Körbetekertük

a Velencei tavat családostul, nagyon jó volt. Már nagyon régóta szerettem volna kipróbálni, de mindig csak halogattuk, rúdat akartunk venni Barnusnak, amivel összeköthető a bringája a miénkkel meg hasonló tervek voltak. Most meg hívtak ismerősök egy nappal előtte, úgyhogy kénytelenek voltunk spontán belevágni.  

Dorkának ez sima ügy, Marci imádja a bringaülést (meg imád benne aludni, amit nagyon rossz nézni). Szerencsére odaúton a kocsiban aludt, így nem volt álmos, inkább végig dalolászta, mondókázta, magyarázta az utat mögöttem. Barnus pedig néhány mélyponttal ugyan, amit apukája türelme és erős karjai ellensúlyoztak, szépen körbetekert. Nagyon büszke is volt magára, meg mi is rá. 

Utána hekket meg lángost ettünk, nagyon jó kis nap volt. Nem kellett Barnust altatni:)

Kép sajnos csak Marciról van, az viszont a jelenlegi kedvencem: 

Meg a vasparipáinkról és a tóról:

Barnus és a változások

Egy hónapja derült ki, hogy Virág néni, a nagyon kedves fociedző elhagyja a csapatot, nagy volt a szomorúság. Múlt héten aztán megtudtuk, hogy szétrobbantják Barnus ovis csoportját, szerencsére a legjobb barátaival megy, de új hely, új, óvónénik, és a csoport fele máshova megy tovább... Nem volt egy könnyű hét, nagyrészt az ovi hibájából, most már kezdjük elfogadni és Marci csoportválasztását is újratervezzük ennek fényében. Még múlt héten azzal jött haza Barnus az úszásról, hogy elment Milán, más edzőjük van, ettől is nagyon szomorú volt... a gyerekeknek állandó búcsúzás az életük, ezt tudom ésszel, mégis engem is megvisel... mert olyan jó érzés tudni, hogy jó kezekben van és nem hiányoznak a változások...

Azzal is rossz volt szembesülni, hogy az oviscsoportban tényleg nagyon elfajult már a helyzet, és teljesen érthető, hogy Barnus nem szeret menni... de én ezt nem akartam látni... és arra is rájöttem, hogy ő ott az oviban nap mint nap látja, hogy az óvónők nem bírnak el egy vagy több gyerekkel és ő ennek a feszültségét hazahozza nekünk és itthon lejátszuk... és szeretné látni, hogy mi, a szülei nem vagyunk tehetetlenek mint az óvónők az oviban... de sajnos sokszor érzem magam pont annyira tehetetlennek vele szemben...

A síelésen, a beöltözős vacsorán, csontvázas ruhában :)

És a sípályán anyukájával :)