Elengedés

Azon viccelődtünk Dorkával egyik este, hogy mostanában az a ritka, ha itthon alszik. Néha meglepődöm, mikor este benézek a gyerekszobába és ketten vannak:))

Jó, hogy ennyire önálló lett és jó, hogy mindenhol jól érzi magát. Két hete a tenisztáborban, ezen a héten a lovastáborban (igazi luxusnyár a sulikezdés előtt). Katiéknál aludt a lovastábor első napján - ez is új, hogy most már barátnőnél is alszik, nem csak nagyszülőknél - és ott is remekül érezte magát. Szóval ez így nagyon jó, és közben vegyül bele némi szomorúság is. Egyre messzebb engedjük és ő egyre messzebb merészkedik, pedig még csak hat éves... Úgyhogy mostanában oda jutottam, hogy ilyen cetliket dédelgetek:

Alma az ő jele (volt), a körte pedig az enyém:)) Én is utáltam körtét rajzolni...
Kicsit irigykedek is a lovastábor miatt, remélem fogunk együtt lovagolni:))

Nyűgök

Barni nyűglődik. Egyszerre növeszt hat fogat. Ha felvesszük, lemenne, ha lerakjuk, feljönne. Enni kér, de aztán alig eszik. Nem tudja elmondani, mi a baja, és ez biztos nem csak nekünk rossz. Nem emlékszem Dorkánál ennyi nyűglődésre. Sőt, kevesebbre sem. Ő nem akart a kezünkben lenni, ő menni (azaz egyévesen még mászni) akart. Ha éhes volt, evett. Nagyjából mindig ugyanakkor volt éhes és megközelítőleg ugyanannyit evett. Van ilyen gyerek? Vagy csak ennyire megszépítő hat és fél évnyi távolság? Majd tartok családi közvélemény-kutatást... 

mi értelme?

Na, lássuk, mi lesz ebből...
Megírom, hogy emlékezzünk rá, és a gyerekeink meg majd az unokáink is látni fogják. Már ha érdekli őket ilyesmi:))