2015. december 30., szerda

Idei gondolatok

Nem egyszerű három gyerekkel eljutni a feldíszített karácsonyfáig és az alávarázsolt ajándékokig, de azért szerencsére sikerült. Idén a nyuszival együtt már hatan feszítünk a karácsonyi képeken, szerintem jól mutatunk:)


A szívemnek ez a kép is nagyon kedves:



Nemrégiben végignéztem a gyerekes karácsonyi képeinket az elmúlt 9 évről és olyan jól látszik, hogy alakultak a szokásaink, alakult a családi felállás is néhányszor, és az, ami most van, az jó. Pár éve már a Szenteste csak a miénk. Ezt én nagyon szeretem, meg azt is, hogy körülbelül sötétedésre elkészülünk, és a délután már csak arról szól, hogy örülünk a gyerekek örömének és kipróbáljuk az új játékokat (amiket egyre hosszabb ideig tart összeépíteni:)). Közben gyakran eszembe jut az is, hogy idővel ez a felállás is változni fog és eljön az is majd, hogy én leszek a rangidős a vendéglátás és főzés terén. Remélem, ez még jó sokára lesz, addig van még mit tanulnom...

2015. december 24., csütörtök

Eljutottunk

karácsonyig, tartottam a nem-stresszelős fogadalmam, egész jól sikerült. Igaz, még a reggeli futóruhámban vagyok így délután 3-kor, de nézzük a jó oldalát: voltam futni:))
Végül mézeskalács és linzer készült, meg épp sül az almás pite, este lazacot eszünk, a további napokra főznek nekünk szerencsére... Az idei nem az újítások éve a karácsonyi menü terén.
Ami kicsit hiányzik, ma fogalmaztam meg magamnak, hogy szeretnék valami jótékonykodást csempészni az ünnepbe, meg hogy esetleg nekiálljak a bejglinek. Még szerencse, hogy jövőre is lesz karácsony...
Na megyek fürdeni...

Minden kedves olvasómnak pont olyat, amilyet szeretne!

2015. december 7., hétfő

Hullámzás

Mennyivel jobban hangzik az, hogy hullámvölgy, mint hogy gödör. Főleg, ha én vagyok benne. De izgalomra semmi ok, dolgozom az ügyön. 
Hullámhegynek viszont jó, hogy vasárnap futottam az 500. kilométeremet idén, és ebből úgy kb. 450 kifejezetten jól esett. És a maradék 50 is elviselhető volt, a telefonomban a futós programom megkérdezi a futás végén mindig, hogy milyen volt és sose jelöltem be azt, hogy rossz... Örülök, hogy január 1-én Gábor feltelepítette ezt a programot nekem és még frissiben lefutottam az első 2,5 kilométeremet és aztán a többit és közben csomó jó dolog történt velem... 
Decemberben amúgy is sok a hullámzás, de most elhatároztam, hogy nem fogom stresszelni magam, minden meglesz valahogy, ha meg nem, akkor is megleszünk és itt leszünk egymásnak. Igyekszem nagyon, hogy ehhez tartsam magam. 

Ezt a képet meg nagyon szeretem, Barnus kérte, hogy fényképezzem le őket...


2015. november 26., csütörtök

Barnus meg síel

és nagyon lelkes, mindenki tudja már, hogy síelni jár:))
Kétszer volt eddig, nagyon ügyes, remélem januárban fog rajta érződni a megszerzett tudás. Tegnap majd megfagytunk az egy órás edzés alatt a pálya mellett álldogálva, nekem ezzel vette kezdetét a tél:) 




Marci tereget és más érdekességek

Annyira édes, nagyon koncentrál, addig bíbelődik, míg valahogy fennmarad a teregetőn a ruhadarab... mondjuk a ruhadarab sokszor tiszta és Barnus szekrényéből kerül elő, máskor meg koszos és a szennyestartóból, de azért van olyan is, hogy azt teregeti, amit teregetni kell:))







Szép lett, ugye?
A mosogatógép kipakolás is nagyon megy, addig nem hagyja abba, míg minden evőeszközt be nem ügyeskedik a fiókba. Ha a nyúl tálja a földön marad, felteszi a pultra, rend a lelke mindennek:)
A vasúti síneket először csak nem szedte szét, már ez nagy előrelépés volt, majd elkezdett rajta vonatot tologatni, most meg már építi őket össze, fáradhatatlanul. Mindezt két hét alatt.




És ami még nagy öröm nekem, hogy elkezdett nyitni, "szóba" áll emberekkel, persze még csak szavak nélkül. Meg persze, csak ha olyan kedve van, de azért már másoknak is feltűnt...

2015. november 21., szombat

Menni jó

Voltunk Gáborral a túrán, nagyon jó volt, gyönyörű időnk volt, kényelmes tempóban öt óra alatt tettük meg a 18 km-t. Csillaghegyről mentünk a Nagy Kevélyre, aztán vissza. Gábor megígértette velem, hogy nem sóhajtozom a futás miatt (mert ez egy futóverseny is volt, de azért a 18 km még nagyon-nagyon nehezen menne), úgyhogy nem sóhajtoztam csak arra gondoltam, azért jó lenne egyszer lefutni. Sokat beszélgettünk, az esett a legjobban, de nem volt rossz a kilátás sem:)






2015. november 10., kedd

Tanulékony

Anya képzeld - kiáltja Barnus, miközben az öccsével egy ideje gyanús csendben üldögélnek a fürdőkádban - a Marci már becsukja a szemét, amikor mosom a haját*!   

*mossa a haját = a fejére önt egy csomó vizet

2015. november 9., hétfő

Őszi szünetelés

Most kicsit előbb kapcsoltam, hogy kellene rá készülni valamicskét, úgyhogy most végül tele lett programmal. Pedig 23-án Barnus lázasan ébredt, de aztán egy nap alatt letudta a dolgot és másnap délután már korcsolyázni tanult velünk és a nagypapájával. Úgyhogy idei év első korcsolyázása pipa:) Vasárnap meg kalandpályára mentünk, kalandos volt így ötösben, de szerintem elég jól vettük az akadályt. Amelyikünk Barnust kísérte a gyerekpályán, ő közben fél kézzel Marcit is terelgette, másikunk meg mászhatott Dorkával, aztán cseréltünk. Mostanra Barnus is megérett erre a műfajra. 

       


                 
Hétfőn ment Barnus oviba, Marci meg a "bölcsisnénijéhez", Dorkával nagyon nyugis délelőttünk volt, programnak a Csodák Palotáját választotta, ahol végre volt időnk rendesen körülnézni, sőt a fizika kísérletekre is beültünk, az volt a legjobb, szárazjég, meg folyékony nitrogén meg ilyenek, még a mai napig emlegetjük:) 
Kedden pihenőnapot tartottunk hármasban, játszótereztünk, Marcit tornáztattuk, amíg Marci aludt, Dorka tanult kicsit, nekem a legnagyobb élmény az volt, hogy Dorka és Marci mennyire nagyon jól megvannak együtt és Dorka a kisebbik öccsével milyen irtó türelmes... mondjuk közben fájt a szívem, hogy Barnusnak meg mennyire nem jut ebből a türelemből... Ja, és Marci megtette első métereit a motoron.



Aztán Dorka kedden torna után anyukámnál aludt, szerdán meg már nem ment Barnus oviba, úgyhogy szokásos kétfiús napok következtek, játszótér meg Kopaszi gát, ilyesmik. Dorka közben a Nemzeti Galériában is járt a nagyszüleivel, valami jó kis ruhákkal és színekkel kapcsolatos foglalkozáson. Pénteken meg Marci nagymamázott, amíg én a nagyokkal a Mezőgazdasági Múzeumba látogattam el, ahol jó kis társasjátékot játszottunk a szavannával kapcsolatban. 

 



Előtte megnéztük a Hősök terét is, így aztán elő kellett vennem összes nem létező történelemtudásom, hogy a záporozó kérdéseket István királlyal és Koppánnyal, a kereszténységgel meg a pogánysággal kapcsolatban meg tudjam válaszolni... Délután játszótereztünk és közben szereztünk egy nagy tököt.
Szombaton szintén a két naggyal bábszínházban voltunk, Barnus továbbra is nagyon élvezi a színházat. Út közben igyekszem a város nevezetességeivel is ismertetni őket, mert annyira ritkán járunk a belvárosban. Remélem ragad rájuk valami... Este tököt faragtunk, egész jó lett. Vasárnap meg már nem is tudom, mit csináltunk, annyira elfáradtam...



2015. október 31., szombat

Elmélyülten

1. rész:)
Marci és az autószállító találkozásából fél órás elmélyült autó-pakolgatás lett, amit csak azért szakított időnként félbe, hogy újabb autókat hozzon a szobából...








2. rész:
Eközben Dorka és Barnus képeket készítettek márványozási technikával, ami nem indult zökkenőmentesen, de aztán szerencsére megtalálták a közös hullámhosszt...






Annyira jó kis nyugis este volt!

2015. október 27., kedd

23-án volt másfél éve

hogy fél 4 körül egy fájás ébresztett... Aztán jött még több is. Nem voltak sűrűek és csak minden harmadik fájt igazán, de azok eléggé. Hatig azzal telt az idő, hogy próbáltam eldönteni, most akkor szülök vagy nem szülök. Az erősebb fájásoknál arra gondoltam, nem épp a legjobb időpont, aztán gyengébb lett, akkor mondtam Marcinak, hogy de most már vissza ne forduljon. A legtöbbet azon filóztam, hogy mennyire ciki, hogy még a harmadik gyereknél se tudom eldönteni, hogy ez most vajúdás-e... Ez volt a tavaszi szünet utolsó napjának a reggele, a tervek arról szóltak, hogy Barnus bölcsibe megy, Dorka eljön velem az aktuális NST-re, aztán Mesiékkel bandázunk valamit... Fel is kelt a csapat, nekem meg erősödtek a fájások, de tényleg hullámzóan. Gábor elvitte Barnust bölcsibe, akkor már volt egy pár olyan fájásom, aminél nagyon kellett ügyelnem, hogy Dorkát ne ijesszem meg túlzottan. De valamiért én még most is azon tipródtam, hogy ez már az-e... Végül Gábor mondta, hogy ő jön velem NST-re, Dorkát meg Mesiék be tudták vállalni. 
Az NST-t megcsinálták, ott is eléggé szenvedtem már, az "nst-ismerősöm", aki az elsőt várta, és ugyanarra a napra volt kiírva mint én, aggódva figyelt, az ápolónő meg fölszólt a szülőszobára, hogy mindjárt küld valakit, majd kérdezte tőlem, hogy ugye nem egyedül vagyok... Felmentünk a szülőszobára, a szülésznőm már ott volt, megvizsgált az ügyeletes doki, majd megbeszéltük, hogy akkor most szülök:) A dokim épp hazament, nem is tudták még majdnem 2 órán át elérni, annyira aludt. Én ezen nem izgultam, a szülésznő behívta Gábort, kaptunk egy szülőszobát és vajúdgattam. Néha néztek szívhangot, néha bejött a szülésznő beszélgetni, jó hangulat volt, de a fájások itt már tényleg kemények voltak. Labdára ültem, de nem esett jól, inkább mászkáltam, közben telefonon intézkedtünk, hogy ki szedi össze a gyerekeket. 10 körül mondta a szülésznő, hogy szerinte délre ebből gyerek lesz... Én vártam a magzatvíz elfolyást, de az nem jött. A szentimrében fújó új szelek annyiban jelentkeztek, hogy kaptam egy branült, ami az előző szüléseknél szóba se került. Meg vért is vettek, kötelező jelleggel. Amúgy nem sürgettek, főleg, mert a dokimat még mindig nem érték el. Mondjuk én úgy voltam vele, hogy a szimpi ügyeletessel is megszülök, nem izgatott a dolog. Az sokkal jobban, hogy miért nem folyik el a víz, de aztán a szülésznő mondta, hogy ne sürgessem, mert a vízzel együtt már a gyerek is jönni fog. Amikor kérdeztem, hogy milyen jó burokrepesztő pózt tud javasolni, akkor azt a választ kaptam, hogy felhúzott lábaim között a doktornő egy nagy tűvel:)
Aztán meg is érkezett a dokinéni, álmos volt, de jókedvű, elviccelődött a szülésznővel és figyelmeztette őt, hogy én egy szenvedős kitolós vagyok, mindig az a legnehezebb szakasz velem, én meg mondtam, hogy már szóltam... Aztán jött a nagy tű és a víz... zölden... Kellett egy csavar ebbe a sztoriba, gyors szívhang ellenőrzés, az szerencsére rendben és berendelték a gyerekorvost a szülőszobára... Szerencsére nem volt időm megijedni, mert jött a szenvedős kitolás, ami közben megállapítottam, hogy hát emiatt nem akartam én már többet szülni... És ekkor még nem is tudtam, hogy ráadásul a katarzisra is várni kell, mert sajnos mekóniumos víz esetén a gyerekorvos kapja meg először a babát. Hát ez a rész elég szar volt, Marci is rémesen zokon vette, elmaradt a köldökzsinór elvágás is és már csak felöltözve adták vissza nekem, ami nagyon-nagyon hosszú időnek tűnt. Közben össze is varrtak, gátmetszés nem volt, csak egy kis repedés. Marci csak nagyon nehezen nyugodott meg, mikor végre kézbe vehettem. Amúgy a szülésznőnek igaza lett, délben született...
A mérete miatt izgultunk egy picit, végül "csak" 4250 lett... 


Elég sokáig voltunk még a szülőszobán, Marcika szopizott vagy sírt, ezt a ritmust aztán még két napig nem is nagyon hagyta abba:)
Aztán lett szobám, a Barnusos élmények miatt nagyon félve mentem Marciért, de nem volt semmi gond, vihettem rögtön, Gábor meg elment, hogy begyűjtse a "nagyokat".
Marci aztán délutántól tényleg vagy szopizott vagy ordított, kevés volt neki a tej, így telt az első közös éjszakánk és még a következő napunk is. A második éjszakát egy kis tápszer segítségével vészeltük át, aztán lett tej reggelre és a gyerek kisimult:)



Aztán másfél éves korára

ilyen szép nagyfiú lett:



Most is nagyon édes, amikor kisimult, a nem kisimult fázisairól meg nem is tudom, mit mondjak... Nehéz vele, na. Nagyon akaratos, nincs átmeneti állapot, ha valami nem úgy van, ahogy elképzeli, rögtön ordít és nem lehet vele kommunikálni. És hát nem hagy minket aludni, ez talán a legnagyobb baj. Át tudja aludni az éjszakát, szokta is, de sokkal ritkábban, mint nem. Ezt legtöbbször a fogára fogjuk, amivel eléggé megszenved. Nagy fogai vannak, lassan jönnek, sírni tudnék a gondolattól, hogy még több mint a fele hátra van...
Hintán, libikókán már el lehet engedni, ügyesen kapaszkodik, a mai egy órás kint-létünk alatt megtette első métereit a motorral és megtanult lelépni a padkáról. A lakásban már semmi sincs tőle biztonságban, a mosógépre ráunt, helyette viszont tereget, mindent, amit ér, a tiszta ruhát is... A sütőt be tudja kapcsolni, most ezzel küzdünk leginkább, a mosogatógépet így kevesebbet nyomkodja, viszont kirámol belőle. Az evőeszközöket nagy nyögések közepette a fiókba ügyeskedi, a tányérokat kézbe adogatja. Mindent kirámol, lerámol, leteker, szétdobál, meg ilyenek. Székre, asztalra mászik. Nem akar babakocsiba ülni és mindig ellenkező irányba indul, mint kéne. Éli a másfél évesek kalandos életét:)

2015. október 22., csütörtök

Használjuk a lábaink

Olyan jól tud esni a túra és a futás, biztos így volt régen is, csak nem emlékszem...
Október elején megint futottam a kávés lányokkal (és fiúkkal), pedig majdnem lemaradtam, de nagy nehezen beértem őket, onnantól mondjuk eléggé szenvedtem (a maradék 9 km-en:)). Szép az őszi erdő...



A múlt hétvége meg kifejezetten nagyon jól sikerült, szombaton kirándultunk Dorka osztályával, sajnos kis létszámban, mert az eső és a sár beijesztette a többséget. Nagyon jó volt, csak sokat kellett álldogálni, mert a gyerekekre rátört a gombamánia és hát gombából tényleg rengeteg volt az erdőben. Ja, a fiúkat nem vittük, nagyon pihentető volt:)


Másnap még mindig hívott az erdő, ezért anyukáméktól elmentem futni és annyira belemerültem, hogy végül kicsit több, mint 10 km lett a vége. Szerintem egyedül nem is nagyon futottam még ennyit, de nagyon-nagyon jó volt...


A rossz hír: másnapra sajnos megérkezett a torokfájás és a nátha, úgyhogy azóta nem is voltam, meg a hétvégi futás is veszélyben van... 
A jó hír: alternatív "kettesben Gáborral" programot találtam ki, teljesítménytúrát:)) November elején megyünk, 18 km lesz. Várom már:))

2015. október 19., hétfő

A fiúk

eléggé összenőttek, mondjuk nem sok választásuk van, főleg Barnusnak, aki néha szívesen lenne az öccse nélkül, de ilyen nagyon ritkán van. Kezdenek egyre testvériesebbek lenni, mármint együtt bohóckodnak, állandóan összevesznek valamin és egyre többször odacsap Barnus és odacsap Marci is, mert már rájött, hogy itt másképp nem lehet túlélni... Kemény menet lesz ez a fiúkkal, azt hiszem...

Ilyen nagy egyetértésben alszanak (a mi ágyunkban), amikor épp mennünk kéne...


Együtt jártak fodrásznál, egyforma frizurát kaptak, amitől még jobban hasonlítanak egymásra. És még a pizsijük is hasonlít:)



Amíg Barnus még nem ment oviba, igyekeztem programokat szervezni, itt például többek között a bolygókkal ismerkedtünk a Csodák Palotájában, aztán űrhajós fénykép készült, de Marci kiszaladt belőle:)