Tavaly ilyenkor

Annyiszor eszembe jut augusztus vége óta, hogy milyen nehéz volt a tavalyi ősz. Erőt is merítek ebből, mert néha nehezen bírom most is, de ez az ősz tényleg minden szempontból sokkal jobb. A tavalyi viszont egy jó mély gödör volt...

Már tavaly is dédelgettem futóverseny-álmokat, de Barnus műtéte miatt egy csomó program nem jött össze, a szeptember első fele arról szólt, hogy műtik, ne legyen beteg, meddig kell megint kikötve lennie, hogyan oldjuk meg, aztán jött 5 nap kórház, aztán az itthoni izgulás, és kábé két hét után a csöpögés és ezzel a teljes reménytelenség időszaka. Szétesett Barnus is, érthető módon, nagyon nehéz volt vele. Nem szeretett oviba járni se, de itthon se bírtunk vele. 

Közben úgy tűnt, hogy lesz munkám, de csak jó nagy pofon lett belőle, amit  utólag már egyáltalán nem bánok, sőt... De akkor azért nehéz volt. 

És az is tavaly szeptemberben volt, hogy egy nagyon megrázó haláleset útjára indította Dorka egy éve tartó szorongás sorozatát, ami csak mostanában látszik valamennyit oldódni. Az elején nagyon erős volt, aztán később hullámzó, és sokszor éreztem úgy, hogy nem tudok neki segíteni ebben, mert engem is letaglózott a dolog. 

Most jól vagyunk, de ez nem természetes, tudnom kell értékelni. Igyekszem is...

21

Most már több, mint másfél éve, hogy újrakezdtem a futkározást, és bár fejlődtem, de valahogy nem eleget, meg mindig azt éreztem, hogy hiányzik a koncepció... Úgyhogy kinéztem egy versenyt, szeptember 24., terep-félmaraton és kerestem hozzá edzéstervet. Augusztus elsején indult, akkor épp Amszterdamban voltunk (hú, pedig milyen messzinek tűnik már), így alakult, hogy futottam Amszterdamban egy szép parkban, Gábor bicajon kísért. Így, hogy le volt írva, mikor kell futni, kiderült, hogy valahogy mindig meg tudom oldani... Zánkán futottam Gergővel is, Katival is, keresztedzésnek bicajoztam, amikor nem tudtam edzésre menni. Rovinjban is futottam, meg bringáztam, az is nagyon jó volt és biztosan nem kerül rá sor, ha nincs a szigorú edzéstervem. 

Keresztedzés közben Rovinjban:))

Aztán amikor újraindult a meló, egyre nehezebb volt megoldani, de azért valahogy mindig sikerült, megvolt az eddigi leggyorsabb 5 km-es futásom és kezdtem elhinni, hogy menni fog a 21. Két héttel a verseny előtt elmentem megint a csapattal a HHH-re és megállapítottam, hogy a táv talán menne, de a szint nem fog... Ebben megerősített a kávés lány is, azt mondta, adjak még időt magamnak. Így aztán eldőlt, hogy nem megyek a futóversenyre, de megpróbálom lefutni egyedül a távot. Onnantól nem ment valami jól a futás, de azért csináltam és végül a verseny reggelén 9-kor elindultam a margitszigeti futópályán... Dorka kirándulni ment, őt a többiek felrakták a vonatra a Nyugatiban, és megbeszéltük, hogy amíg körözök, Gábor a fiúkkal eltölti az időt a szigeten. Az első kör tök jól ment, annak a végére nem értek oda, de később mondták, hogy láttak a hídról. A második körnél volt egy gyors pisiszünet, aztán meg a meglepetés: ott várt Juli is, hogy becsatlakozzon... Nagyon sokat adott, hogy ott volt, az első két kör könnyedén ment, a harmadiknál már éreztem ezt-azt, a negyedik meg kínlódás volt és egyedül még sokkal rosszabb lett volna. Így a beszélgetés elterelte a figyelmem és még két apró megállással (pisidíj utólagos megfizetése és kulacstöltés kútból) végül is sikerült körbeszaladni négyszer a szigetet:)) 

Itthon Dorka kérdezgetett róla, a kedvéért kiszámoltam, hogy kb. 12-13 éve futottam utoljára félmaratont:))

Azóta eltelt egy hét, futni nem voltam, csak edzésen meg bringázni, és nagy kérdés most, hogy hogyan tovább. Jó lenne terepen is lefutni, meg új célokat kitűzni, mert sokat ad és nekem kell ez a külső megtámogatás, ha csak egy internetről letöltött edzésterv formájában, akkor is:))