, úgy tűnik, hordani is fogja - az elmúlt két évben nem vett föl szoknyát, csak ha kényszerítették rá, de ez most úgy tűnik, változóban van... Marcinak legjobban Barnus golyópályája tetszett, meg a rugós foci, amit közösen kaptak és szerencsére közösen szeretik. Gábor is szereti a focit, meg azt is, hogy hamarosan gitár-tulajdonos lesz :) Én meg egy futóedzővel lettem gazdagabb, nagyon kíváncsi vagyok.