Anya kocsit hajt

Lassan szokja a család az új helyzetet, nem könnyű egyelőre. Nem is írok túl gyakran:)

Barnus hétfőn végre megy oviba, öt hét után, nagyon várja már, számolja a napokat. Mi is, egyébként. Sokat kérdezget a munkámról, amióta mondtam neki, hogy én is olyat dolgozok, mint a pszichológus akihez jár, azóta a gyerekekről kérdezget sokat:)

Dorka osztályában meg elég rossz a helyzet, mostanában derülget ki, hogy sokan és sokszor bántják egymást, nagyon szar érzés. Már rég lépni kellett volna ezzel kapcsolatban, de valamiért mégsem történik semmi, pedig ahogy nőnek, úgy romlik a helyzet...

Marci meg nem beszél. Szereti a tornát és sokat bátorodott is tőle, de most azt érzem, hogy ez kevés így. Úgyhogy rengeteg szabadidőmben ezen is agyalok. 

Ez most a legnehezebb, hogy meg legyen szervezve a gyerekvigyázás (öt hete már két gyerekre), legyen nekik kaja (meg esetleg nekem is), eljusson mindenki mindenhova... ilyen akrobatikus mutatványokat végzek, hogy 12-ig dolgozom, egykor már a pszichológusnál vagyok Barnussal, akit közben összeszedtem... ezekhez persze autó kell, emiatt meg Gábor békávézik... Meg állandóan meg kell kérnem valakit valamire, ez meg nekem esik nagyon rosszul már (miközben persze örülök, hogy van kit megkérni). A másik nagyon nehéz, a heti 8-10 órányi hazahozott munka, amit egyszerűen nem tudok hova rakni... állandóan futok magam után...

Majd egyszer biztos lesz könnyebb. Amikor van egy kis időm, örülök, hogy van munkám... és aranyosak a kollégák, meg mindenki. Van némi szétszórtság, úgyhogy az önállóságom is kellően fejlesztve van az új munkahelyemen:)

Sok

Kicsit sok dolog jött össze most: dolgozom, Barnus itthon, nem jár oviba, fejlesztő tornára sem, viszont jár a nevelési tanácsadóba, oda a nővére is megy majd (remélhetőleg csak egy-két alkalomra), Marci meg beszédindító tornára. Mondjuk most épp nem, mert beteg, a hétvégén folyamatosan lázas volt, egybefüggően egy-másfél óránál többet nem aludt 3 napja, nagyon kivagyunk. Tanulnom kéne rengeteg mindent, itthonról is kellene dolgoznom, izgulok és szorongok a munka miatt, mert úgy érzem, nem tudok semmit. A gyerekeim kedvelt bébiszittere külföldre távozik két hét múlva.

De legalább tavasz van (bár nagyrészt az ablakon keresztül élvezzük), van munkám, olyan, amit szerettem volna, Marci 3 nap után először alszik ebéd után, és talán Barnus is lassan a végére ér ennek a történetnek - remélem minden a legjobban alakul...