A bringa is a Barnus-szókincs része, mióta múlt hétvégén Tiszafüreden pihentünk és pihenésképpen tekertünk 30 km-t. Elvileg, sportosabb időszakaimban, 30 km nevetséges táv, de egyrészt most nem vagyok sportosabb időszakomban, másrészt egész más úgy tekerni 30 km-t, hogy közben két gyerekben kell tartani a lelket:)) Barnus megtanulta közben a bringa szót, de a 20. km környékén teljesen behisztizett, hogy elege van a bicikliből, neki ping-pong labda kell... Dorka viszont végigtekerte, nem nagyon volt más választása. A túra elején még lelkesen mesélte, hogy a suliban az volt a téma, hogy régen vasparipának nevezték a biciklit és mekkora öröm volt, hogy nem kér enni... a vége felé meg már igazi paripáról álmodozott (de valószínűleg csak azért, mert sose töltött még lóháton négy órát:))
Én meg utólag azon gondolkoztam, hogy se nekem, se Gábornak nincsenek ellenére az ilyen sportos programok, úgy tűnik, a gyerekeink is bírják, mégis olyan ritkán kerül rá sor, és legtöbbször csak külső ráhatással... Mi valahogy nehezen indulunk neki, vagy nem is tudom. Pedig jó lenne, ha a gyerekeinknek lenne ilyesmiben is része, mert annyira jól tud esni, mikor megtapasztalod közben, hogy nem adják ingyen, utána meg jön a jó érzés, hogy "megcsináltad":))
Mindenesetre Barnust annyira megihlették a bicikliülésben töltött órák, hogy másnap itthon felpattant a futóbiciklijére (amit eddig csak tologatott), és nagyon hamar ráérzett az ízére. Azóta le se lehet vakarni a bicikliről, még az autóba is azzal együtt szeretne beszállni. Jó tempóban, nagy távokat megtesz, felemeli a lábait és egyensúlyoz, lejtőn óvatos, fékezni is tud... jó persze azért vannak bökkenők, volt olyan is, hogy lelki szemeim előtt egy oszlopra felcsavarodva láttam, mert nem értem volna utol... meg a zebráknál is vannak még problémák... De nagyon boldog vagyok, hogy az én kis fiacskámnak, akinek a mozgásfejlődési előrejelzések szerint nehéz lesz megtanulnia biciklizni, ennyire jól megy a lábbal hajtott változat:))
Ja és az oszlopra felcsavarodást vagy zebrán kilapulást megelőzendő, ha nem áll meg az "állj" felszólításra, akkor le kell szállnia a bringáról... na azt az ordítást, ami olyankor jön:))
Én meg utólag azon gondolkoztam, hogy se nekem, se Gábornak nincsenek ellenére az ilyen sportos programok, úgy tűnik, a gyerekeink is bírják, mégis olyan ritkán kerül rá sor, és legtöbbször csak külső ráhatással... Mi valahogy nehezen indulunk neki, vagy nem is tudom. Pedig jó lenne, ha a gyerekeinknek lenne ilyesmiben is része, mert annyira jól tud esni, mikor megtapasztalod közben, hogy nem adják ingyen, utána meg jön a jó érzés, hogy "megcsináltad":))
Mindenesetre Barnust annyira megihlették a bicikliülésben töltött órák, hogy másnap itthon felpattant a futóbiciklijére (amit eddig csak tologatott), és nagyon hamar ráérzett az ízére. Azóta le se lehet vakarni a bicikliről, még az autóba is azzal együtt szeretne beszállni. Jó tempóban, nagy távokat megtesz, felemeli a lábait és egyensúlyoz, lejtőn óvatos, fékezni is tud... jó persze azért vannak bökkenők, volt olyan is, hogy lelki szemeim előtt egy oszlopra felcsavarodva láttam, mert nem értem volna utol... meg a zebráknál is vannak még problémák... De nagyon boldog vagyok, hogy az én kis fiacskámnak, akinek a mozgásfejlődési előrejelzések szerint nehéz lesz megtanulnia biciklizni, ennyire jól megy a lábbal hajtott változat:))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése